Judit
-2 °C
8 °C

A Hír TV bejegyzése késleltette Körmendy-Ékes távozását?

2002.11.29. 12:58
Hétfőn délelőtt tíz órakor jelenti be távozását Körmendy-Ékes Judit, a médiahatóság fideszes elnöke. Az Index információi szerint Körmendy-Ékes már korábban elhatározta távozását, addig azonban nem válhatott meg posztjától, amíg a Hír TV-t be nem jegyezte a médiahatóság.
Elsőként a Magyar Nemzet adott hírt arról, hogy lemond az ORTT elnöki tisztéről Körmendy-Ékes Judit. A Fidesz egykori szóvivőjét még 1996-ban a médiahatóság létrejöttekor delegálta tagnak a párt, elnökké pedig Révész T. Mihály a szocialista-liberális kormány által kinevezett vezető mandátumának lejárta után lett.

Az Index információi szerint Körmendy-Ékes Judit már korábban elhatározta, hogy távozik posztjáról, lépését csupán az hátráltatta, hogy csúszott a "polgári nyilvánosság" tévéjének, a Hír TV-nek a bejegyzése. Lapinformációk szerint az áll az elnök távozása mögött, hogy a parlament nem fogadta el a médiahatóság 2001-es működéséről szóló jelentését, amit politikai bizalmatlanságnak tekint a fideszes elnök. Körmendy-Ékes hétfőn délelőtt tíz órakor jelenti be távozását a sajtónak, addig viszont nem kíván a nyilvánosság elé állni.

A Magyar Hírlap pénteki jelentésében Ladvánszky Györgyöt, az ORTT szocialista delegáltját jelölte meg, mint a médiahatóság elnöki posztjának várományosát. Ha őt neveznék ki elnöknek a szocialisták egy új tagot delegálhatnának, így az öttagú testületből háromra emelkedne a kormánypárti delegáltak száma.

Ladvánszky bíróságra megy egy ORTT-döntés miatt
A Fővárosi Bíróságon támadta meg a médiahatóság egyik szeptemberi határozatát Ladvánszky György, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szocialista párt által delegált tagja - értesült több forrásból az MTI. A testületi tag azért kérte az RTL Klub ez év április 13-i Híradójával kapcsolatos, általa jogsértőnek ítélt döntés megsemmisítését, mivel szerinte az a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságának indokolatlan korlátozásához vezet. Ladvánszky György azt kifogásolja, hogy az ORTT, amikor úgy döntött, hogy az említett műsorszámban sérült a tárgyilagosság, a tényszerűség, a kiegyensúlyozottság és a pártatlanság elve, csupán kiragadott riportokat vizsgált. Véleménye szerint e munka során a médiahatóság az anyagokban közölt tényeket félreértelmezte, szövegkörnyezetükből kiragadva interpretálta a kereskedelmi csatorna által a Fidesz - Magyar Polgári Párt és a MIÉP rendezvényeiről sugárzott beszámolókat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.