Miklós
-7 °C
2 °C

Felforgató vízforgató a Lukácsban

2000.12.06. 16:57
Nem érte el célját a Lukács fürdő úszómedencéinek vízforgató berendezései ellen tiltakozó több mint háromszáz látogató. A fürdőzők a két évvel ezelőtt elkezdődött vitában azzal érvelnek, szerintük a berendezések károsítanák a fürdő vizének gyógyhatását. A kérdésben a szakértők sem tudnak megegyezni, de annyi biztos, hogy egy kormányrendelet a berendezés felszerelésére kötelezi a fürdőket.
A parttalan vitában a napokban foglalt állást Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman azt javasolja, hogy az egészségügyi miniszter kezdeményezze ,,a közfürdők létesítéséről és működéséről szóló kormányrendelet (121/1996 - szerk.), valamint a kapcsolódó miniszteri rendelet módosítását (37/1996. Népjóléti Minisztérium - szerk.)". Gönczöl Katalin a sajtónak eljutatott közleményében hangsúlyozza, hogy még a tudományos vélemények is megosztottak, lévén senki sem tud kiállni megdönthetetlen bizonyítékokkal egyik variáció mellett. Így továbbra sem lehet tudni, hogy a vízforgatók károsítják-e a gyógyvizeket, vagy sem.

Csapvíz lesz a gyógyvízből

A Lukács fürdő látogatói szerint igen. Két évvel ezelőtt Kovács Mária úgy döntött, nem hagyja elveszni azokat a véleményeket, amelyek az úszómedencében mellette hangoztak el a hozzáértők szájából. A tudományosnak hangzó, bár bizonyító erő nélküli intelmek arra figyelmeztették a vendégeket, hogy ha felszerelik a vízforgató berendezéseket, akkor a Lukács sokat emlegetett gyógyvizéből eltűnik a gyógy szórészlet.

,,Ekkor kezdtem el kutakodni, de mindenhol ellenkező véleményekbe botlottam" - eleveníti fel a történetet Kovács Mária, Podmaniczky-díjas városvédő. A látogatók prókátora ekkor döntötte el, hogy aláírási akcióba kezd, amelynek az lett a vége, hogy Gönczöl Katalinnak is elküldték levelüket.

A rendelet az rendelet

Mogyorósi Ferenc, a Gyógyfürdő Rt. (a Lukács üzemeltetője) osztályvezető-helyettese szerint az egész vita egy tévedésen alapul. ,,A vendégnek mindig igaza van, de a kormányrendelet egyértelműen előírja, hogy az úszómedencékben vízforgatóberendezést kell szerelni. A rendelet azonban lehetőséget ad arra, hogy bizonyos esetekben felmentést kérjenek." - interpretálta az ügyet Mogyorósi. A felmentést a Lukács gőz és termál részlegei megkapták, tehát oda nem szereltek, és nem is fognak szerelni gépeket. Mogyorósi szerint az úszómedencében csupán ásványvíz van, amely nem gyógyító erejű, és mivel ott azok vannak legtöbben, akik úszni akarnak, és nem gyógyulni - a fertőzések megelőzése végett fel kellett szerelni a vízforgatót.

A Gyógyfürdő Rt. szerint egyrészt az úszómedencében ásványvíz van - így nem lehet rá kérni felmentést -, másrészt mivel ezeket nem azok használják, akik betegségekkel küszködnek tulajdonképpen mindegy, hogy milyen víz van a medencében. A betegek szerint azonban az a döntő kérdés, hogy egy patinás, tradíciókkal rendelkező gyógyfürdőt lehet-e úgy kezelni, mint egy strandot. Véleményük szerint nem, és szakértők támogatásával azt is kiderítették, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az úszómedencében ,,csupán" ásványvíz lenne.

Kémiai hadviselés

Érvelésüket erősítheti Csanádi Mihály, az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI), vízhigiéniés osztályának vezetője lapunknak adott nyilatkozata is, miszerint: lényegében mindkét részleg (az úszómedence, és a gyógyvíz-részleg) ugyanazon kutakból töltődik fel, így vize csupán annyiban különbözik, amennyiben a különböző kutakból medencébe kerülő vízmennyiség aránya változik. Csanádi azonban elmondta, hogy az OKI vizsgálatai nem mutattak ki olyan lényeges elemeket a Lukács vizéből, amelyek sérülnének a vízforgatás miatt. Ezek azoknál a vizeknél jellemzőek, ahol a kénes, és a jódos kompenesek vannak túlsúlyban. A Lukács vize azonban nátriumot is tartalmazó kálcium-magnézium-hidrogén-karbonátos gyógyvíz, amely az előző mondat értelmében nem károsodhat.

Ákoshegyi György, az Országos Gyógyfürdőügyi Igazgatóság vezetője szerint általános elméleteket nem lehet levonni a gyógyvíz-károsodás kontra vízforgató ügyében, mert minden esetben konkrét vizsgálatra van szükség. Hasonló állásponton vannak a Lukács-látogatók által megkérdezett bakterológiai, és balneológiai szakértők is, akik nem zárták ki a károsodás veszélyét. Indoklásuk szerint nincsenek olyan vizsgálatok, amelyek ezt egyértelműen megállapították volna.

Az utolsó szalmaszál

Az Egészségügyi Minisztérium kommunikációs osztályán, az Index azt a tájékoztatást kapta, hogy a minisztérium nem érti Gönczöl Katalin állásfoglalását, és a folyamatos levélváltásokat sem. A vízforgató berendezés ugyanis minimum feltétele a közfürdőknek. Egyéb esetben pedig felmentést lehet kérni. - mondták az osztályon.

Ezt pedig tagadhatatlanul megkapták a Lukácsban, ezért nem dolgoznak a minisztériumban a rendelet módosításán.

- Az ombudsman állásfoglalása tehát továbbra sem oldott meg semmit, és mi már csak abban a kiskapuban bízunk, amelyet a rendeletalkotók hagytak meg nekünk. A rendeletben ugyanis csak az van, hogy fel kell szerelni a vízforgatókat, de az már nincs benne, hogy használni is kell őket - kezdte meg sajátos jogértelmezését Kovács Mária.