Megépül Budapest leghosszabb hídja

2003.07.18. 13:55
Harmincmilliárd forintos beruházással épül meg az az 1,8 kilométer hosszú híd, amely Újpestet Budakalásszal köti össze a Szentendrei-szigeten keresztül. A IV. kerület sikeresen alkudozott az állammal, példája bátorító lehet az M0-ást ellenző településeknek.
Megszületett a megállapodás az északi M0-ás híd, illetve az autópálya-szakasz északi szektorának megépítéséről pénteken. A dokumentumot Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, Demszky Gábor főpolgármester, Derce Tamás újpesti polgármester és Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatója írta alá Budapesten.

Demszky Gábor elmondta, hogy az Újpestet a Szentendrei-szigeten át Budakalásszal összekötő híd mintegy 30 milliárd forintos beruházással 2006. december végéig készülhet el. Csillag István jelezte, hogy a beruházással Budapest leghosszabb, 1,8 kilométeres hídja épülhet meg.

Újpest példája bátorító lehet azoknak a Budapesttől északnyugatra fekvő településeknek, amelyek szintén eddig nem járultak hozzá az M0-ás tervezett nyomvonalához, és hidakat, elkerülő utakat követelnek az állammal való alkudozás során. A főváros IV. kerületének vezetése hosszú alkudozás után elérte, hogy a híd Budapestre érkező forgalmát két új felüljáró vezesse el.

Magyarország közútfejlesztési terve szerint 2015-re kell bezárulnia az M0-ás gyűrűnek. A településeknek és a környezetvédő szervezeteknek sok lehetőségük van arra, hogy késleltessék a beruházást. Egyik legfőbb aggályuk, hogy a már így is elviselhetetlen forgalom tovább növekedhet. Kovács Ferenc, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára az Indexnek csütörtökön nyilatkozta: Magyarországon is elkelne egy közhasznosságú törvény, hogy egy kis közösség ne tudja megakadályozni a nagy többség érdekérvényesítését.