Árpád
-1 °C
9 °C

Négy magyar város már nem lehet kulturális főváros

2005.03.07. 13:10
Eger, Miskolc, Pécs, Győr, Sopron, Budapest és Debrecen vehet részt a 2010-es Európa kulturális fővárosa címért zajló verseny második fordulóján. Kaposvár, Kecskemét, Székesfehérvár és Veszprém pályázati anyagát nem engedték tovább, közölte Bozóki András kulturális miniszter hétfőn. Eger, Miskolc és Pécs anyaga nyerte el leginkább a bírálók tetszését. A zsűri hiányolta a pályázatokból az egységes koncepciót.

A tizenegy jelentkező városból hét jutott tovább az Európa kulturális fővárosa 2010 cím elnyerésére kiírt pályázat első fordulóján, jelentette be hétfőn Bozóki András kulturális miniszter, aki a szakértői bizottság javaslatát elfogadva hozta meg döntését. Az Index hétvégi előrejelzésének megfelelően Eger, Miskolc, Pécs, Győr, Sopron, Budapest és Debrecen lettek a kiválasztottak.

A szakmai értékelés alapján a második fordulóba azok az újító jellegű tervek kerülhetnek, amelyek európai mérce szerint is kiemelkedő színvonalú programsorozatot ígérnek, továbbá az utóhasznosítás kérdését is szem előtt tartják, közölte a minisztérium korábban.

Indoklás

A pályázatok mindegyike megfelelt a formai és adatszolgáltatási követelményeknek, állt a minisztérium indoklásában. A bírálók véleménye szerint minden tervben szerepelt "megvalósításra érdemes kezdeményezés", amely "átfogó fejlesztési tervekkel összehangolva alkalmas lehet" az adott város kulturális életének serkentésére. Mint írták, a pályázatok döntő többsége valóban közép- és hosszú távú elképzelésekről tesz tanúbizonyságot, a zsűri ugyanakkor a legtöbb pályázatból hiányolta a város és a korszak sajátosságait figyelembe vevő, egységes koncepciót.

Azok a városok jutottak be a második fordulóba, amelyeknél a zsűri érzékelte, hogy képesek újraértelmezni, keretbe helyezni önmagukat. Kiemelték e tekintetben Pécset, Egert, Miskolcot. Ezeket a zsűri egyhangú döntéssel juttatta tovább, míg Győr, Sopron, Debrecen és Budapest esetében egyszerű többséggel döntött.

Kaposvár, Kecskemét, Székesfehérvár és Veszprém pályázatából a zsűri szerint "az alapkoncepció hiányzik, vagy egymástól (...) elszigetelt, olykor esetlegesnek tűnő ötletek laza halmazát alkotó pályamunkákról van szó" - állt az indoklásban.

Ősszel hirdetnek győztest

Az Európa kulturális fővárosa címet 2010-ben egy magyar és egy német város viselheti egyidejűleg.

Az első fordulóban akár az összes pályázót továbbjuttathatták volna, ha a magyar tagokból álló zsűri megfelelőnek találja a pályaműveket. A második forduló 2005 őszén zárul, hazai és külföldi tagokból álló bizottság hirdeti ki majd a győztest.

A testület "nem javasolta továbbjuttatni Kaposvár, Kecskemét, Székesfehérvár és Veszprém pályázatát".

Kaposvár többek közt szabadságmúzeummal, Európa-várral és egy új természetvédelmi bemutatóhely kialakításával pályázott. Kecskeméten a pályázatkészítésbe a polgármesteri hivatal mellett kulturális szakemberek és művészek is bekapcsolódtak.

Székesfehérvár nemzeti emlékhelyet csinált volna a koronázási templomból, és terveiben szerepelt a Hiemer-ház, a belváros legnagyobb házának kulturális célú felújítása is.

Az első fordulón továbbjutott pályázók terveiről lásd korábbi cikkünket.

Kultfőváros 1985-től
Az európai kulturális főváros címet 1985-ben Athénnak adományozták először. A díjat 2004-ig kevésbé átlátható kormányközi megállapodások részeként adományozták egy-egy városnak, jövőre azonban már rotációs rendszer alapján viseli a kulturális főváros címet az írországi Cork. A tíz új tagállamnak nem kell 2019-ig várnia, amíg a rotációs rendszer alapján rájuk kerülne sor. A litván Vilnius, Linz-cel közösen, már 2009-től megkapja a kulturális főváros címet.

Európa kulturális fővárosai 1985 és 2009 között:
1985 Athén
1986 Firenze
1987 Amszterdam
1988 Berlin
1989 Párizs
1990 Glasgow
1991 Dublin
1992 Madrid
1993 Antwerpen
1994 Lisszabon
1995 Luxembourg
1996 Koppenhága
1997 Szaloniki
1998 Stockholm
1999 Weimar
2000 Avignon, Bergen, Bologna, Brüsszel, Helsinki, Krakkó, Reykjavík, Prága, Santiago de Compostela
2001 Porto, Rotterdam
2002 Bruges, Salamanca
2003 Graz
2004 Genova, Lille
2005 Cork
2006 Patras
2007 Luxemburg
2008 Liverpool

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.