Ambrus
-7 °C
3 °C

Kifosztották Kulcsár Attilát?

2005.09.07. 10:51
Interjút adott a Népszavának és a Blikknek is Kulcsár Attila. Az exbróker szerint volt üzlettársai fosztották ki. Szerinte az ügyészség olyanok ellen is vádat emelt, akik nem voltak részesei a bűncselekményeknek.

Korábbi üzlettársai fosztották ki Kulcsár Attilát. Erről az exbróker nyilatkozott a Népszavának. Szerinte a Britton cégcsoport vagyonát - így a nagyváradi Lotus Plazában meglévő, 1,5-2 milliárd forintot érő üzletrészt is - átjátszották idegeneknek, illetve más korábbi üzleti partnereinek, mialatt ő le volt tartóztatva.

Kulcsár nem akar elégtételt venni

Az exbróker hangsúlyozta, hogy némelyik korábbi üzlettársán nem lepődött meg, de volt, akitől nem várt ilyen eljárást. Mindenesetre hangsúlyozta, hogy nem akar elégtételt venni rajtuk később, így a bírósági szakaszban sem. Kulcsár a lapnak nyilatkozva azt is elmondta, hogy olyanok ellen is vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a K&H-ügyben, akik nem is részesei a bűncselekménynek.

Kulcsár nemcsak a Népszavának, hanem a Blikknek is nyilatkozott. Ez utóbbival azt közölte, hogy Schönthal Henrik, a nemrégiben Amerikából hazatért vállalkozó jól tette, hogy visszajött Magyarországra, mert a vele szemben a sajtóban megjelent gyanúsítgatások nem állják meg a helyüket. (Schönthal ellen nemcsak a sajtó tett gyanúsítgatásokat, hiszen másfél éve nemzetközileg köröztették őt a magyar hatóságok, miután neve felmerült két pénzmosással összefüggésbe hozott off-shore cég, a Balmoral és a Montrade kapcsán. A Balmoral és a Montrade átutalásai kerültek később a szír pénzváltókhoz, akik közül az egyik ellen vádat is emelt az ügyészség.)

"Schönthalnak nincs félnivalója"

Kulcsár most azt mondta a Blikknek, hogy Schönthalnak nincs félnivalója, mert a két arab pénzváltónak átutalt pénzek jelentős része nem bűncselekményekből származott (vagyis a Montrade és a Balmoral tranzakciói nem minősülnének pénzmosásnak - értelmezhetnénk az ex-bróker szavait). S az sem felel meg a valóságnak Kulcsár szerint, hogy ez az összeg 6,2 milliárd forint lett volna. Kulcsár úgy véli, hogy mindössze 3,1 milliárdról volt szó, csak a nyomozó hatóságok tényként kezelték a tőkepiaci szakértők téves és pontatlan megállapításait.

Kulcsár végül a Blikknek kifejtette, reméli, a bírósági tárgyalás során majd kiderül, hogy kik voltak éveken keresztül a törvénytelen tranzakciók haszonélvezői. "Én csak saját tetteimért vállalom a felelősséget. Véleményem szerint a kárérték nagyjából megtérült, s a zár alá vett mintegy 10 milliárd forintos vagyon bőven fedezi a tényleges kárt" - nyilatkozta az exbróker.

Még nem tudni, mekkora a kárérték?

A kárértékről a Népszavának is beszélt Kulcsár. Ebben az interjúban azt hangsúlyozta, hogy az ügyészség egy maximális összeget határozott meg a konkrét hiány helyett. Szerinte több tétel is csökkenti az ügyészségi vádiratban szereplő nyolcmilliárdos felső határt. Zámbó Gyula, Kulcsár ügyvédje a napokban ugyanis megkérte a bankot (alighanem a K&H-ról van szó), hogy készítsenek kimutatást arról, milyen tételek csökkentik a maximálisan nyolcmilliárdos hiányt.

Kulcsár úgy véli, hogy a hiányt csökkenthetik a brókercég ügyfeleinek számlájára általa befizetett készpénzösszegek, továbbá a készpénzben az ügyfelek által átvett összegek (ezeket a pénzeket Kulcsár személyesen adta a klienseknek, vagy Taxis Gyuszi vitte nekik.)

Ugyancsak csökkenti a kárértéket a Népszavának adott nyilatkozat szerint az, hogy az ügyfelek számláin olyan veszteségek vannak, amelyeket nem Kulcsár okozott, illetve az egyes ügyfelek kárát mérsékli, hogy külföldi bankszámlájukra is történtek utalások.

Szabályosnak ítéli az IM saját kiadatási eljárását
Teljesen szabályosnak ítéli az igazságügyi tárca a Schönthal Henrik kiadatása ügyében folytatott eljárását, a minisztérium szerdán közleményben reagált a folyamat elhúzódását kritizáló ellenzéki vádra. A Fidesz azt kifogásolta, hogy a pénzmosással gyanúsított üzletembernek az a Bárándy Péter a védője, aki igazságügyi miniszterként akadályozta a kiadatási eljárást.

A közlemény felhívja a figyelmet, hogy a hazai törvényeknek és a nemzetközi szerződéseknek megfelelően jártak el. A tájékoztatás szerint az igazságügy miniszter csak november 3-án kapta meg a kiadatáshoz szükséges valamennyi dokumentumot (ekkor már azonban nem Bárándy Péter, hanem Petrétei József volt a tárcavezető), így csak két nappal később továbbíthatta azt a külügyminisztériumba.

A külügyi tárca 2005. január 26-án tájékoztatta az Igazságügyi Minisztériumot, hogy január 24-én a kiadatási kérelmet átadták az Egyesült Államok külügyminisztériumának. Az amerikai fél a kiadatási eljárást nem folytatta le, Schönthal Henrik önként jött Magyarországra - olvasható a dokumentumban.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!