Hajnalka
-1 °C
15 °C

Lakatos Pál munkanélküli segélyt igényel

2002.05.14. 17:23
A Vasárnapi Újság egykori főszerkesztője, Lakatos Pál augusztus 15-i hatállyal közös megegyezéssel távozik a közszolgálati rádiótól. Az MTI-nek úgy nyilatkozott: miután a rádió mostani vezetése sem tart igényt munkájára, nincs más választása, mint hogy munkanélküli segélyt igényeljen.
Közös megegyezéssel - augusztus 15-től - távozik a Magyar Rádiótól Lakatos Pál, a Vasárnapi Újság egykori főszerkesztője. Lakatos Pál az MTI-nek kedden elmondta: miután 2001. augusztus 1-jétől Kondor Katalin nem hosszabbította meg vezető szerkesztői megbízását, továbbra is a Vasárnapi Újság állományában maradt, de szerkesztői feladatot már nem kapott.

Kétszer is menesztették már Lakatost

Két hete megállapodtam Perjés Klárával, a Kossuth adófőszerkesztőjével, hogy közös megegyezéssel távozom a Magyar Rádiótól - mondta a volt főszerkesztő. Lakatos Pál 22 évvel ezelőtt kezdte rádiós pályafutását a Falurádió riportereként, majd szerkesztőjeként. 1993-ban pályázat útján nevezték ki a Vasárnapi Újság főszerkesztőjének, de a Horn-kormány ideje alatt távoznia kellett a szerkesztőség éléről.

Hosszú bírósági eljárás után visszahelyezték a szerkesztőség élére, de 2001. augusztus 1-jétől Kondor Katalin sem tartott igényt Lakatos Pál vezetői munkájára. Ezek után nincs más választási lehetőségem, minthogy munkanélküli segélyt igényeljek - közölte Lakatos Pál. A szabadságát töltő Perjés Klára adófőszerkesztőt az MTI nem tudta elérni.

Választott már utasbiztosítást?

Több mint 50 ajánlat, akár napi 161 Ft-tól!

Egzotikus körutazások!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.