Natália
-3 °C
7 °C

Magyar Sziget a Kossuth téren

2006.09.30. 17:42
Szombat délután nyugis zenehallgatással indult a kulturális rendezvénnyé alakult demonstráció. Este viszont ezer ember élvezte az emelkedett irodalmi műsort. Az Akela-koncert elmaradt, volt viszont torokének, sámándob, sok vers és Hegedűs Lóránt püspök úr.

Az elmúlt napokban a Kossuth téren sétálgató és fényképezkedő turistákban az a kép alakulhatott ki hazánkról, hogy itt alkotmányozó nemzetgyűlést tartanak az ingyenkajára várakozók. De végre beköltözött a kultúra a Kossuth térre. Sokan kételkedtek abban, hogyan lehet egy demonstrációból hirtelen kulturális rendezvény, ezért péntek éjfélkor meg is néztem az átmenet pillanatait.

"Zenére már nincs idő, imádkozzunk!" - mondja valaki a kopjafákkal díszített színpadon pár perccel éjfél előtt.


Nézze meg képeinket!

"Mondjon le, mondjon le!" - válaszol a közönség. De aztán tényleg felszárnyal az ima a mélységből Máriához, aki a jelenlévők meggyőződése szerint nem vette le kezét az országról.

Az egyik rendező felkér mindenkit, hogy akinél árpádsávos zászló van, az csavarja össze, most utoljára. "Ugye megértettétek?"

"Nem, nem, soha!" - hangzik a válasz valahonnan a tömeg mélyéről.

Éjfélkor aztán jön a Himnusz, majd pedig rövid Hajrá magyarok után a Székelyhimnusz.

A hangulat emelkedett. Egy hippi küllemű srác olyan átéléssel zendít a Kossuth nótára, hogy körülötte ötven méteres körben vele énekelnek az emberek. Be is kerül vele a tévébe.

A második felszólításra már eltűnnek az árpádsávos zászlók. A kulturális műsor pedig Demjén Rózsi egy nemzeti érzelmű szerzeményével indul, majd Szózat-feldolgozásokkal folytatódik. A rendezvény miatt biztosan kampánycsendsértést kiált majd valaki, nekem viszont az volt az érzésem, az itt lévők utálnak minden politikust, és talán egyedül Csaba királyfival állnának szóba, ha csillagösvényén belovagolna Budapest légterébe.

A turisták és a sétálgatók többen vannak

Szombaton dél körül 150 ember lehet a téren. A hangszórókból bánatos műdalok ömlenek:

"Szőke Tisza partján
muzsikaszó járja,
muzsikaszó mellett
könny hull a pohárba."

A színpad mögött pedig két nemzeti arcszőrzetű szervező, turulmadaras, Nagy-Magyarországos, rovásírásos pólóban enerváltan zászlót lenget hozzá.


fotók: Katona Boglárka
A parkolóban egy apuka frizbízik a csemetéjével, páran kutyájukat sétáltatják. Az árusok viszont nagy erőkkel képviseltetik magukat. Kapható minden a Zúg-búg a bombázógép című kazettától a gumidelfincukron keresztül egészen a nemzettudatjavító képekig.

Az események központja érkezésemkor az 56-os emlékmű. Egy bácsika éppen tisztogatja róla a mohát és a gyertyanyomokat. Körben pár alkoholista hajléktalan remegő kézzel reggelizik. Pár méterre a rendőrök Satu mesterrel tárgyalnak, aki öndefiníciója szerint "hivatásos tüntetészervező". Van ugyanis egy figura, akinek engedélye van, hogy saját hangosítással egy kis ketrecben demonstráljon a gyermekek dohányzása ellen.

"Hadd csinálja a maga kis tüntetéssorozatát, aztán újra lesz zene" - mondja végül a mikrofonba Satu, aki ma visszafogott, "ősi országunkat, együtt vesszük vissza" feliratú pólóban jelent meg. Sinkovits Vitai András gyönyörű hangját így hamarosan el is nyomja a rivális hangszóró, melyből vagy háromnegyed órán keresztül árad a dögunalmas előadfás a dohánylobbi és a különféle minisztériumok együttműködéséről.

A Rákóczi szobor környékén nem sok látnivaló van. Az ébredező sátortábor mellett páran zsíroskenyérért állnak sorba. Az imasátor viszont eltűnt, csak egy papírlap biztosít mindenkit arról, hogy az itt imádkozók hálásan tapasztalták meg az Úr áldásait és csodáit, és ami itt történt, azt szívükben és közösségükben folytatják tovább.

A népművészet fél nap alatt már több érdekes alkotást is produkált. Az egyik egy mécsesekből kirakott szentkorona, a másik egy szintén mécsesekből készült Nagy-Magyarország, benne a csonka országgal. Mindkettőbe bele is botlik egy-egy turistacsoport, az idegenvezetők pedig készségesen előadást tartanak nekik históriánkból.

A dohányösszeesküvés leleplezője végre befejezi előadását, és a hangszórókból egy időre újra feldübörögnek a nemzeti rock klasszikusai. Ez többé-kevésbé ki is meríti a kulturális rendezvényt. A parkoló közepén felépített nagyobb színpad ugyanis nem úgy néz ki, hogy ott bárki is fellépne a közeljövőben, inkább ülő- és fekvőhely kulturált zenehallgatáshoz.

Egyetlen élő műsorral találkoztam. "A rovásírókörök népszerűségét szeretném propagálni. Az egyik ember horgászni jár, mi rovásírunk" - kezdi mondókáját egy ember. Mivel nem tudta, hogy harminc fős közönségéből ki kezdő és ki haladó rovásírásból, ezért az alapoknál kezdte, Attilánál.

Inkább teszek egy búcsúkört. Még csak gyűlekeznek az emberek, kevesebben vannak, mint a délutáni sétálgatók. A szervezők is inkább társasoznak. Sokára lesz, mire több ezer lelkes kultúrafogyasztó lengeti zászlaját, miközben az Egészséges fejbőrtől szól az Esküszünk:

"Nagy Magyarország, Te sosem maradsz árva,
Mindig szívünkben élsz szeretetbe zárva.
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Ősi országunkat együtt vesszük vissza.

Esküszünk a Nemzet magyar Istenére,
Piros, fehér, zölddel írjuk fel az égre.
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Ősi országunkat együtt vesszük vissza."

Akela helyett Hegedűs Lóránt püspök

Persze semmi ilyesmi nem történt. Nem voltak meg hozzá a feltételek.

A téren hét órakor ezer ember lehet, éppen verset hallgatnak. És ez stabil szám marad, ugyanannyian mennek el, mint ahányan jönek.

A Nagy-Magyarországban csonka ország kompozícióban már kigyúltak a fények. A parkolóban gyülekeznek a nemzeti tudatú motorosok, a nyereg mögé tűzve lobognak a nemzetiszín és árpádsávos zászlók. Péntek este a nagykörúton dübörögtek, vagy 15-tel, és nyomták a dudát, akárcsak a mögöttük feltorlódó autósok.

A nagyszínpadon az Akela-koncert elmarad, mivel nincs hangosítás, magyarázkodik egy szervező, majd bejelenti Vargha Miklóst, aki egy dalt hozott Magyarországnak, a Miatyánkot a Megfeszített című rockoperából.

Majd két vers után az egyik szervező elhatárolódik egy korábbi produkciótól, melyről cikkírás miatt sajnos lemaradtam. Annyit megtudok, hogy a benne foglaltatott trágárságok méltatlanok voltak ehhez a nemzeti rendezvényhez. Ezt követően mikrofonhoz lép egy ember, aki, mint elmondja, korábban feltalálta, hogy "ez a mikrofon addig ne hallgasson el, amíg nem lesz változás", és felolvassa egy 90 éves toronyóra- és harangjáték-szakértő neki írott levelét.

Amíg a Szigony zenekar moldvai csángó dalokat ad elő, felderítem a terepet. A nagy bogrács vígan üzemel, sorban áll sok műanyagszatyros ember. Tehát mára sem oldódott meg a szervezőket feszítő belső ellentét, őket is belső féreg rágja. "Van, aki vurstlit csinál az egészből, és idehozza a hajléktalanakot, én viszont szent helyet akarok csinálni a térből" - magyarázta egyikük a héten.

A led-ek behatolnak a nemzeti kiegészítők piacára is, tűnik fel a sötétben. 700 forintért vehetnék egy olyan jelvényt, melyben apró kék fények villognak a nemzetiszín zászlóban. A motorosok már elmentek. A halom ingyen ruha és cipő még mindig nem fogyott el. Este is rengeteg turista van, mindenféle országból. Az élet igazi császárai pedig asztalostól, kerti székestől, gyertyástól, zászlóstól és borospoharastól átkötöztek a Kossuth szobor oldalára, ahol zöld a fű és nincs senki rajtuk kívül.

Amikor visszaérek a kis színpadhoz, egy torokének-művész sámándobkísérettel előadott produkciója megy. Lényege, ha jól értettem, hogy a magyar léleknek meg kell tisztulnia, az újjászületés pedig csak az őstudás csatornáin jön el.

Szinte teljes létszámban megjelent a Hegedűs család. Hegedűs Lóránt püspök úr beszélt, Hegedűs Zsuzsa gitározott és énekelt, ifj. Hegedűs Lóránt pedig csak Bocskaiban tengett-lengett a színpad mellett. A püspök úr szerint ebben a történelmi pillanatban az élő Isten előtt kell megállnunk, ezért tartott egy irodalmi idézetekkel súlyosan megtűzdelt egyórás előadást. A lánya pedig azért énekelt, hogy "két szárnyunk legyen, mert akinek szárnya van, az nem fél a szakadék fölött".

És fel is szárnyalt, hogy a burjánzó főnévbokrokon és körmondatokon át nem is tudtam követni. Voltak még páran így. Egy húszfős csoport például kézenfogva körülállt egy mécsesből kirakott címert, és a Himnusz éneklésébe kezdett. "Mit dumál ez, amikor szól a Himnusz!" - dünnyögött egy ember mellettük, a püspök úrra utalva. Majd a kör közepén termett egy rendező srác, aki meghatottan megköszönte a sok szeretetet, amit a nemzettől kap vissza, mióta a téren van.

A püspök úr éppen a föld középpontjában jár Dante Isteni színjátékában, a Pokol harminnegyedik fejezetében, amikor elhatározom, hogy hazamegyek.

"Vexilla regis prodeunt inferni
felénk: azért előre nézz, keresve"-
szólt mesterem - "ha fel tudnád ismerni."
Mint mikor vaskos pára lengedez le,
vagy féltekénk már elborúl az éjben,
malmot ha látsz szélben forogni messze:
egy oly alkotmányt akkor látni véltem,
s gondoltam, szorosan mögéje térek
vezéremnek: - más enyhhely nincs e szélben!
Oly helyen jártam - versbe venni félek -,
hol átlátszón, mint szálka az üvegben,
egészen jég alatt volt minden lélek;
s feküdt vagy állt, szobornál merevebben,
fejest vagy talpast, - s volt kinek a lába
arcához görbült, gyötrelmes ivekben."

És így tovább fejből az egész éneket. (Ha kíváncsi a folytatásra, klikkeljen ide.) .