Árpád
-1 °C
9 °C

Lakat alatt az egyik váci szökevény

A rendőrök orra elől lógott meg a ,,veszélyesebb" rab

2000.10.08. 17:44
Elfogták a váci börtönből megszökött egyik rabot egy pétfürdői lakásban. A nyomozók még pénteken este találták meg a szökevényt, aki nem tanúsított ellenállást. A másik rab még szökésben van, bár sajtóértesülések szerint szombaton már majdnem horogra akadt. Mint ismeretes a rabok egy héttel ezelőtt vágták át egy raktár ablakainak rácsait, majd egy fehér Porscheval elegánsan távoztak.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 32 éves Zsiga Csabát sikerült elfogni. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon az MTI-nek elmondták, hogy a szökött rab nem állt ellen, így a rendőrök a vártnál könnyebben intézkedhettek. A másik jelenleg is szökésben lévő rabot azonban nem sikerült elfogni. Brezovszki Sándornál vélhetően fegyver van, és ,,mindent megtesz azért, hogy ne jusson vissza a börtönbe". A rendőrség arra alapozza véleményét, hogy Brezovszki elfogása során is ellenállt, és csupán autós üldözés után sikerült elfogni. Szombaton este azonban közel jártak a sikerhez a rendőrök, de az utolsó pillanatban meglógott XIV. kerületi lakásából.

A két elítélt devizagazdálkodás, autólopás és más bűncselekmények miatt töltötte büntetését a váci börtönben. Ez azonban még sikerült megfejelniük a raboskodás ideje alatt több új büntetőeljárással. A szökés után 5 és 8 év között is kaphatnak.

Elrendezett szökés

Zsiga Csaba

A két elítéltet jó magaviseletűnek minősítették a váci börtönben, azonban akciójuk kalandfilmekben illő jelenetekkel cáfolt rá a jóneveltségükre. Zsiga Csaba és Brezovszki Sándor a váci büntetés-végrehajtási intézet kondicionáló terme melletti raktárban fűrészelték át az ablak rácsait, amelyet végső mozdulattal súlyzókkal feszítettek szét. Ezután matraccsíkokból kötött hágcsón ereszkedtek le 6 méter magasról az utcára, ahol egy fehér Porsche várta őket. A rabok azonnal eltűntek a helyszínről. A szökés utolsó mozzanatát azonban az intézmény technikai ügyeletese észrevette, és azonnal riadóztatta a külső őröket. Az őr két perc múlva ott volt, de már csak a kondeszcsíkot látta. Az autót később Dunakeszi közelében megtalálták.

Hiányos biztonsági rendszer

A szökéssel kapcsolatban több probléma is felmerült. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka például első nyilatkozataiban kifejtette, hogy a két elítélt előtt nem lehetett ismeretlen az edzőterem melletti raktár, mivel első nekifutásra valószínűleg nem tudták volna elfűrészelni a rácsot. Bökönyi István vezérőrnagy a körletfelügyelő felelősségét is említette, aki feltehetőleg elmulasztotta szolgálati kötelességeit. Ez pedig bűncselekmény, amit a továbbiakban a katonai ügyészség vizsgál ki.

Túlzsúfolt börtönök

A váci intézetben - amely országos viszonylatban biztonságos intézménynek számít - tartott vizsgálat további hibákat és hiányosságokat is feltárt. Az intézményből utoljára négy évvel ezelőtt történt szökés, és akkor sem a börtön falai mögül, hanem mezőgazdasági munkáról.

A váci börtönben jelenleg 1043 elítéltet tartanak fogva, ami annyit jelent, hogy 171 rabra jut két felügyelő.