Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A Lelkiismeret '88 sem tudja, mi lesz a hídon

2003.07.01. 12:32
A szervezők szerint sincs garancia arra, hogy békésen, rendben zajlik majd le július 4-én az Erzsébet hídi rendezvény, ahol a Lelkiismeret '88 Csoport a tavalyi hídfoglalás évfordulójára rendez demonstrációt. A csoport vezetője úgy tudja, hogy a demonstrációt követően meneszteni fogják Salgó Lászlót.
A csoportot vezető Kocsis Imre, egy budai bevásárlóközpont kávézójában tartott tájékoztatóján elmondta, 500 fős demonstrációra kértek és kaptak engedélyt a rendőrségtől. A BRFK egy előzetes konzultációt kért a csoport vezetőjétől, aki ezt arra hivatkozva tagadta meg, hogy korábban már több nézeteltérése volt a rendőrséggel. Végül a felek telefonon mégis megegyeztek.

Emlékezés a "hősökre"

Annyi rendőr kell, hogy ne legyen probléma
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a gyülekezési jogról szóló törvény rendelkezései alapján tudomásul vette az Erzsébet hídra július 4-ére bejelentett két demonstrációt - tájékoztatta kedden a rendőrség az MTI-t. Gergényi Péter dandártábornok, a BRFK kedden beiktatott új vezetője az állománynak tartott első eligazításán elmondta: annyi rendőrt kell a helyszínre vezényelni, hogy "probléma ne merüljön fel". "Azt kérem a központi ügyelettől, ha bármilyen bejelentés érkezik, azonnal értesítsék közbiztonsági helyettesemet és engem. Mindenről tudni akarok" - fogalmazott a dandártábornok.
A szervezők a rendőröknek azt mondták, a demonstrációt a járdán kívánják megtartani, a forgalom akadályozása nélkül. Kocsis Imre a tájékoztatón már úgy nyilatkozott, hogyha a tervezettnél jóval többen lesznek "természetesen előfordulhat", hogy a forgalom is megbénul egy időre, de ha "a drogosok és melegek utcára vonulhatnak", akkor ők is.

A főszervező elmondta, minden évben megemlékeznek majd a 2002. július 4-i eseményekre, és a "hídi hősökre". A demonstrációnak több célja van. Egyrészt, "tavaly nem jött át a médián keresztül", hogy miről is szólt a hídfoglalás. Emlékeztetni akarnak arra, hogy több ezer ember hiába követelte heteken keresztül a választási eredmények újraszámlálását. A csoport szimpatizánsai azonban a rendőri brutalitás ellen is tiltakoznak július 4-én.

Tudni vélnek, csatlakoznak

Kocsis Imre közölte azt is, "kiterjedt kapcsolatrendszerükön keresztül értesültek", hogy július 15-e után leváltják Salgó Lászlót. A csoport vezetője ügynöknek nevezte az országos rendőrfőkapitány.

Délután a tüntetők a Kossuth-térre vonulnak, ahol csatlakoznak az Európai Uniós csatlakozást ellenző csoport, a Szabad Magyarországért Mozgalom által szervezett másik tüntetéshez. A szervezet beadványában igen tágan határozta meg a részvevők számát. Elképzeléseik szerint 2-20 ezer fő vesz majd részt a pénteki megmozduláson.