Ingyen karórával a szegénység ellen

2005.10.28. 14:02
Van-e rettegnivalója a két nagy pártnak? Kaphat-e egymillió szavazatot egy egyéves párt? Jelentésünk a parlamentet ostromló Létminimum Alatt Élők és Esélyteremetők Pártja első sajtótájékoztatójáról.

Nincs rosszabb egy nagy pártokban csalódott választópolgárnál. Az ilyen ember frusztrálttá válik, nem találja a választ az élet nagy kérdéseire, igazodási pontokat keres. És hát az ilyen csalódott választópolgár általában szegény is. Rajtuk akar segíteni a Létminimum Alatt Élők és Esélyteremetők Pártja, röviden a Létalap Párt.


A nagy szegénység miatt mérges pártvezetők (Fotók: Huszti István)

Bemutatkozó sajtótájékoztatójukat a Parlament Caféban tartották, a Kossuth tér sarkán. A hitetlenek szerint ennél közelebb 2006 tavasza után sem lesznek a parlamenthez, bár ahogy a pártvezetők számát nézzük, talán mégis.

A hosszú asztalnál ül az országos elnök, a budapesti elnök, a kormányzati kapcsolatokért felelős alelnök, a szervezési alelnök ("igen komoly eredményeket ért el"), az ügyvéd, a pártközi kapcsolatokért felelős alelnök, a nagyválasztmány elnöke ("nyugalmazott dandártábornok"). És akkor még nem szóltunk a párt tizenkét kabinetjéről, négy-négy irodájáról és tagozatáról, valamint 370 "infrastrukturálisan teljesen felszerelt" alapszervezetéről.

Urbán-Szabó László elnök politikai ideológiától mentes érdekképviseleti pártként mutatja be a Létalapot, majd "nagy bejelentést" tesz: "Nem teszünk különbséget jobboldali és baloldali szegények között". Hogy mi történt ezután, azt látniuk kellett volna. Tapasztalt újságírók estek le székeikről, rutinos pincérek ejtették el ásványvízzel teli tálcáikat és még a Duna is délről északra kezdett folyni. De ez még semmi.


Nagy feladatok várnak rájuk

"A magyar parlamenti patkó nem patkó, hanem kör" - mondja, majd magyarázóan hozzáteszi a még az előző bejelentés után is lassan ocsúdó újságíróknak: "Az egységet jelképezi." És még: "Mi eredendően mindig voltunk, a szegénység is volt."

Megkérdeztük a pártelnököt, hogy a szegénységellenes pártot mennyi pénzből lehet a parlamentbe juttatni és kik a támogatók, mire nagyjából azt a választ kaptuk, hogy a két nagy párttal szemben ők nem tudják lefizetni a médiát, de szerencsére vannak támogatóik, egyéni szponzorok, vagyis ők nem lógnak az állam csöcsén.


Tettekkel a szegénység ellen - a pártelnök beszél

Akkor nyilván nem vennék igénybe az egy százalékot elérő pártoknak járó állami támogatást sem, vetjük közbe, nem mintha ez a veszély fenyegetne, gondoljuk magunkban. De, akkor igénybe vennék, és - ha jól értettük - akkor ők a szegénység ellen úgy harcolnának, hogy az állami támogatást szétosztanák a szegények között.

A támogatottságot firtató kérdésnél kiderül, hogy az egyszázalékos szint helyett a csillagos eget célozták meg: "Egymilliós szavazóbázisunk van, jöjjön be minden negyedik, már jó." Példaként Esze Tamást hozza fel, aki 1702-ben zászlót bontott, bár arról nincsenek információink, hogy 1703-ban bejutott volna a parlamentbe.

A tagság számáról csak annyit mondott, hogy "dinamikusan fejlődik, naponta változik", ezért nem mer becsülni. (Érthető, hiszen támadások kereszttüzébe kerülhetne, ha a péntek reggeli tizenöt taggal hitegetné a közvéleményt, miközben a sajtótájékoztató alatt tizenhatra hízott a tagság. A számot persze csak a példa kedvéért írtuk, a szimpatizánsok hozzárakhatnak még néhány nullát. Vagy ötöt.)

A konkrét programról elmondta: képviselőiket szeretnék bejuttatni a parlamentbe.

A sajtótájékoztató után egy Mr. Aqua márkájú karórát kaptunk ("Reméljük, hogy ezzel az Önök életében is új időszámítás kezdődik" - mondta a pártelnök), de annyira szegények azért még nem vagyunk, hogy el is fogadjuk.


Szegénység ellenes karóra

Kicsik
A Fidesz, az MSZP, az SZDSZ és az MDF semmi, Magyarországon rajtuk kívül még 167 párt létezik. A hazai politikai paletta szürke zónájában egymással verseng a töredékszavazatokért a töménytelen mennyiségű kisgazda párt a keresztényszociálisnemzetidemokrataradikálisokkal és a kisemizett kisnyugdíjasokkal. Vannak akik komolyabb szándékkal indulnak, így október 8-án Élőlánc Magyarországért néven új ökopárt is alakult. Hamarosan kiderül, miért küzd a Földlakók Élet-Igazság-Béke-Szabadság Pártja, miért nem szavazhatunk már a Magyar Nemzeti Kisemberek Pártjára és azt, mit is jelent, ha a pártkasszában nulla forint van.
Olvasson bővebben a kispártokról itt>>> és itt>>>