A bíróknak is meg kell fújniuk a szondát

2004.09.15. 11:55
Lomnici Zoltán egy nemrégiben történt eset kapcsán azt mondta, a bírák mentelmi joga nem arra való, hogy a felelősségre vonás alól kivonják magukat.
A bírák mentelmi joga nem szolgálhat a felelősségre vonás alóli kibújásra, így például nem helyes, ha a közlekedési ellenőrzés során erre hivatkozva nem vetik alá magukat az alkoholszondás ellenőrzésnek, mondta Lomnici Zoltán főbíró kedden. A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke elmondta, hogy egy a közelmúltban történt eset kapcsán a tanács keddi ülésén is felvetette a problémát.

Kifejtette, hogy világszerte minden jogállamban mentelmi jog illeti meg a bírákat, s ez Magyarországon kiterjed a szabálysértési ügyekre is. Ugyanakkor kiemelkedően fontos, hogy a bíró rendeltetésszerűen gyakorolja jogait, hiszen vele szemben fokozott erkölcsi követelményeket támaszt a társadalom.

"Ennek fényében rendkívül súlyosan ítélem meg azt a közelmúltban előfordult esetet, amikor egy bírónő a közlekedési ellenőrzés során mentelmi jogára hivatkozva nem vetette alá magát az alkoholszondáztatásnak" - mondta Lomnici Zoltán. Kijelentette, a bírák mentelmi jogukat nem használhatják visszaélésszerűen, a mentelmi jog nem arra való, hogy a felelősségre vonás alól kivonják magukat.

Költségvetési egyeztetés
Lomnici Zoltán kedden egyeztetett Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel a bíróságok jövő évi költségvetésével kapcsolatban. A főbíró az egyeztetésen jelentősel csökkentette az eredetileg tervezett támogatási igényét és "ez az alacsonyabb összeg kerül majd a parlament elé".

"Én, mint fejezetgazda a parlament illetékes bizottságai előtt érvelek majd további támogatások megadása mellett. Ezek elsősorban a jogszabály-változások miatt a bíróságokat kötelezően érintő többletkiadások fedezetét szolgálnák" - tette hozzá.