Vilma
-8 °C
3 °C

Gyurcsány üresen hagyta Medgyessy székét

2004.09.01. 19:06
Üresen hagyta Medgyessy Péter még hivatalban lévő miniszterelnök székét és a kabinetfőnöki helyről vezette miniszterelnök-jelöltként a kormány ülését szerdán Gyurcsány Ferenc. A kormányülésen elhangzott, a kormány időben benyújtja a költségvetés tervezetét a parlamentnek.
Első olyan ülését tartotta a Medgyessy-kormány szerdán, amelyet Gyurcsány Ferenc sportminiszter, mint a koalíciós pártok miniszterelnök-jelöltje vezetett. Az Index úgy tudja, a tanáncskozáson Medgyessy Péter, még hivatalban lévő miniszterelnök - ígéretének megfelelően - nem vett részt. A kormányülést egy, a múlt héten módosított rendelet alapján Medgyessy jelenlegi helyettese és várható utódja, Gyurcsány Ferenc vezette. "Magyarország miniszterelnökét Medgyessy Péternek hívják és még az ő programját hajtjuk végre" - fogalmazott a koalíciós pártok kormányfőjelöltje a kormányülést követő sajtótájékoztatón.

Gyurcsány többször áll majd a sajtó rendelkezésére

Gyurcsány Ferenc az elmúlt napokban tanúsított magatartásukért köszönetet mondott a kormánypártoknak és megköszönte a köztársasági elnök felelősségteljes és demokratikus állásfoglalásait is. Mint ismert, Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden kijelentette, a Medgyessy-kormány mandátumának lejárta utáni első napon megteszi javaslatát az új miniszterelnök személyére. Kovács László szocialista pártelnök megerősítette: a koalíció kormányfő-jelölje Gyurcsány Ferenc.

A kormányfőjelölt szólt arról, hogy az új kormány hivatalba lépéséig nem lesz érdemi változás a hivatalban lévő kabinet munkájában. Kilátásba helyezte, hogy kinevezését követően lesz módosulás a kormány munkájában, egy ilyet megemlítve közölte, többször fog a kormányülések után a sajtó rendelkezésére állni.

Három hete találkozott utoljára Surányival

Gyurcsány egy kérdésre válaszolva elmondta, a pénzügyminisztérium kedd estig, határidőre benyújtotta a költségvetés tervezetét a kormánynak, amely szintén a törvényben előírt időpontig beterjeszti azt a parlamentnek. "A kormány továbbra is azon a gazdasági pályán kíván haladni, amit az év elején kitűzött" - mondta, hozzátéve, hogy a cél az egyensúlyi pályán való fenntartható növekedés, stabil, kiszámítható gazdaságpolitika. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy amennyiben szükséges, megteszik a megfelelő intézkedéseket, de - fogalmazott - ma nem lát ilyen gondot.

A kormányfőjelölt a pénzügyminiszter-csere körüli találgatások kapcsán egy kérdésre válaszolva közölte, több mint egy éve találkozott utoljára Bokros Lajossal, Surányi Györggyel pedig három hete, Medgyessy Péter lemondása előtt folytatott személyesen megbeszélést.

Az Index információi szerint a pénzügyminiszteri posztra Draskovics Tibor távozása esetén a találgatásokat egyelőre megalapozatlannak minősítő Surányi György lehet a befutó. A tárcával kapcsolatban felmerült Bokros Lajos neve is, ám személye politikai értelemben többek szerint vállalhatatlan. Gazdaságkutatók állítják, mindhárom személy bizalmat élvez nemzetközi szinten.

Fidesz: a kormány továbbra sem foglalkozik az emberek problémáival

A Fidesz álláspontja szerint a kormány tagjai továbbra sem az emberek problémáival, hanem a pozíciószerzéssel foglalkoznak - közölte Halász János, a Fidesz frakció szóvivője a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva. "A mai kormányülést követő sajtótájékoztatóból kiderült, hogy bár Medgyessy Péter ment, Gyurcsány Ferenc jött, ám az emberek problémáival továbbra sem foglalkozik senki" - jelentette ki az ellenzéki politikus.

A Fidesz-frakció álláspontja szerint azokat a mondatokat, amelyeket Gyurcsány Ferenc elmondott, akár Medgyessy Péter is elmondhatta volna. "Folytatódik tehát a mellébeszélés, a PR-kormányzás. S bár Medgyessy Péter széke ma üres maradt, a harcosan semmitmondó Gyurcsány Ferencnek sem sikerült megcáfolnia, hogy a távozó kormányfő koncepciótlansága és bizonytalansága továbbra is jellemző a kormány munkájára" - mondta Halász János.

Határozatok
Az idén már valamennyi rászoruló általános iskolás diáknak jár az ingyenes tankönyv, az erre szolgáló keretösszeg 6,4 milliárd forintról 8 milliárdra nőtt - közölte a kormányszóvivő szerdán, a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten. Gulyás Erika elmondta: 2004-ben 8 milliárd forintos költségvetési forrásból 700 ezer diák juthat tankönyvhöz az általános iskola valamennyi évfolyamán; 2003-ban 565 ezer tanuló kapott 6,4 milliárd forint értékben ingyenesen tankönyvet.
Az idén az újrainduló iskolatej program keretében 700 ezer gyerek juthat tejhez - közölte a kormányszóvivő szerdán, a kabinet ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. "1.900 településen indul újra a 2004/2005-ös tanévben ez a program, és ennek értelmében az általános iskolás diákok mellett most már az óvodások számára is igényelhető tej vagy tejtermék" - jelentette ki Gulyás Erika a kormány által tárgyalt és elfogadott földművelésügyi minisztériumi beszámolóról. A kormányszóvivő azt mondta, változatlanul az intézmények fenntartóinak kell kezdeményezniük a programban való részvételt szeptember 30-ig a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!