Megalakul a nemzeti lobbitanács

2004.04.28. 10:00
"Nemzeti párbeszédet" folytatnak majd az ország kedvezőbb megítélése érdekében a nemzeti lobbitanács tagjai. A pártok felett álló fórum megalapítását Megdyessy Péter határozta el, a szervezet - tagjai között az Orbán- és az Antall-kormány volt minisztereivel - pénteken áll fel.
Pénteken, az uniós csatlakozást megelőző napon alakulhat meg a nemzeti lobbitanács. A Medgyessy Péter kezdeményezésére felálló, a kormányfő elképzelései szerint "a nemzeti párbeszéd párpolitika feletti fórumaként" szolgáló testületnek megalakulásakor várhatóan 20-30 tagja lesz.

Párbeszédet folytatnak

A magyarok uniós sikerességét szolgáló párbeszédet többek között Chikán Attila volt gazdasági miniszter, Ferge Zsuzsa szociológus, Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Kádár Béla, az Antall-kormány volt minisztere, Sugár András, a Westel vezérigazgatója, Tom Lantos demokrata párti szenátor és Oláh György Nobel-díjas kémikus fogja folytatni.

A kormányfő március elején bejelentett eredeti javaslata szerint a testület az európai uniós csatlakozást közvetlenül megelőző és az azt követő időszakban a nemzeti érdekérvényesítés együttműködési szerve lehet azokban a kérdésekben, amelyekben összehangolt cselekvésre van szükség. Az eredeti javaslat tartalmazta, hogy a tanács alakítson ki közös álláspontot fontos nemzeti ügyekben, amelyeket Magyarország mellett az európai szervezetekben képviselhetnek.

Kedvező megítélésre törekednek

"Lobbizni fogunk, leginkább annak érdekében, hogy az ország nemzetközi megítélése folyamatosan kedvező legyen" - mondta el a felkérés kapcsán Chikán Attila. Az előző kormány gazdasági minisztere szerint ez nem kifejezetten politikai, hanem sokkal inkább nemzeti közéleti szerepvállalás.

A tanácsnak nem lesz ügyrendje, formális szabályrendszere. A terv az, hogy az európai parlamenti (EP) választások után a tanács tagjai újra találkoznak, és akkorra meghívják a 24 magyar EP-képviselőt is.