Mária
-7 °C
3 °C

Gyurcsány személyes győzelme és nehéz feladata

2006.04.24. 13:21
A külföldi médiumok szerint Gyurcsány Ferencre komoly feladat vár, kezelnie kell a költségvetés súlyos hiányát és átfogó reformokat kell indítani az egészségügyben. Több lap úgy véli, hogy a választásokat személyesen Gyurcsány Ferenc nyerte meg, akit külföldön ambiciózusnak, megegyezésre törekvőnek jellemeznek, de olyannak is, aki eddig elkerülte a népszerűtlen kemény döntéseket.

The Independent: Baloldali eltolódás

A minap "Olaszország is balra fordult", a szocialisták vezette magyar koalíció sikere megerősíti az európai politikai tájképet jellemző eltolódást. A lap kiemeli, hogy az EU 25 tagállamából tizenháromban középbal pártok vagy koalíciók kormányoznak. A legnagyobb brit liberális újság felidézi ugyanakkor azt is, hogy a magyarországi választási kampányt "elkeseredett ütésváltások" jellemezték, és az MSZP és a Fidesz "törvénysértő, vagy ízléstelen módszerek" alkalmazásával vádolta egymást.

Financial Times: Gyurcsánynak lépnie kell

A londoni üzleti lap kommentárja szerint Gyurcsány Ferencnek "nem lesz sok ideje ezt a győzelmet ízlelgetni", mert a költségvetés helyzete miatt jelentős nyomás nehezedik rá. A napilap szerint Magyarország halmozta fel a gazdaság méretéhez képest a legnagyobb költségvetési hiányt az EU-ban, ami sebezhetővé teszi a forintot. Gyurcsány Ferencnek szinte azonnal lépnie kell a hiány lefaragása érdekében. Őszre átfogó egészségügyi, oktatási és közigazgatási reformjavaslatokkal kell előállnia, hogy a forint védhető legyen. A lap szerint Gyurcsány Ferencnek egyensúlyoznia kell a deficit határozott kezelése és - az októberi önkormányzati választások előtt - a választók elidegenítésének kockázata között.

Le Figaro: Mérhetetlenül ambiciózus

A magyar parlamenti választások eredménye Gyurcsány Ferenc személyes győzelme volt – írja a francia napilap. "Az egyszerű származású és mérhetetlenül ambiciózus" Gyurcsány Ferenc, "néhány plusz szavazatért mindenre készen állt" a kampányban: engedélyezte, hogy nyilvánosságra kerüljön amatőr videoklipje, amelyen táncolt, internetes naplót nyitott és homokzsákokat hordott az árvíz alatt. Karizmatikus és határozott miniszterelnökként Gyurcsány két év alatt "újradinamizálta" az MSZP-t. A jobboldal hiába ijesztgette az országot a kommunisták visszatérésével, a kormányfő megakadályozta, hogy a párt továbbra is az egykori apparatcsikok mentsvára legyen.

Die Presse: Harc a jobboldalon

A választás nagy győztese Gyurcsány Ferenc, aki elérte azt, ami néhány hónappal ezelőtt nem nagyon tűnt valószínűnek: másodszor is kormányra vitte pártját egy olyan országban, ahol 1990 óta mindig leváltották a regnáló hatalmat. Míg az MSZP és az SZDSZ időben kinyilvánította együttműködését, a jobboldalon álló két párt között folytatódik, sőt talán erősödik is a harc. Kérdés, hogy az MDF ellenáll-e a Fidesz nyomásának és megújulást hoz, vagy a többi kispárthoz hasonlóan szétesik. Azt a jövő dönti el, hogy az MDF esetleges szétesése árt vagy használ a jobboldalnak.

Reuters: Kemény döntések

A győzelem személyes diadal a 44 éves Gyurcsány számára, a miniszterelnök mentette meg a szocialistákat a biztos vereségtől, s ezáltal újabb mandátumot kapott a reformok végrehajtására. A Reuters ugyanakkor hajnali jelentésében is felhívta a figyelmet arra, hogy a miniszterelnöknek meg kell győznie több milliárd dolláros magyar államkötvény-tulajdonosokat, valamint az Európai Uniót arról, hogy kormánya kész lépéseket tenni a rekord méretű költségvetési deficit lefaragására. A hírügynökség szerint gyors lépések nem várhatók, mert a kormányra újabb megmérettetés vár az őszi helyhatósági választásokon. A Reuters ezzel összefüggésben utalt arra, hogy Gyurcsány Ferenc mostanáig több ízben hangsúlyozta ugyan a reformok szükségességét, de elkerült minden olyan kemény döntést, amely népszerűtlenné tette volna a választók előtt.

AP: Reformokra várnak a befektetők

Az amerikai hírügynökség politikai elemzőket idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány jelentős külföldi nyomás alatt áll. Ezzel összefüggésben utalt az Európai Unió ismételt sürgetésére a reformok folytatására, illetve az euró bevezetésére. Utalt arra is: a külföldi beruházók világossá tették, hogy támogatják ugyan a koalíciót, de szeretnék látni a reformok végrehajtását.

Deutschlandfunk: Politikai apafigura

Újdonsággal szolgáltak a magyar választók azzal, hogy a rendszerváltás óta először megerősítették helyén a hivatalban lévő kormányt - közölte hallgatóival a Deutschlandfunk (DLF) német közszolgálati rádió tudósítója. A német újságíró megjegyezte: talán Gyurcsány Ferenc milliomos volta is hozzájárult ahhoz, hogy az emberek inkább benne bíztak, ő lehet az, aki az országot egy jobb jövőbe vezetheti. A német beszámoló kiemelte, hogy Gyurcsány Ferenc a többiekkel szemben nem kirekesztő módon lépett fel, "a politikai apafigura keresi, hogy miként tudna a többiekkel vállvetve" együttműködni. A tudósító szerint a legfontosabb az államháztartási deficit szanálása, a hiány az ország gazdasági teljesítőképességéhez képest a legmagasabb az EU-ban.

Szlovák rádió: A józan mérlegelés döntött

Azért született ilyen eredmény, mert "a magyar választópolgár nem hagyta magát holmi tehetetlen bábukét mozgatni, nem hagyta, hogy más gondolkozzon helyette, így aztán nem egy adott politikai vezérbe vagy pártba vetett hit, hanem a józan mérlegelés diadalmaskodott" – fogalmazott a szlovák állami közrádió budapesti tudósítója. Az újságíró szerint téves és elhibázott volt a Fidesz kampánya, hiszen a "veszélyben a haza" és az ehhez hasonló, az államcsőddel, a szörnyűséges jövőképpel, a minden állami vagyon kiárusításával riogató jelszavak már nem hatottak. A tudósító szerint Gyurcsány "hihetetlen lendületű és mobilitású, a meggyőzés jó képességeivel, a modernség, ha úgy tetszik, az európaiság affinitásával megáldott politikus".

Mladá Fronta Dnes: A vereség oka Orbán

A legolvasottabb cseh liberális napilap szerint bár Orbán Viktor nagy visszatérést tervezett a miniszterelnöki bársonyszékbe, helyette megalázó vereséget szenvedett, ami újabb négy évet jelent az ellenzéki padsorokban. Orbán és a Fidesz annak ellenére is veszítettek, hogy agresszív kampányt folytattak, amelyben a nemzeti, a katolikus és a családi értékekre helyezték a hangsúlyt. "A vereség legfőbb oka? Maga az elnök (Orbán), akit sok magyar ki sem állhat. És nemcsak a baloldalon. A jobboldali pártok sem akartak hallani a vele való együttműködésről" - jegyzi meg az újság. A lap rámutat: a vasárnapi választás győztesének radikálisan csökkentenie kell a közkiadásokat és a burjánzó államapparátust. Gyurcsány azt állítja, hogy fel van készülve erre és a választóknak reformokat ígért.