Új kisgazdapártot alapít Lányi Zsolt

2001.06.20. 10:43
Reform Kisgazdapárt néven új pártot kíván létrehozni a Torgyán-ellenes politikusok vezéralakja, Lányi Zsolt. A platformos kisgazdák szerdán döntenek a párt bejegyzésének kérelméről. Lányi az Indexnek elmondta: az új párthoz csatlakozó képviselőknek ki kell lépniük a kisgazda frakcióból, hogy új képviselőcsoportot alakíthassanak.
"Nem engedjük, hogy agrárpárt nélkül maradjon az Országgyűlés" - jelentette ki az Indexnek Lányi Zsolt, a reform polgári platformos elnöke. A politikus bejelentett, hogy Reform Kisgazdapárt néven új pártot alakít. Úgy véli ugyanis, hogy a Legfelsőbb Bíróság azzal a döntésével, hogy Torgyán Józsefet hagyta az FKGP élén, halálra ítélte a kisgazdapártot.

Lányi Zsolt
A Torgyánnal elégedetlen tagság Lányi szerint nem hagyta, hogy a bírósági döntés után tovább halogassák az új párt létrehozását. A májusi, budapesti szakadár kisgazda nagygyűlésen elnökké választott politikus szerint a kisgazda frakcióból ki kell lépniük azoknak a képviselőknek, akik az új párthoz akarnak csatlakozni. "Csak így tudunk új frakciót alakítani, végre tiszta vizet kell önteni a pohárba" - hangoztatta Lányi.

Eddig Bánk Attila, Várhelyi András, Horváth Béla, Orosházi György és Hanó Miklós jelezte a pártalapítónak, hogy hajlandók megtenni ezeket a lépéseket. Ingadozik Kopánné Kertész Margit, a volt tolnai elnök és Zakó László. Lányi számít még a frakcióból korábban kilépett képviselőkre és Cseh Sándorra is. "Azt remélem, hogy minimum 5 százalékot elérünk a választásokon, és bekerülünk a parlamentbe" - mondta Lányi.

A május 5-én megválasztott platformos ügyvivőtestület szerdán dönt a Reform Kisgazdapárt bejegyzésének kérelméről. Bár a megalakulásról még nem született meg a döntés, az alapító okirat már készen áll a bírósági benyújtásra.