Rejtő E. Tibor megúszhatja

2005.07.07. 08:41
Nem tett terhelő vallomást Rejtő E. Tiborra Kulcsár Attila. A Népszava értesülései szerint a K&H egykori vezére ellen nincs elég bizonyíték, így megúszhatja a felelőssáégre vonást.

Nem áll a rendőrség rendelkezésére elegendő bizonyíték Rejtő E. Tibor, a K&H Bank egykori igazgatója ellen, értesült a Népszava. A lap úgy tudja, hogy a volt bankvezérre még Kulcsár Attila, az ügy első rendű vádlottja sem tett vallomást.

Az ügyészséggel együttműködő fővádlott vallomásában azt állította, hogy Rejtő nem tudott a törvénytelen üzletekről, az igazgatót Kulcsár "csapta be", amikor aláírását felhasználva készített iratokat.

Kulcsár korábban a bank vezetésével egy Rejtő ellenjegyzésével írt levélben közölte, hogy úgynevezett VIP-ügyfelei számára "semmilyen értesítés kiküldése nem lehetséges, kizárólag szeméyesen veszik át a kapcsolattartón keresztül".

Kulcsár egy korábbi vallomásában ugyanakkor a bankvezetés felelősségét is emlegette. Akkor azt állította, hogy a Rejtő ellenjegyzésével ellátott levelet nyomás alatt írta, a brókerügyben pedig "több banki vezető is érintett", írja a Népszava.