Csokoládéért ölt a leányfalui gyilkos

2000.10.18. 17:42
Beismerte tettét az a tizenhat éves fiú, aki kegyetlen brutalitással ölt meg egy idős asszonyt október 7-én Leányfaluban. A fiú segédmunkásként dolgozott a gázvezeték fektetéséhez szükséges árokásásnál, amikor a 83 éves hölgy megsajnálta, és egy tányér levesre, majd egy kávéra hívta meg a lakásába. Zsákmánya egy öreg rádiósmagnó, és egy zacskónyi mikulás és csokinyuszi volt. Az eredményes felderítésért az Országos Rendőr-főkapitányság dicséretben részesített több nyomozót.
Elfogták tiszalúci lakásában azt a tizenhat éves fiút, aki brutálisan meggyilkolt Leányfaluban egy 83 éves asszonyt - adta hírül Bolcsik Zoltán rendőrezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. A fiatalkorú elkövető - aki a kertben és az utcában lévő gázfektetésnél dolgozott segédmunkásként - beismerte tették, előzetes letartóztatásáról Pest Megyei Bíróság csütörtökön dönt.

Megsajnálta a fiút

Az idős hölgy megsajnálta a kertjében dolgozó fiút, és egy tányér levesre invitálta. Tamás örömmel fogadta, és jó étvággyal el is fogyasztotta. A rendből és a tisztaságból arra következtetett, hogy jó módban élhet, ezért elkezdett azon gondolkozni, miként vehetné el a pénzét. Megköszöni a levest és visszamegy a kertbe dolgozni. Negyedóra múlva a néni újra behívta, ezúttal egy kávéval akart kedveskedni. Az elkövetőnek ekkor már megfogalmazódott a fejében a bűncselekmény gondolata. Körülnéz, látja hogy senki sincs a közelben, és az ajtóban gyanútlanul álló nénit arcon vágja, majd ellöki. Az alig negyven kilós asszonynak kiesik a fogsora, elrepül a hallókészüléke, majd elterül a földön. Ekkor a széken található párnával elkezdi fojtogatni. Öt perc után látja, hogy nincs már magánál, de még hörög. Ekkor fogja az asztalon lévő konyhakést, amivel előzőleg még neki vágott kenyeret, és átszúrja a nyakát, és a kést még különös kegyetlenséggel meg is forgatja.

Egy zacskó csokoládéval távozott

A lakást kiforgatja, de nem talál pénzt. Csak egy öreg, értéktelen rádiós magnót visz el magával, és egy zacskónyi mikulás és csoki nyuszit, amit előzőleg a néni neki készített ki. Mintegy húsz perc múlva társával befejezi a kertben a munkát, és visszarakják a kertkaput. A munkatársa be akart menni szólni a néninek, de ő nem engedi, avval, hogy kérte, ne zavarják, mert már lefeküdt. Így visszamennek a munkásszállóra, de másnap reggel Tamás rögtön kikérte a bérét, holott már lekötött munka lett volna a következő hétre is.

A hölgyre vérbe fagyva talál rá hétfőn két ismerőse, akik saját kulcsukkal mentek be a házba. Ők gondozták a nénit, aki jó szellemi és fizikai állapotban volt még. Utoljára szombaton látták, mert vasárnap már nem ment el szokása szerint a templomba.

A rendőrség hazugságvizsgálót is igénybe vett

Mesélt a helyszín - fogalmazott Derzsi Péter őrnagy, a nyomozás vezetője. A rendőrség számára nyilvánvaló volt, hogy a gyilkosság nappal történt, amit az idős hölgy ruházatából, és az életmódjából következtettek ki. A munkások este 5-6 óráig dolgoznak, ezért nekik látniuk kellett, ha valaki bemegy a házba. A nyomozók a közel harminc munkás kihallgatása után két embert gyanúsítottak, akik a néni kertjében is dolgoztak. Egyikőjüket hazugságvizsgáló alá vetették, így szűkült le a gyanúsítottak listája egyre. Elmondása szerint kollegájánál volt egy magnó, aminek eredetéről nem tudott világos magyarázatot adni.

A rendőrség házkutatást tartott a fiú tiszaluci lakásában, ahol megtalálták az eltulajdonított rádiósmagnót. Később beismerő vallomást is tett. Tamás nyolc általánost végzett, és együtt élt egy négygyermekes anyával a Miskolctól nyugatra lévő kis faluban.

Az eredményes felderítésért az Országos Rendőr-főkapitányság dicséretben részesítette a nyomozást vezető Derzsi Péter őrnagyot és két kollegáját is.