Közérdekű laptopok

2005.07.04. 08:16
Az adófizetők 2003-ben ökológiai és pénzügyi megfontolásból laptopokkal kedveskedtek parlamenti képviselőiknek. Most visszatérnek és a képviselők háta mögül bámulják a kijelzőket, hogy kiderüljön, megérte-e.

Sajnos/szerencsére nem vagyok/leszek országgyűlési képviselő, mert az mégis nemzetközi közbotrány lenne, ha mondjuk egy Volker Beck ellen napirend előtt elbukott Q3A IU CTF 1vs1 végén azt találnám kiáltani a csipeszmikrofonba, hogy "rohatt kemper".


Klasszikus ledérkedés a T. Házban - túl sok a papír

Jelen cikk arról szól, hogy a magyar országgyűlési képviselők felháborító módon nem feltétlenül arra használják a stafirungba kapott hordozható számítógépüket, amire a közvélekedés alapján használniuk kellene, de igyekezünk elkerülni a Tv2 Napló című műsorának szomorú esetét, amikor a titokban felvett cigizgető képviselők ügye kapcsán a demokráciát alapjaiban rázta meg, hogy egy kereskedelmi tévé szerencsétlen műsora mekkora jelentőséget tulajdonít önmagának.

Egy laptop kijelzőjébe a júzer tudta nélkül belenézni nem minősül sem jófejségnek, sem a köztársasági értékek hősies védelmezésének. E cselekményt csak az menti, hogy önök meg mi karöltve gyakoroljuk törvényhozók feletti ellenőrzési jogunkat, amikor ezt tesszük.

Acsargásra felkészülés indul.

Dicső gépesedés

Belátni a német parlamentbe

Berlin építészetileg teszi láthatóvá a demokráciát. A Reichstag egy nyitott és nyilvános épület. E két megállapítás Wolfgang Thiersétől, a Bundestag elnökétől származik és a Reichstag épületének tetején elhelyezett üvegkupolára vonatkozik. A 23 méter magas és 40 méter átmérőjű kupola acél és üveg kombinációja, és nem csupán példátlan építészeti alkotás, funkcionális feladatokat is ellát: elősegíti az ülésterem megvilágítását és szellőzését.

Sir. Norman Foster építész eredeti terveiben nem szerepelt semmiféle kupola, de hogy az 1995-99 között folyó munkálatok során mégis megvalósult, nagy szerepet játszott a német honatyák demokrácia iránt érzett elkötelezettsége. Az elképzelések szerint ugyanis a leendő kupolának a parlamentáris demokrácia átláthatóságát is szimbolizálnia kellett. Ez a feltétel olyannyira teljesült, hogy a spirálisan kanyarogva megmászható kupola egyes pontjairól tökéletesen be lehet látni az ülésterembe. Az átláthatóság szellemét árasztja az a tény is, hogy a kupola ingyen látogatható, naponta reggel 8-tól este 10-ig.

A kupolában egyre feljebb érve bontakozik ki az ülésterem látképe, ugyanakkor ez a transzparencia egy fordított folyamatot is lehetővé tesz: valahányszor felpillantanak a képviselők, mementóként ott látják maguk fölött munkaadójukat, a népet.

A Reichstag kupolájában itt lehet virtuálisan körülnézni.

Vincze Barbara (Berlin)

Az országgyűlési képviselők 2003-ban laptopokat kaptak a parlamenttől. Az eszközöket a 386 anyuskának-atyuskának összesen 262 millió forint értékben szállította a Hewlett-Packard minősített szállítója, a Synergon Informatika Rt. A képviselők laptophoz juttatása mögött az a szándék húzódott meg, hogy a környezetet és a költségvetést kímélve tizedére csökkentsék a képviselőknek kézbesített papírmennyiséget.

Szili Katalin parlamenti elnök két éve azt mondta, hogy 1998-2002 között a képviselők a papíralapú rendszerben körülbelül 550 millió forintot költöttek a dokumentumok, törvénytervezetek és más iratok előállítására valamint postázására. Arról, hogy mennyire sikerült lecsökkenteni ezt az összeget, Mandur László parlamenti alelnök tájékoztatta az Indexet.

"2004 őszén megszüntették a futárpostát, ami az azóta eltelt nyolc hónapban 90 millió forintos megtakarítást eredményezett" - mondta. Megtakarítás van a közigazgatásban is, hiszen a minisztériumoknak sem papíralapon kell a törvénytervezeteket benyújtaniuk. "Hétmillió oldalt takarítottunk meg egy év alatt" - mondta Mandur.

Nemrég felmérés készült a képviselői tevékenység alakulásáról. "A képviselők többet olvasnak monitorról, és kevesebbet másolgatnak" - mondta Mandur László. A felmérés kiterjedt arra is, hogy mely frakciók használják a leginkább a laptopokat, és kik használják még mindig a legtöbb papírt. Ebből kiderült, hogy a legnagyobb papírhasználónak a Fidesz számít.

Mobilboltok, színes bogyók

A csúcstechnika tehát, amennyiben képviselőink nem kártyázták el, jó szolgálatot tesz. Az országgyűlés tagjai ugyanakkor személyes példával igyekeznek fellazítani hazánk munkavállalóinak közmondásos, vietnamiasan kemény morálját.

Portscannerező, pornótetrisező vagy ülés idején titokban South Parkot néző képviselőt nem sikerült lelepleznünk, ehelyett lefoszlik a lepel pár zokniszagú felhasználói attitűdről. Hölgyeim és uraim, tekintsék meg a mihasznákat!

Karcsi képviselő új telcsire vágyik. Valami drágábbféle kellene, a státuszverseny miatt.
- Az enyémben megapixel van, öcsisajt - mondja képzeletben az egyre sápadó önkormányzati összekötőnek. - Abban a történelmi pillanatban lőttem, amikor előttem öt méterre Áder váratlanul rámutatott, hogy a kormány hazudik - teszi hozzá képzeletben, közben az apró színes kijelző mozgó háttérképén egy ökölből lassan kiemelkedik a középső ujj.

Pisti képviselő példás doksit nézeget. Aki teheti kattintson a képre. Aki nem, annak eláruljuk, hogy egy dadaista kirohanás formálódik a szövegszerkesztőben, a következőképp: "Óvoda vagy iskola? Mindkettő! Átmenetileg beköltözött az Erzsébet utcai óvoda az Ipari iskolába. Nemrég még a padláson is tanítottak, ma meg már egy óvoda is befér?" Nehéz lehet egy padláson összpontosítani. Reméljük megoldódik a probléma.

A technikai vívmányok áldásos hatásainak manifesztációja: Jancsi képviselő annak idején szatyorszám csempészhette volna fotóalbumait az ülésterembe, ma azonban pár kattintással eltávolodhat a rettenetes valóságtól, és azon andaloghat, hogy mi volt tavaly nyárson bokoralján.

Sanyi honatya kedveli a szellemi kihívást, ezért ahelyett, hogy hátratett kézzel a felszólaló szemébe meredve figyelne, online sakkozik. Ez az elfoglaltság kellemes, és sok sikerélménnyel kecsegtet: képzeljék, hogy egy távoli általános iskola géptermében a szemüveges kiskölyök riadtában berosál, amikor ellenfele közli, hogy most nyomott nemet a bukás eltörlésére. Makk lép fekete négyzet. Revidra.

Jenci képviselő a legjobb arc: zuhatagozik. Az egymás mellé kerülő azonos színű bogyókat kattintásal lehet eltüntetni: a cél a teljes üresség. Egyszerűen képtelen vagyok elmarasztalni Jencit, sőt azt javaslom tartsunk össze mi, a színes bogyós számítógépes játékok kedvelői, és költözzünk választókörzetébe vagy listájára. A friss szellemnél nincsen fontosabb.

Demagógia lenne meg nem emlékezni arról, hogy felderítőink olyan képviselőt is láttak, aki laptopját az ipari iskola helykihasználásáért aggódó Pisti képviselőhöz hasonlóan népkéviseleti célokra - például felszólalás szerkesztésére - használta. Őket ezúton tisztelettel üdvözöljük. Elgondolkodtató, hogy egyik képviselőt sem sikerült passziánszozás közben elkapni, ami arra utal, hogy a demokratikus fejlődés ezen szakasza előttünk vagy mögöttünk áll. Kérjük, sújtsanak le.