Szabad a légtér a NATO előtt

2001.10.05. 16:16
Szabad a magyar légtér a NATO gépei előtt is a Tartós Szabadság hadművelet részeként - döntött pénteki rendkívüli ülésén az Országgyűlés. A katonai gépek használhatják a repülőtereket és egyéb kiszolgáló objektumokat is. A javaslattal csak a MIÉP képviselői nem értettek egyet.
Pokorni Zoltán (Fidesz) arra kérte a parlamenti frakciók képviselőit, hogy az összefogás érzését akkor is őrizzék meg magukban, amikor elhagyják az üléstermet. Emlékeztetett: a NATO fennállása óta nem kényszerült még arra, hogy alkalmazza a washingtoni szerződés 5. cikkelyét. Szerinte a pártpolitikai civódás helyett a nyugalomnak, az összefogásnak és a biztonságérzetnek kell áthatnia az országot.

Kovács László (MSZP) hangsúlyozta: a szocialista párt támogatja, hogy Magyarország is részt vegyen a terrorizmus elleni összefogásban és hozzájáruljon a közös nemzetközi akciókhoz. Felkérjük a kormányt, hogy a hozzájárulás feltételeinek meghatározásánál elengedhetetlennek tekintse a magyar életek megóvását - szögezte le. Mint mondta: támogatják a kormány minden intézkedését, amely erősíti az ország belbiztonságát, de nem jár a jogállami normák korlátozásával.

Szentgyörgyvölgyi Péter (FKgP) azt ajánlotta a plénum figyelmébe, hogy módosítani kellene az alkotmánynak azt a bekezdését, amely a légtér átengedéséhez a parlament jóváhagyását írja elő. Közölte: előfordulhat olyan helyzet is, amikor nincs lehetőség az Országgyűlés összehívására. Ha minket szerződés kötelez, akkor érdemes azon elgondolkozni, hogy szükséges-e hatályban tartani az alkotmány nevezett rendelkezését - vélte a kisgazda politikus.

Kuncze Gábor (SZDSZ) a határozati javaslat egyértelmű támogatásának érveként azt mondta: a NATO-tagsággal elnyert szövetségi kötelezettségnek eleget kell tenni. Balsai István (MDF) azt hangsúlyozta: világos a közvélemény előtt, hogy Magyarország nem kíván semmilyen kockázatos lépésben részt venni. A MIÉP nevében felszólaló Csurka István közölte, hogy nem támogatják a javaslatot.