Judit
3 °C
6 °C

Kuncze: Irányváltásra van szükség az informatikai tárcánál

2003.02.27. 15:13
Meg kellene újulnia az SZDSZ-nek, ehhez új arcokra volna szükség, akik lassan lecserélnének minket, régieket - nyilatkozta az Indexnek adott interjújában Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke irányváltást tart szükségesnek az informatikai tárcánál.
Kissé meglepő volt, amikor az SZDSZ-en belül megfogalmazódó kritikákról azt nyilatkozta, hogy "belülről próbálják lejáratni a pártot".

A sajtóban ugyan megjelent, de én ilyet persze nem mondtam. Ez tévedés volt. A belső kritikákról azt gondolom, hogy helyes, el kell mondani; ha valakinek van javaslata, akkor a megfelelő testületek állást foglalnak. A probléma azonban az SZDSZ-nél most az, hogy ezek a belülről megfogalmazódó kritikák a nyilvánosság előtt jelennek meg rendszeresen, és beleverik a nyilvánosságba, hogy az SZDSZ nem hajtja végre a programját, nem létezik, nem látszik, és a következő választáson nem fog bejutni a parlamentbe. Szerintem ez nem tesz jót a pártnak. Nem hiszem, hogy a párt szavazói nagyobb szimpátiával fordulnak felénk, ha azt látják, belül nincsen béke, és tőlünk hangos a sajtó.

Mi a véleménye Pető Iván azon nyilatkozatáról, hogy nem lenne jó, ha Bauer Tamás bekerülne az ügyvivői testületbe, amennyiben nem választanák meg pártelnöknek, ugyanis egészen más dolgokat gondol az SZDSZ politizálásáról.

Az, hogy valaki mást gondol és vitakozik, önmagában nem probléma. Akkor van gond, ha a viták nem a döntés meghozataláig tartanak, hanem folytatódnak, mintha mi sem történt volna, és ezzel éppen a döntések végrehajtását akadályozzák. A párton belüli viták nem kezelhetők, ha az egyik fél sohasem hagyja abba. Erre az SZDSZ történetében számos példa van.

Én azt mondtam, nem indulok el ügyvivőként, mert ha Bauer Tamás a pártelnök, akkor olyan ellentéteket látok köztünk, amelyek alapján úgy gondolom, nem tudnék vele együtt dolgozni. Ami pedig azt illeti, legyen-e Bauer Tamás ügyvivő, majd meglátjuk, a küldöttgyűlés milyen szerepet szán neki.

Annyiban azért egyetért Bauer Tamással, hogy a pártnak meg kellene újulnia?

Igen, meg kellene újulnia. Egyébként más párt is küzd ezzel a problémával. Szükség lenne új arcokra, szükség lenne bennünket, régieket lassan lecserélni. Jönniük kellene az ambiciózus fiataloknak. De nem látom, hogy jönnének. Lehet, hogy ennek egyébként pártszervezeti okai is vannak. Nagyon nehezen tud feltűnni mondjuk egy vidéken élő tehetséges fiatalember, és nehezen tud olyan belső támogatottságot szerezni, amelyik azután a párton belüli vezető testületek valamelyikébe delegálja.

A bírálatok tartalmi részéről mit gondol? Korábban azt nyilatkozta, a kommunikáción változtatni kellene, de tartalmi változtatásokra nincs szükség.

Én ugyanis nem látom a javaslatokat, amelyek valamilyen eltérő tartalmat vetítenének elő. Ugyanakkor azt gondolom, az SZDSZ továbbra is következetesen képviseli azokat az elveket, amelyek képviseletére létrejött. Rendelkezik egy programmal, melynek végrehajtásán dolgozik. Most tagja a kormánykoalíciónak, és a kormánynak is van egy programja, melybe az SZDSZ javaslatai is beépültek. Szabad demokrata politikusok vezetnek négy tárcát. Mi az az új tartalmi javaslat, amit ebben a keretben csinálni kellene? Ezt nem látom.

A párt kihasználta például a kormányzati pozícióból adódó lehetőségeket önmaga megjelenítésére?

Itt vannak problémák. Ezért hoztunk létre egy olyan csoportot, amelynek éppen az a feladata, hogy összehangolja a minisztériumok munkáját a párttal és a frakcióval, és hogy kísérletet tegyen a kommunikáció javítására is.

Az SZDSZ a választási kampányban a távközlési liberalizáció következetes végigvitelét, a monopólium lebontását ígérte. A liberalizáció azonban nagyon nehézkesen halad, az elmúlt év fejleménye pedig azt mutatják, a szabályozás hiányosságai miatt a monopólium tovább erősödött. A márciusi 25 százalékos internetdíjcsökkenés is csak a Matáv-csoporton belül valósulhat meg, mivel a Matáv és az informatikai minisztérium által elfogadott javaslat az alternatív szolgáltatók számára nagyon kedvezőtlen. Nem érzi-e úgy, hogy irányváltásra vagy személycserére lenne szükség az IHM élén?

Irányváltásra mindenképpen szükség van. Látom a vitákat, hogy az alternatív szolgáltatók elégedetlenek. Kértem a minisztert, hogy az egyeztetéseket folytassa le, és a minisztérium tegyen olyan lépéseket, amelyek a valódi versenyhelyzetet mozdítják elő. Egyébként nyolc hónap telt el, a szabályozás megváltoztatása is időt igényel, és nagyon sok pénzre lenne szükség ahhoz, hogy döntő változásokat lehessen elérni egy olyan piacon, ahol a különböző szereplők meglehetősen nagy bajban vannak.

Jó ötletnek tartja, hogy az SZDSZ "Gondolkozz Európában" elnevezésű kampánya egyfajta társadalomkiritikával próbálja az uniós csatlakozás támogatására bírni a választókat? A szabad demokraták honlapján az egyik plakáterven ott díszeleg a mi kedvencünk, a Ne drogozz! felszólítás is. Ha Magyarországon kevesebb drogfogyasztó van, mint az unió országaiban, a szabályozás viszont jóval szigorúbb, akkor inkább - ha már kritikánál tartunk - a drogkérdés hazai kezelése az, amit nem kellene magunkkal vinnünk az Európai Unió értékközösségébe.

Abban egyetértünk, hogy még mindig nem jó a szabályozás. De ettől még talán megállhat az az állítás, hogy nem szerencsés, ha valaki kábítószerhez nyúl, vagy bármilyen szerrel a saját tudatát meg akarja változtatni. Tiszta tudattal szerintem sokkal jobban lehet élvezni az életet.

A "Ne igyál!" miért nem szerepel a listán?

Szerintem a dohányzás és az alkoholfogyasztás is káros az egészségre. Ráadásul a könnyű drog kevésbé káros, mint a pálinka, csakhogy a lágy drog után ott van még a kemény drog, a pálinka után meg nem jön a tiszta szesz.

De leragadtunk ennél a kérdésnél. Természetesen nem ez a kampányunk. Az interneten meghirdettük, lehet jönni ötletekkel, hogy mit ne vigyünk magunkkal az Európai Unióba. És ezeket itt felsoroljuk. Az uniós népszavazás előtt tervezünk egy két-három hetes intenzív kampányt, melyet az értékekre építünk, és nem negatív állítások formájában fogalmazzuk meg őket.

Az SZDSZ ellenzéki politizálásának egyik sarokköve volt a nyílt közbeszerzési eljárások követelése, és számos kritikát fogalmazott meg az állami cégekbe ültetett pártkatonákat ügyében is. Vannak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy ez a gyakorlat folytatódott. Az SZDSZ-es minisztériumok felügyelete alá tartozó cégekhez pártemberek kerültek. Konkrétan, a Szerencsejáték Rt. esetében Székely Gábor, volt főpolgármester-helyettes, vagy az Antenna Hungáriánál Lévai Örs.

Székely Gábor a pártban semmilyen tisztséget nem viselt. Főpolgármester-helyettes volt 1990 és 1994 között; nem hiszem, hogy utána azonnal nyugdíjba kellett volna vonulnia. Lévai Örs pedig végképp nem viselt semmilyen tisztséget a pártban, nem tudom, hogy egyáltalán párttag-e. Bátyja, Lévai Levente szintén 90-94-ben volt polgármester, azóta vannak mindenféle egyéb problémái.

A Fidesz meglepően nagy sikert aratott a fiatalok körében. Az SZDSZ meg tudta jeleníteni fogyasztható formában a liberális gondolkodást a fiatalok számára?

Most meg kellene kérdeznem, mi az a fogyasztható forma, de ezt most hagyjuk. Egyébként a problémát látom, ebben nem vagyunk sikeresek. Vannak ugyan ifjúsági szervezeteink, az Újgeneráció, mely SZDSZ-en belüli, vagy a LIFT, mely SZDSZ-en kívüli szervezet. Főleg az utóbbinak van vidéken is bázisa. De összességében nem vagyunk sikeresek ezen a területen, nagyon elégedetlenek vagyunk magunkkal. Azt azonban nem gondolom, hogy az én korosztályom az, amelynek a liberális eszméket meg kellene jelenítenie és vonzóvá kellene tennie a fiatalok számára. Bár hozzáteszem, a Fidesz egyenlő Orbán Viktorral e tekintetben.

Az SZDSZ öndefiníciója szerint szociálliberális párt. Mi nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a liberalizmus gazdag hagyományaiból éppen a szociálliberális felfogás az, amellyel meg lehet szólítani a mai fiatalokat.

Az SZDSZ nem definiálta magát sosem szociálliberális pártként, a szabadság és a szolidaritás pártjaként határozza meg magát. De valóban, a konzervatív liberális értékrend sokkal kevésbé jelenik meg a párt politikájában.

Márpedig lassan a Fidesz elhagyja ezt a terepet.

Végigolvastam az elmúlt négy évben az SZDSZ-szel és a liberalizmussal foglalkozó mintegy 500 oldalnyi újságcikket, melyet jellemzően hozzánk közel álló, velünk vitatkozó emberek írtak. Három javaslat körvonalazódott. Üres a szociáldemokrácia, ezért az SZDSZ mozduljon el ebbe az irányba, ami éppen a szolidaritás elvének felerősítését jelentené. A másik szerint a Fidesz elhagyta a jobbközepet, a harmadik meg azt mondja, hogy az SZDSZ legyen az újközép-elmélet megtestesítője. Bármelyiket csináljuk, biztos, hogy a másik két irányzat támogatói újabb párszáz oldal cikket fognak írni arról, hogy az SZDSZ tévútra tévedt. Tanulságai egyébként lehetnek az ilyen vitáknak, én magam is keresem a megoldást arra, hogyan lehetne a párt jelenlegi támogatóinál kétségkívül szélesebb liberális közönséget úgy megszólítani, hogy az SZDSZ-ben lássa azt a pártot, mely valóban megjeleníti az ő értékrendjét.