Távozik az MTV elnöke?

2003.11.07. 07:14
A csütörtöki kuratóriumi ülésen jövő keddre halasztották a döntést. Ennek az az igazi oka - írja a Népszabadság -, hogy módot akarnak adni Ragáts Imrének, hogy maga mondjon le a tisztségről. Ha mégsem teszi - marad a kedd. Péntek délelőttig nem mondott le Ragáts, ugyanakkor az Index úgy tudja: minden előre lekötött programját lemondta.
Lemond a Magyar Televízió elnöke - írja pénteki számában a Népszabadság. Ragáts Imre ezzel megelőzi, hogy az MTV kuratóriumának elnöksége kezdeményezze a felmentését. A mindössze fél éve megválasztott Ragátscsal szemben azért rendült meg a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökség bizalma, mert kitudódott, hogy titokban kötött szerződéseket a köztévé reklámidejének értékesítésére. Három kevéssé ismert cég igen jutányos áron, évi 900 millió forintért szerezte volna meg a köztévé reklámidejét.

A múlt héten nyilvánosságra került megbízások miatt tegnap másodszor rendelte maga elé a testület Ragátsot. Az ülés előtt már tudni lehetett, hogy a kormánypárti tagok nem állnak ki az elnök mellett. Az SZDSZ-es kurátorok ezt nyíltan is hangoztatták, szerintük ugyanis megbocsáthatatlan, hogy miközben Ragáts a nyilvános gazdálkodás elvét hirdeti, titokban értékesíti az MTV reklámidejét. Az MSZP-s kurátorok véleményét az befolyásolta, hogy a hét elején mind Medgyessy Péter, mind pedig Kovács László szűkebb körben kijelentette: megvonták bizalmukat Ragáts Imrétől.

Háttéralku

Bizonytalan volt, hogy az MDF-es kurátorok marasztalnák vagy menesztenék az elnököt. Márpedig az ő szavuk a döntő. A testület kétharmados többséggel kezdeményezheti a tévéelnök visszahívását, vagyis a Fidesz távolmaradása miatt az összes ellenzéki helyet feltöltő MDF megkerülhetetlen a kérdésben. A fórumos kurátorok helyzete speciális, hiszen az elnök megválasztásakor a párt elnökségének döntését is figyelmen kívül hagyva az MSZP-s és az SZDSZ-es tagokkal együtt támogatták Ragátsot.

Az ülés után kiadott hivatalos sajtóközlemény ugyan azt tartalmazza, hogy a testület további időt szán Ragáts sorsának eldöntésére, mert a kurátorok későn kapták meg a témában vizsgálódó felügyelőbizottság jelentését, de a Népszabadság értesülései szerint megkötetett az egyezség: az elnök távozik, viszont nem firtatják a büntetőjogi felelősségét.

Utódlás

Ragáts távozása előtt még rendezni kell jogi státusát, ugyanis a kuratórium immár öt hónapja nem kötött vele megbízási szerződést, emiatt fizetést sem kapott. A távozó elnök után a jelenlegi egyetlen alelnök, a gazdasági folyamatokat felügyelő, korábbi ÁPV Rt.-s is Pinke György lehet az ügyvezető - írja a Népszabadság. Ő azonban feltehetően csak átmenetileg tölti be ezt a tisztséget, az MSZP és az MDF ugyanis Kósa-Somogyi Györgyöt látná szívesen az elnöki székben. Vele szemben azonban az SZDSZ-nek vannak fenntartásai. Ez a legutóbbi elnökválasztáson elég volt ahhoz, hogy Kósa-Somogyi ne fusson be, helyette lett kompromisszumos megoldásként Ragáts a győztes.

Ragáts péntek reggel még nem mondott le

Péntek reggelig nem nyújtotta be lemondását Ragáts Imre, a Magyar Televízió (MTV) Rt. elnöke, tudta meg több, a közszolgálati médium vezetéséhez közelálló forrásból a nap folyamán az MTI, az Index ugyanakkor úgy értesült, hogy valamennyi előre lekötött programját lemondta a tévéelnök. Csorba Mária, az MTV sajtóreferense nem tudta kommentálni az elnök távozásáról pénteken megjelent sajtóinformációkat. Ugyanakkor különböző tévés források egymásnak ellentmondó válaszokat adtak az MTI kérdésére arról, valóban lemondani szándékozik-e a május végén megválasztott vezető.

Közelednek az álláspontok az fb jelentése nyomán

Kuratóriumi elnökségi tagok elmondása szerint új helyzetet teremtett, és a grémiumban helyet foglalókra nagy hatást tett az MTV Rt. felügyelő bizottságának az áprilisi reklámidő-értékesítéssel kapcsolatos vizsgálati jelentése. A csütörtöki ülésre elkészült, "vaskos és szigorú" dokumentum a közlések szerint, kimondva az elnök felelősségét is, egyértelműen megállapítja: sérültek a médiatörvény és több MTV-s belső utasítás előírásai, amikor Ragáts Imre megkötötte ezeket a szerződéseket.

Az egyik tag közlése szerint a jelentés nyomán "közeledtek a testületben a Ragáts Imre sorsával kapcsolatos álláspontok". Ez az MTI értesülései szerint annyit tesz: a négy MDF-es kurátor véleménye közeledik az elnök távozását szorgalmazó kormánypárti testületi tagokéhoz.

Más forrás szerint testületi ülésen nem beszélt esetleges távozásáról az elnök