Kuncze tagadja, hogy háromszintes villája volna

2000.11.17. 15:19
Kuncze Gábor, volt belügyminiszter pénteken sajtótájékoztatón hülyeségnek nevezte a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent azon állítást, miszerint háromszintes villát építtetett balatoni telkére. Ez ellentétes a bevallásában leírt 40 négyzetméteres, Kuncze tulajdonában lévő házikóval. Szintén pénteken a Fidesz sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás azt mondta, hogy a vezető kormánypárt megváltoztatná az összeférhetetlenségi szabályokat, és ehhez - a törvény kétharmados volta miatt - az ellenfél támogatására is számítanak. A párt alelnöke azt is elmondta, hogy év végére megkötik választási együttműködésüket az MDF-fel és az FKGP-vel
Kuncze Gábor a sajtótájékoztatón bemutatta azokat a dokumentumokat (szerződések, telekkönyvmásolat, helyrajzi adatok), amelyek bizonyítják, hogy a Magyar Nemzet újságírója összekeverte a Krónika Nova Kft. és az ő tulajdonában lévő telkeket. Elmondása szerint a két telket nagyapjuk hagyta a három Kuncze testvérre, oly módon, hogy a frakcióvezető az ,,alsó" telek 2/3-ával rendelkezik. A telkek többi részét testvérei értékesítették. A ,,fenti" telek fölött jelenleg a testvére cége rendelkezik, ami független a képviselőtől.

Kuncze ,,most pedig kénytelen vagyok pitiánerbe átmenni" kijelentéssel vezette fel azon dokumentumok halmazát, amelyek a telkek tulajdonviszonyait tisztázzák. Kommentálta a kérdéses Magyar Nemzet cikkben megírt márvány kaput és a telkeket összekötő utat is, mely - elmondása szerint - ,,úgy hülyeség, ahogy van". A kapu dróthálós, a két pillér beton, amit mészkőlapok borítanak. Az exminiszter hozzátette: ,,A Magyar Nemzet teljesítménye az oknyomozó újságírás karikatúrája".

Kuncze helyreigazítást kér a Magyar Nemzettől

A frakcióvezető helyreigazítási kérelemmel élt a Magyar Nemzet felé, amelynek elmaradása esetén azonnal keresetet nyújt be a Fővárosi Ügyészségen, személyiségi jogainak megsértéséért. A Magyar Nemzet kérdésére, hogy igaz-e Kuncze feleségének Xénia Lázas múltja, valamint egy Kuncze tulajdonából értékesített budai ház általa ismert sorsa, a képviselő nemmel válaszolt. Kuncze azt is elmondta: egyetért a Fidesz azon indítványának tartalmával, mely a képviselők évente kötelező nyilvános vagyonbevallását szorgalmazza.

Évenkénti vagyonnyilatkozatot akar a Fidesz

A képviselők eddig a páncélszekrénynek tettek vagyonnyilatkozatot - mondta Deutsch Tamás a Fidesz pénteki sajtótájékoztatóján. Az 1996-ban elfogadott törvény hibája az is, hogy nem határozott meg szigorú összeférhetetlenségi szabályokat, ezért a Fidesz célja annak megváltozatása. A fiatal demokraták közzéteszik teljes vagyonnyilatkozatukat, és törvénymódosító javaslatot nyújtanak be az országgyűlés elé annak érdekében, hogy a képviselők évenként tegyenek nyilvános vagyonnyilatkozatot. A Fidesz szerint így könnyebben nyomon követhető a honatyák vagyoni helyzete, illetve annak változása. Deutsch szerint az ellenzék most bebizonyíthatja érdekeltségét abban, hogy világos, átlátható helyzet szülessen. Ehhez ugyanis kétharmados többségre van szükség.

Még nincs jelölt Búza Attila helyére
A Búza Attila halála miatt megüresedett képviselői hely betöltéséről még nem határozott a párt. Két jelöltjük van (Kőszegi Zoltán és Szűcs Lajos), közülük választja ki az országos elnökség, hogy kit indítson az időközi parlamenti választáson. Döntésükről levélben fogják tájékoztatni az MDF-et, hiszen Búza közös jelöltjük volt, és megállapodásuk értelmében a közös jelölt abból a pártból kerül ki az időközi választásokon, amelyikből 1998-ban. Ez pedig Búza Attila esetében a Fidesz. A kisgazdák már most bejelentették, hogy támogatják a fiatal demokraták jelöltjét. Deutsch szerint ,,ez szép előképe lehet a 2002-es választási együttműködésnek."

Az egész köztisztviselői kar vagyoni helyzetét ellenőriznék

A Fidesz Országos Elnöksége egyetért a párt fővárosi frakciójának azon kezdeményezésével, hogy az önkormányzati képviselőkre, a polgármesterekre és a köztisztviselőkre is terjedjen ki a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség. Ezzel az a céljuk, hogy a magyar köztisztviselői kar a nyilvánosság által ellenőrzött vagyoni helyzettel rendelkezzen.

Deutsch szerint össze fogja szedni magát az FKGP

A választási együttműködésekről 2000 végéig szeretne dönteni a Fidesz. Újságírói kérdésre Deutsch Tamás elmondta, hogy a koalíciós együttműködést nem befolyásolja az FKGP népszerűségi mutatója. ,,A negatív hatás el fog párologni"- vélekedett a sportminiszter.