Érvénytelen volt a népszavazás a tubesi radarról

2007.03.04. 21:38
Érvénytelen lett a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor-építésről szóló helyi népszavazás vasárnap Pécsett, ahol azonban a szavazók többsége elutasította a beruházást - közölte a város jegyzője.

A választásra jogosult 127 128 állampolgár 32,51 százaléka, azaz összesen 41 328 járult az urnák elé a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor-építésről szóló helyi népszavazáson.

Az érvényes szavazatokat leadott választók 94,3 százaléka, azaz 38 870 elutasította a fejlesztést, 5,7 százalékuk, azaz 2343 ember pedig támogatta azt. A szavazatok közül 87 érvénytelen volt, 28 pedig nem került az urnákba - mondta el Papp Judit. A referendum érvényességéhez a választópolgárok több mint felének részvételére lett volna szükség.

A pécsiek a következő kérdésre adhattak választ: "Egyetért-e ön azzal, hogy a pécsi építési szabályzat és a szabályozási terv módosuljon akként, hogy Pécs közigazgatási határán belül ne épülhessen katonai radar?".

A jogszabályok szerint amennyiben a referendum érvényes és eredményes, a polgárok többsége pedig kinyilvánítja, hogy nem akar radart a Tubesre, az önkormányzat ennek megfelelően köteles módosítani a terület rendezési tervét.

Tasnádi Péter polgármester és a közgyűlésben helyet foglaló frakciók vezetői a napokban úgy nyilatkoztak: akkor is figyelembe veszik a népszavazás végeredményét, ha az nem lesz érvényes.

A népszavazás azt tanúsítja, hogy a választópolgárok döntő többsége szerint nincs akadálya a Magyar Köztársaság légterét és a légiközlekedést biztosító 3D típusú radarállomás megépítésének, tudatta közleményében a Honvédelmi Minisztérium. A kormány rövid időn belül határoz a megépítés teendőiről, áll a közleményben.