László Boglárt igenre biztatják volt iskolatársai

2004.11.23. 10:35
A Magyar Nemzetben megjelent nyílt levélben László Boglár volt iskolatársai arra kérik az erdélyi származású kormányszóvivőt, hogy igennel szavazzon a december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. Válaszlevelében a kormányszóvivő azt közli, saját magyarsága a lelkében van, nem a politikai rovatban.
"Mi, erdélyiek a rendszerváltás után sokféle életpályát tudhatunk magunk mögött. Aggódva, de mindig szeretettel gondolunk egyik-másik ismerősünkre, osztálytársunkra, iskolatársunkra, ha híreket kapunk róla" - kezdődik az a Magyar Nemzetben közölt levél, amelyet az erdélyi származású László Boglár kormányszóvivő osztálytársai és iskolatársai írtak alá.

A nagyváradi Ady Endre Gimnázium egykori tanulói megjegyzik, hogy sok, Magyarországra települt, magyar állampolgárságot szerzett erdélyi nem mondott le román állampolgárságáról sem, mert fontosnak tartja a kapcsolattartást az otthoniakkal. A maradók nagy része viszont szívesen szerezne magyar állampolgárságot, ha lehetősége lenne rá.

"Volt iskolatársaidként azt kérjük tőled, támogasd a népszavazáson adandó Igen választ és próbáld felhasználni lehetőségeidet, kapcsolataidat, jelenlegi tisztségedet latba vetni azért, hogy ne csak a Magyarországon lakó, de a Kárpát-medence más országaiban élő magyaroknak is adassék meg a magyar állampolgárság viselésének lehetősége" - zárul a levél.

László Boglár nyílt levélben válaszolt egykori iskolatársainak. "Azt tartom: a születési hely, a származás magánügy. Ennek tiszteletét - számtalan ma is magamban tartott értékkel - még Erdélyből hoztam magammal" - írta volt iskolatársainak a kormányszóvivő. László Boglár úgy gondolja, a kérdésfelvetés eleve rossz. Válaszában felidézi, hogy Magyarországra települése előtt jó néhány szónoklatot végighallgatott a "drága magyar erdélyi testvérekről", ide érkezve viszont - egy merőben más perspektívájú Romániából, mint amilyen a jelenlegi - sokkal inkább magyarázkodásra akarták kényszeríteni azt illetően, hogy "miért veszem el a magyarországiaktól a munkalehetőséget?".

László Boglár őszintén reméli, hogy bármilyen döntést is hoz december 5-e, annak csak olyan következményei lesznek majd, amelyek "valamennyiünk lelkét erősítik." "Nekem ugyanis saját magyarságom a lelkemben van, nem a politikai rovatban" - zárta válaszlevelét László Boglár.

Magyarországon december 5-én tartanak népszavazást a kettős állampolgárságról. A kormány szerint túlságosan költséges lenne, ha határon túliak megkaphatnák a kettős állampolgárságot, és a döntés után áttelepülési hullám indulna. A támogatók nem számolnak pluszköltséggel, szerintük a lelki okok mellett a magyar útlevél lenne a legfőbb haszna a kettős állampolgárság megadásának.