Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Lóverseny - fogadás nélkül

2000.08.09. 16:45
Alighanem gróf Széchenyi István, az alagi pálya alapítója is meglepődne, ha látná azokat a galoppfutamokat, amelyeket a Nemzeti Lóverseny (NL) Kft. szervez a hét végére Dunakeszi határában. Alagon, a - szintén Széchenyi által forszírozott - vasút azért állt meg már a múlt század közepén, hogy a lóversenyekre könnyen és gyorsan eljuthassanak az érdeklődők. Most azonban aligha kelnek majd útra tömegek azért, hogy az NL Kft. által szervezett futamokat megnézzék, pontosabban csak jelen legyenek - fogadni ugyanis a hét végén nem lehet majd a lovakra.
,,Követtem el kommunikációs hibát. A felelős én vagyok" - ismerte el szerdán Winkler Tamás, a kizárólagos állami tulajdonban lévő Nemzeti Lóverseny Kft. vezetője. Az átmenetileg Alagra áttelepülő galopposok első versenynapja ugyanis fogadás nélkül zajlik majd, mivel a Magyar Lóverseny-fogadásszervező Kft.-nek - ez a cég az NL-hez tartozik - ,,nem volt lehetősége" a Szerencsejáték Felügyelethez nyolc nappal a versenynap előtt bejelenteni a változást, azaz azt, hogy Budapestről Dunakeszire helyezik át a futamokat.

Komplex lóversenypályává alakítja a Kincsem Parkot
Winkler hangsúlyozta, hogy technikailag készen állnak a fogadások lebonyolítására. A szezon további versenynapjai is Alagon lesznek, természetesen már fogadással együtt - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Mindez persze csak egy epizód abban a nagy színjátékban, amely évek óta zajlik - pontosabban nem zajlik - a jelenlegi galopp-pálya, a kőbányai vásárváros mellett lévő Kincsem Park átalakítása és a Kerepesi úti Ügető eladása miatt. A francia Bouygues építőipari mamutvállalat ugyanis cserébe azért, hogy felújítja és ,,komplex lóversenypályává" alakítja a Kincsem Parkot (ahová az ügető versenyeit is áthelyeznék a jövőben), megszerezné a jelenlegi Ügetőt, ahol kereskedelmi és vendéglátóipari létesítményeket húznának fel többek között.

A sokszorosan összekavart ügylet amúgy is nehezen kivitelezhető, ám szinte teljesen megbénította az eredeti 1998-as szerződés végrehajtását, hogy Ficsor József, aki a Kincsem Parkban résztulajdont szerzett. Ficsor pedig nem egyezik bele az építési engedély kiadásába. A Nemzeti Lóverseny Kft. éppen ezért idén januárban beperelte a vállalkozót, aki szerintük visszaél vétójogával.

Ám, hogy az építkezés elkezdődhessen, módosították a korábbi szerződést, és ennek alapján augusztus nyolcadikán, vagyis kedden az NL Kft. átadta a Kincsem Park érintett területét a Bouygues csoporthoz tartozó Kerepesi úti Lóversenypálya Ingatlanforgalmazó, Ingatlankezelő és Szolgáltató Kft.-nek.

A Bouygues leányvállalata megkezdte az építkezés első fázisát: mindazokat a műveleteket, amelyek ,,nem haladják meg az egy méteres magasságot". Ilyenek a közműves beruházások, valamint a két versenypálya felületének a kialakítása. Az Ügetőpálya világítást is kap, a füves galopp-pályát pedig beépített locsolóberendezéssel szerelik fel.

Ezeknek a beruházásoknak a sajátossága, hogy nem kell hozzájuk építési engedély, csupán szakhatósági hozzájárulás - és ahhoz nem szükséges a tulajdonostársak beleegyezése - hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón.

A szezon további versenynapjai is Alagon lesznek, természetesen már fogadással együtt
A tervek szerint a beruházás hét hónap alatt készülne el. Ez a befektetés egymilliárd forint körüli összeget tesz majd ki, amihez hasonló volumenű fejlesztés Winkler Tamás szerint 1933 - az Ügető átadása óta - nem valósult meg a magyarországi lóversenyzésben.

A Nemzeti Lóverseny Kft. tervei szerint tavasszal ismét a Kincsem Parkban futnak majd a telivérek, egyelőre majd csak a homokos versenypályán, mert a füves pályán még idő kell a megfelelő gyep kialakulásához.

Hogy addig az alagi pálya mennyire lesz alkalmas a versenyek lebonyolítására, arról megoszlanak a vélemények. Winkler az Index kérdésére elmondta: nem tud arról, hogy a dunakeszi létesítménynek ne lenne engedélye a futamok lebonyolítására. Igaz, néhány változtatást még el kell végezniük a helyszínen - tette hozzá. Szerinte átmenetileg rendeznek majd versenyeket Alagon, tehát nem hosszú távra költöznek ki a fővárosból a galopposok,s az addig lezajló 12-13 futam biztonságosan megrendezhető.