Árpád
-1 °C
9 °C

Ragáts felelősségét tovább vizsgálják

2003.10.31. 17:22
Az MTV és a médiaügynökségek között kötött reklámszerződések érvénytelenek, a felelősség megállapítása további vizsgálat feladata, döntöttek az MTV-kuratórium tagjai. A testület péntek délutáni rendkívüli ülésén azért hallgatta meg Ragáts Imre MTV-elnököt, mert egymaga, a kuratórium jóváhagyása nélkül írt alá egy kilencszázmillió forintos szerződést a Magyar Televízió és egy reklámidőt értékesítő cég között. Az újságírók elől Ragáts "meglógott".
Ragáts Imre
Felbontják a szerződéseket

Az MTV és a médiaügynökségek között kötött reklámszerződések érvénytelenek, a felelősség megállapítása további vizsgálat feladata, döntöttek az MTV rendkívüli ülésén a kuratórium tagjai.

A kuratórium november 6-ig adott időt a felügyelőbizottságnak arra, hogy lefolytassa a vizsgálatot, amelyben külön fogják megvizsgálni, hogy a köztévét mekkora kár érte a júniusban megkötött szerződések miatt.

Az Index úgy tudja, míg a kormánypártok Ragáts felelősségének megállapítását szorgalmazták, az MDF kurátorai Ragáts mellett álltak, de kijelentették, ha a köztévét kár érte, ők is a lemondását fogják sürgetni.

Ragáts szinte elfutott

Az elnökségi meghallgatás után Ragáts Imre szinte elfutott a rá várakozó újságírók elől, a kuratóriumi meghallgatást követően péntek este. A tévéelnököt azért hallgatta meg a kuratórium, mert Ragáts egymaga írt alá egy kilencszázmillió forintos szerződést a Magyar Televízió és egy reklámidőt értékesítő cég között.

A meghallgatásról egyelőre nem szivárogtak ki információk, Ragáts távozása után a kuratórium tovább ülésezett. A tárgyalás eredményéről később sajtótájékoztatón fognak beszámolni.

Czeglédi László, a Magyar Televízió kuratóriumának elnöke a Ragátsra váró újságírókat egy kis melegedésre invitálta az épületbe, a tévéelnök ezalatt lógott meg a sajtó elől. A "futva menekülő" Ragáts arra a kérdésre, mi a helyzet a reklámszerződésekkel, úgy válaszolt: "nincs semmiféle reklámszerződés."

Felbontják a szerződést?

Az RTL cáfol
Az RTL Klub az Indexhez eljuttatott közleményében valótlanságnak nevezi a Magyar Hírlap értesüléseit, és megjegyzi, más érdekcsoportokat sejt a cikk megjelenésének hátterében, mivel az abban foglalt téves adatok könnyen ellenőrizhetőek. A kereskedelmi televízió határozottan cáfolja, hogy megvette volna az MTV reklámidejét, valamint hogy az IMG Médiaügynökség és az RTL Klub legfőbb beszállítója, az IKO Production egy kézben van. A közlemény azt is kijelenti, az RTL - a Magyar Hírlap állításával ellentétben - nem akarja ilyen módszerekkel tönkretenni a TV2-t; versenytársait törvényes eszközökkel kívánja megelőzni. A Magyar RTL Rt. jogi lépéseket fontolgat a Magyar Hírlappal szemben, illetve helyreigazítást követel a laptól.
A Magyar Televízió kuratóriumi elnöksége csütörtökön azonnali hatállyal vizsgálatot rendelt el a Magyar Televízió reklámidejének értékesítése ügyében. A testület ugyanis úgy foglalt állást: az engedélye nélkül nem lett volna szabad aláírni a 2007-ig érvényes szerződéseket. A tévénél ekkoriban érvényes szabályozás úgy szólt: a 300 millió feletti értékű szerződéseket csak az elnökség jóváhagyásával lehet megkötni, márpedig ez a megállapodás jóval túl van az akkori értékhatáron.

Az MTV reklámidejének eladására három cég kapott megbízást, az Index azonban úgy tudja, hogy jelenleg még az MTV értékesíti a reklámidőt, és a megállapodások csak decembertől léptek volna hatályba, de a megállapodásokat a botrány miatt minden bizonnyal felbontják.

Évi 900 millió

A Magyar Hírlap információi szerint a három cég az RTL Klub érdekeltségébe tartozik. "Az egyik vásárló az IMG Médiaügynökség, amelynek egyik tulajdonosa az RTL Klub legnagyobb beszállítójának, az IKO Produktion Kft-nek, valamint magának a kereskedelmi adónak is tulajdonosa", írja a Hírlap. A lap úgy tudja: a köztévé éves reklámidejéért a vállalkozások évi 900 millió forintot ígértek, egészen 2007-ig. A megállapodás ugyanakkor a Magyar Hírlap cikke szerint rendkívüli módon hátrányos az MTV-re nézve.

Tavaly még több volt a reklámbevétel

A Magyar Hírlap kitart
A Magyar Hírlap (MH) érdeklődéssel figyeli az MTV Rt. reklámidejének eladásával kapcsolatban megjelenő híreket, de minden forrásuk azt erősíti meg, hogy a szerződések léteznek - mondta a lap főszerkesztője pénteken az MTI-nek.

"Ha az RTL Klub cáfolatában van olyan állítás, amit nem tudunk igazolni, akkor azt helyre fogjuk igazítani" - jelentette ki Szombathy Pál.

Szombathy Pál az MTI-nek nyilatkozva megjegyezte: több informátoruk is volt az ügyről, s egyik laptársuk, a Magyar Nemzet is hasonló tartalmú írást jelentetett meg.

A főszerkesztő elmondta azt is, a cikk megjelentetése előtt többször is keresték az RTL Klubot, hogy megkérdezzék álláspontjukat, de nem sikerült megszólaltatniuk a tévécsatorna képviselőit.

A napilap emlékeztet arra, hogy a köztévé reklámidejét már tavaly ennél az összegnél többért, egymilliárd forintért értékesítette az MTV kereskedelmi osztálya. A megállapodások nem tartalmaznak semmilyen szankciót arra nézve, ha a médiaügynökségek nem fizetnének. A Magyar Hírlap szerint a tárgyalásokat Vidus Ildikó kereskedelmi igazgató menedzselte, a megállapodásokat pedig Ragáts Imre írta alá, még ügyvezető alelnökként. Az MTV elmulasztotta a reklámidőértékesítést megpályáztatni, és közbeszerzési eljárást sem bonyolítottak.

A Magyar Nemzet tudni véli, hogy az ügylet miatt kezdeményezni fogják a köztévé alig néhány hónapja megválasztott elnökének menesztését.

A hosszú távú szerződésekről az MTI médiakörökből származó értesülései szerint médiaügynökségek tájékoztatták Kozák Mártont, a kuratóriumi elnökség szabad demokraták által delegált tagját.

Csorba Mária, az MTV sajtóreferense csütörtökön azt közölte, az intézmény vezetése nem kíván reagálni a hírre.

Késik az ügy tisztázásáig az MTV-nek szánt hatmilliárd

Szili Katalin, az Országgyűlés elnökének tájékoztatása szerint a házbizottság pénteki döntése értelmében a Magyar Televízió reklámértékesítéssel összefüggő kérdéseinek további tisztázása érdekében elhalasztják a zárszámadás zárószavazását. Utalt arra, hogy az eredeti előterjesztés módosításával 6 milliárd forint költségvetési pénzhez jutna az MTV.

Kartellvádak
Ha az RTL Klub akár közvetlenül, akár céghálózatán keresztül ellenőrzést szerezne az MTV reklámideje felett, az - a két televízió együttesen 50 százalékot meghaladó piaci részesedése miatt - az RTL erőfölényéhez vezet, amit a Gazdasági Versenyhivatal hivatott megakadályozni. Már tíz százalékos együttes piaci részesedés esetén is érvényes a kartelltilalom, amely megtiltja, hogy a versenytársak összehangolják lépéseiket. A két tévé reklámidejének összehangolt értékesítése kimerítheti a kartell fogalmát, ami a vonatkozó szerződések megsemmisítésével jár. A kartelltilalom megsértését a GVH ezenfelül kötbérrel is büntetheti, amelynek felső határa az érintett vállalkozás előző évi nettó bevételének tíz százaléka.