A szájon lőtt aktivistával demonstrált az SZDSZ

2006.02.15. 13:26
Semmiképpen sem akar az SZDSZ rájátszani arra, ami kedden este történt egy aktivistájukkal, hogy kopogtatócédula-gyűjtés közben egy alak gázpisztollyal fejen lőtte. A gázpisztolyt elsütő vagyonőr ittasságával és zaklatottságával magyarázta tettét.

Az SZDSZ elnöke szerint harmadik köztársaság történetében példátlan, hogy egy párt számára ajánlószelvényt gyűjtő fiatal aktivistát arcon lőjenek. "A felelősség azoké, akik arról beszélnek, hogy ki kell irtani az SZDSZ-t, és azoké a felelősség, akik évek óta az indulatok gerjesztésére játszanak, és ebből akarnak a maguk számára politikai tőkét kovácsolni" - mondta a pártelnök szerdai sajtótájékoztatóján,a amelyen megjelent John Emese, a választókerület szabad demokrata képviselőjelöltje, és a kedden este arcon lőtt aktivista is.

Szájon lőtte

Hermann György, akinek a száján látható a gázpisztolylövés nyoma, elmondta, kedden este becsöngetett Hadak útjai lakásba, elmondta, hogy ajánlószelvényt gyűjt a választásokra, és amikor a férfi kérdésére közölte, hogy az SZDSZ számára teszi ezt, az illető nem szalonképes szavakat használva, a kémlelő ablakon keresztül kidugta a gázpisztolyt, és meghúzta a ravaszt. Az esemény olyan gyorsan történt, hogy az aktivistának nem volt ideje reagálni. Az SZDSZ az eset miatt feljelentést tesz a rendőrségen.


A szájon lőtt aktivista

Kuncze Gábor elmondta: mindenütt arra kérte a szabad demokratákat, hogy ilyen kesztyűt ne vegyenek fel, "ez nem a mi stílusunk", ne nyúljanak semmilyen módon a negatív kampány eszközéhez. "A Szabad Demokraták Szövetsége erre a hangulatra semmiképpen sem fog rájátszani, mi azt gondoljuk, hogy ennek a hangulatnak kell elmúlnia" - hangoztatta, hozzátéve, hogy folytatják az ajánlószelvények gyűjtését, mert szerintük egyedi jelenségről van szó.

Kerülnék az ilyen eseteket

Kuncze szerint a magyar választópolgár egyébként nem ilyen, azt szeretné, ha az országban jobban mennének a dolgok, és ezt részben a politikától várja. "Azt szeretnénk, hogy ha a hátralévő 53 napban elkerülhetné a politika a hasonló atrocitásokat, mert az az út, hogy kriminalizálódjunk, hogy törjük föl egymás szervereit, hogy lopkodjuk az anyagokat, ahogy éppen a Fidesz tette nemrégiben az MSZP-vel, hogy lövöldözzünk adott esetben, a végén ez oda fog vezetni, hogy a választások helyett szkanderpartikat rendezünk, és ott fog eldőlni, hogy kik kerüljenek be a parlamentbe" - mondta Kuncze Gábor.


Sajtótájékoztató a szájon lőtt aktivistával

Kitért arra is, hogy a liberálisok éppen azért küldtek mindenkinek válaszborítékot, hogy az ajánlószelvényeket ilyen módon kaphassák meg, és ne kelljen az embereket otthonukban zavarni. A politikusoknak a későbbiek során végig kell gondolniuk, hogy nem lehetne-e más módszert találni az ajánlószelvények összegyűjtésére, mint a jelenlegi - mondta.

John Emese elmondta azt is, hogy az éjjel betörték autójának ablakát, amelyben benne hagyta a választási szórólapjait.

A vagyonőrt korábban többször zaklatták
Schőn Péter őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta a rendőrség büntetőeljárást indított a 43 éves budapesti férfi ellen súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt. Mint mondta, kihallgatták a sértettet és a gyanúsítottat is, utóbbi elismerte a cselekményét, és megbánta tettét. A gyanúsított - aki egyébként vagyonőri igazolvánnyal rendelkezik - szabadlábon védekezik. A férfi azzal magyarázta tettét, hogy ittas volt, illetve, hogy korábban már több alkalommal zaklatták a nyugalmát különféle szórólapokkal. Tettének - elmondása szerint - nem volt politikai motivációja - tette hozzá Schőn Péter. A férfi által használt gáz-riasztófegyver egyébként önmagában nem engedélyköteles.