Megfigyelőberendezést találtak Lendvai Ildikó irodájában

Az MSZP frakcióvezetőjének fővárosi, XXII. kerületi irodájában furcsa műszaki berendezéseket találtak. A rendőrség nyomoz.

Magántitok jogosulatlan megsértésének gyanúja miatt rendőrségi eljárás folyik a XXII. kerületi önkormányzatnál, erősítette meg a BRFK szóvivője, Schőn Péter az Index értesülését. A szóvivő a bűncselekmény gyanúján kívül másról nem beszélt, annyit mondott még, hogy ismeretlen tettes ellen nyomoznak, jelenleg technikai, szakértői véleményeket kért be a rendőrség, kihallgatások eddig nem voltak. Az Index hivatalosan meg nem erősített információi szerint a rendőrség által vizsgált eszköz akár kamera vagy lehallgatásra alkalmas berendezés is lehet.

Pölös Géza, a XXII. kerületi önkormányzat jegyzője az Indexnek elmondta, Lendvai Ildikó számára a budafoki polgármesteri hivatalban már régóta biztosítottak egy helyiséget, ahol az országgyűlési képviselő fogadóóráit tartja. A szobában nemrégiben a polgármester észlelt egy "ismeretlen célú készüléket". Ezután a polgármesteri hivatal vezetője, vagyis a jegyző értesítette a rendőrséget. A jegyző tudomása szerint jelenleg folyik a rendőrségi vizsgálat, amelyről az önkormányzatot hivatalosan nem tájékoztatták.


Fotó: Huszti István

A helyiséget, amely Lendvai fogadóirodája, mások is használják, magyarázta Pölös Géza. Itt tartotta megbeszéléseit a kerület polgármestere, Bollók Istvánné is. A szobában rendszeresen zajlottak tanácskozások, amelyeken elsősorban a kerületi önkormányzat vezetői vettek részt. Bollók Istvánnét az Index szintén megkereste, ám a polgármester elfoglaltsága miatt nem nyilatkozott.

Az Index Fórumának egyik topikjában egyébként már olvasható egy korábbi hozzászólás, miszerint Hajas Ervin volt budafoki polgármester, Bollókné tanácsadója és egy másik helyi politikus, Szalontai Ede használta sokszor azt a helyiséget, amelyet lehallgathattak, illetve megfigyeltek.

Lendvai Ildikó az Indexnek azt mondta, a kerületi szocialista szervezettől ő úgy tudja, hogy valóban elhelyeztek egy készüléket a városházi irodában lévő számítógépén, de úgy tudta, hogy az csak egy "biztonsági herkentyű", amelyet a keretes írásunkban olvasható pártirodai betörés tapasztalatából okulva a gépre raktak. A készülék jelzett volna, ha illetéktelen ér hozzá, közölte Lendvai. Arra, hogy a szerkezet képes-e lehallgatni vagy képet rögzíteni, Lendvai nem tudott válaszolni. Mint mondta, majd a rendőrség kideríti.

Az MSZP frakcióvezetője, az egyéni körzet szocialista képviselője azt állítja, a betörés óta nem volt a helyiségben, így ott lehallgatni sem tudták. Arról is csak a polgármestertől értesült, hogy az irodájában a rendőrök vélhetően lehallgatásra is alkalmas berendezést találtak.

Nem hivatalos információink szerint az ügyben kihallgatták Palócz Norbertet, az MSZP XXII. kerületi vezetőjét is. Palócz, az ezt firtató kérdésünk megválaszolása helyett lerakta a telefont.

Februárban betörtek
Februrár elején betörtek az MSZP budapesti XXII. kerületi szervezetének székházába, ami a helyi városháza tőszomszédságában van; a betörők egy számítógépet vittek el, amelyen a szervezet adatait tárolták. Az irodában értékes eszközöket és készpénzt is tartottak, a betörők azonban a számítógépen és annak monitorján kívül nem vittek el semmit. A behatolók egy lemezszekrényt is felfeszítettek és átkutattak, de abból sem vittek el semmit.