Ambrus
-7 °C
3 °C

Lendvai: A Fidesz határolódjon el a Demokratától!

2004.09.12. 21:00
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint a Fidesznek nyilvánosan felül kell vizsgálnia a Magyar Demokrata című hetilaphoz való viszonyát. A Fidesz arra kéri a kormánykoalíciót, hogy a nyilatkozatok, kampánybeszédek helyett, a polgári kormányhoz hasonlóan, érdemi lépésekkel akadályozzák meg a hungarista demonstrációt.
Lendvai Ildikó vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleményében a tervezett nyilas demonstrációra utalva kifejti, hogy Szálasi eszméinek nyílt felvállalása új helyzetet teremtett a magyar közéletben.

Ebben a helyzetben a jog ereje is csak akkor érvényesül, ha mögötte áll az erkölcs és a közvélemény ereje, a demokratikus pártok közös fellépése mindazokkal szemben, akik biztatást jelenthetnek a szálasista csoportnak - írta Lendvai Ildikó.

Határolódjon el!

Az MSZP frakció "feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a Fidesz az új helyzetben nyilvánosan vizsgálja felül a nyilasokat Európa hőseinek nevező Demokrata című laphoz való viszonyát, vonja vissza a lap előfizetésére való felszólítását, a párt vezetői ne ünnepeljék a lap évfordulóját, és ne kampányoljanak együtt az újság szerkesztőivel" - tartalmazza a közlemény.

"A Demokrata nyilasokat dicsőítő címlapja és írása is egy-egy szem ugyanabban a láncban, ami az október 15-i Szálasi ünnepléshez vezet" - teszi hozzá Lendvai Ildikó.

A frakcióvezető a közleményben kitér arra: a szocialista országgyűlési képviselőcsoport örömmel fogadja, hogy a tervezett nyilas demonstráció kapcsán a frakció által kezdeményezett négypárti tárgyalással az illetékes miniszterek és az MSZP Baloldali Platformjának ülésén felszólalt miniszterelnök-jelölt is egyetért.

Lendvai Ildikó közlése szerint az egyeztetés célja annak vizsgálata, hogy megfelelnek-e a Magyarország által aláírt párizsi békeszerződésnek a magyar jogszabályok és a joggyakorlat. A képviselőcsoport vezetője emlékeztet arra, hogy a párizsi béke arra kötelezi az aláíró országokat, akadályozzák meg a náci eszmék újjáéledését.

"A szocialista frakció álláspontja szerint ebből a szándékból és a fasiszta szervezetek alakulását tilalmazó egyesülési törvényből nem űzhet csúfot egy olyan közösség, amely az alkotmányos renddel való szembenállását kifejezve nem is kívánja magát a törvényeknek alávetve egyesületként bejegyeztetni" - szögezi le Lendvai Ildikó.

A közlemény szerint az MSZP képviselőcsoportja "felkéri az illetékes tárcákat és saját jogi munkacsoportját: készítsenek a négypárti tárgyalásra olyan javaslatot, amely egyszerre tartja tiszteletben a szabadságjogokat - köztük az egyesülési és gyülekezési jogot - és az országunk által is aláirt párizsi békeszerződést, valamint védi azoknak a jogát is, akiknek emberi méltóságát, tisztességét sérti honfitársaik, szomszédjuk, családjuk egykori gyilkosainak ünneplése".

A magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport október 15-re, a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulójára jelentett be tüntetést a Terror Háza elé, és azt a rendőrség tudomásul vette.

Elterelés?

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az MTI-hez válaszként eljuttatott közleményben leszögezi: arra kérik a jelenlegi kormánykoalíciót, hogy a nyilatkozatok, kampánybeszédek helyett, a polgári kormányhoz hasonlóan, érdemi lépésekkel akadályozzák meg a hungarista demonstrációt.

"Mára teljesen egyértelművé vált, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció tudatosan nem akadályozza meg a hungarista demonstráció megtartását, mert így akarják elterelni a figyelmet a költségvetés és a gazdaság válságos állapotáról, és az egyre sűrűbben felbukkanó korrupciós ügyeikről" - írta a szóvivő.

A közlemény szerint "minden napra kitalálnak valamit, amivel fenntarthatják a nyilas tüntetés témáját. Úgy tűnik, ez lesz a kormánypártok legfontosabb programja október 15-ig, a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulójáig".

"Az eddigiek után már az sem kizárható, hogy az MSZP alaposan megfontolva időzítette a kongresszusát éppen október 15-re, a tragikus évfordulóra" - olvasható a Fidesz közleményében.

Révész Máriusz rámutat: "ha nem egy színjátékról lenne szó, Lendvai Ildikónak Lampert Mónika belügyminisztertől, az MSZP elnökjelöltjétől kellene magyarázatot kérnie a tüntetés engedélyezése miatt".

"Azt a képtelenséget már a kormánypárti választók sem hiszik el, hogy számtalan tüntetés betiltása után, éppen most nem találtak jogi lehetőséget a nyilas megmozdulás engedélyezésének megtagadására" - tartalmazza a közlemény.

A Fidesz szóvivője megjegyzi: "Lendvai Ildikó emlékezetébe idéznénk, hogy a polgári kormány idején 1999-ben rendőri erővel oszlattak fel egy neonáci tüntetést, majd azt követően sikerült megakadályozni a hasonló jellegű megmozdulásokat".