Judit
-2 °C
8 °C

Visszakérné Kaba a kisgazda nőszövetségtől lőterét

2003.09.08. 08:07
Szeretné visszaszerezni a Torgyánné Cseh Mária által elnökölt Független Női Szövetségtől Kaba város önkormányzata a helyi lőteret - tudta meg a Népszabadság. A lap nem tudta megszólaltatni Torgyánnét, Korányi Attiláné alelnök pedig nem tudta megmondani, ki a szervezet hajdú-bihari vezetője.
A Kincstári vagyoni Igazgatóság (KVI) 2001-ben csaknem 1800 ingatlanra írt ki pályázatot közhasznú civil szervezetek számára. A később megszerezett ingatlanokat tulajdonosként használhatják a civilek, ám 15 évig nem adhatják el azokat. Az ingatlanosztó testület döntései sok helyütt vihart kavart, noha az akkori parlamenti pártok közül csak a szabad demokraták ellenezték a politikai alapú osztozkodást.

Harminchat ingatlan országszerte

Kabán például azt kifogásolták, hogy a korábban az MHSZ által működtetett lőtér - amely egy lődombból és egy betonozott tüzelőállásból áll - a Torgyánné Cseh Mária vezette, a Független Kisgazdapárthoz kötődő nőszövetség birtokába került. A Független Női Szövetség igen sikeresen szerepelt a pályázaton: az országban összesen 36 ingatlanhoz jutott.

Szűcs Béla kabai polgármester a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: a megyében a Független Kisgazdapárt égisze alatt működő nőszövetség "fantomszervezet", azaz hiába szeretnék ők visszaszerezni a lőteret - nincs kitől. A lőteret azóta is az önkormányzat kaszáltatja, a 720 négyzetméteres területet még csak meg se nézte az új tulajdonos. Igaz, a városban, de még a megyében sem lehet nyomára bukkanni a Független Női Szövetségnek. Szűcs Béla kijelentette: a város elvárja, hogy a Független Női Szövetség - amely ingyen jutott a lőtérhez - térítésmentesen mondjon le az ingatlanról a település javára. Hozzátette: ha a tizenöt éves elidegenítési tilalom érvényben van, a szövetségnek városi használatba kellene adnia a területet a tulajdonosváltásig. A polgármester szerint az ingatlan - az elbirtoklás elve alapján - úgyis az önkormányzat tulajdonába kerül majd.

A Népszabadság megkérdezte a lőtérről Halász János fideszes képviselőt, aki az ingatlanosztást szervező parlamenti bizottságot vezette, de a jelenleg a Fiodesz frakció szóvivőjeként ténykedő politikus úgy értékelte: sokkal fontosabb dolgok is vannak ennél. Halász példaként említette, hogy '97-ben pályáztatás nélkül jutottak ingyen ingatlanokhoz MSZP-közeli szervezetek. Korányi Attiláné, a Független Nőszövetség alelnöke azt mondta: nem tudja ki a szervezet Hajdú-Bihar megyei képviselője, erre Torgyánné Cseh Mária válaszolhatna, őt azonban nem tudta utolérni a Népszabadság.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.