Mádl a kémügy etikus kivizsgálását szeretné

2002.07.01. 14:48
Nem ad lehetőséget az alkotmány Mádl Ferencnek a miniszterelnökkel szembeni beavatkozásra, ezért a köztársasági elnök csak a kémügy etikus és felelős kivizsgálásában bízhat. A köztársasági elnök megállapította: lehetett volna kormányválság is, de nem lett.
A köztársasági elnök alkotmányban megfogalmazott jogállása nem teszi lehetővé, hogy az Országgyűlés többségének bizalmát élvező miniszterelnökkel vagy a kormánnyal kapcsolatban az adott helyzetben beavatkozó közjogi lépést tegyen - olvasható az elnöki sajtóiroda hétfői közleményében.

Meghatározó belpolitikai esemény

Közös öröm
Érdekes, hogy a köztársasági elnök közleményében csak az egyik vizsgáló bizottságra utal, holott az MDF-en kívül az SZDSZ is kezdeményezte egy ilyen testülete felállítását - fejtette ki személyes véleményét az államfő állásfoglalására Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A politikus utalt arra, hogy Mádl Ferenc korábban nem tett semmiféle észrevételt egyetlen vizsgáló bizottság ügyében sem, akkor sem, amikor az előző kormányzati ciklus idején több testületet az akkori ellenzék az akkori kormánypártok akaratával szemben nem tudott felállítani vizsgáló bizottságot. Juhász úgy fogalmazott: örömmel olvasta viszont, hogy Mádl Ferenc izgatottan várja a bizottság vizsgálódásának eredményét, mert a Medgyessy Péter múltját feltáró testület létrehozását az MSZP is támogatta. Bejelentette azt is, hogy a szocialista frakció a leendő bizottságba Csiha Juditot, Toller Lászlót és Vadai Ágnest delegálja.
A közlemény megfogalmazása szerint az elmúlt napok belpolitikai életét jelentősen meghatározta annak a ténynek napvilágra kerülése, hogy Medgyessy Péter a pártállami rendszer szigorúan titkos tisztje volt.

"Az ügy kapcsán heves vita alakult ki az ellenzéki és kormánypártok között, valamint a közéletben. Ennek során a társadalmi élet közismert szereplői közül sokan lemondásra szólították fel a miniszterelnököt, míg mások a kormányfő munkájának folytatását szorgalmazták. Rövid ideig a kormányválság elkerülhetetlennek tűnt. Végül a kormányzó pártok bizalmukról biztosították Medgyessy Péter miniszterelnököt és a kormány ennek jegyében működik" - áll a közleményben.

Medgyessy Mádl előtt is eltitkolta

A dokumentum emlékeztet arra, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök megbeszélést folytatott az ügyben a négy parlamenti párt elnökével, valamint Medgyessy Péterrel. Megerősíti, hogy Medgyessy Péter előzőleg nem tájékoztatta az államfőt titkosszolgálati múltjáról, ezáltal Mádl Ferencnek nem volt lehetősége arra, hogy teljes körű információ birtokában tegyen javaslatot a miniszterelnök személyére.

Az elnöki sajtóiroda felhívja a figyelmet arra, hogy az Országgyűlés a napokban tárgyalja az ügyben benyújtott törvényjavaslatot a parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról. "Mádl Ferenc bízik abban, hogy ennek révén lehetőség lesz az ügy bel- és külpolitikai, valamint morális hatásának teljes körű kivizsgálására" - tartalmazza a közlemény. Hozzáteszi: ez az Európai Unió felé haladó NATO-tag Magyarországnak sürgető feladata.

Etikus vizsgálatok

"A köztársasági elnök ennek etikus és felelős elvégzését várja el a vizsgálóbizottságtól. Reménye szerint a politikai élet szereplői mind a konkrét esetben, mind a benyújtani tervezett törvényjavaslat révén képesek olyan eredményre és általános megoldásra jutni, amely 12 évvel a rendszerváltozás után alkalmat nyújt véglegesen, a társadalmi konszenzus igényének megfelelően lezárni ezt a kérdéskört" - áll a közleményben.

A közlemény megfogalmazása szerint felelősséget jelent mindez az elkövetkező nemzedékek véleményalkotása és értékválasztása miatt is. "Ennek érdekében az államfő a vizsgálóbizottság munkáját és a törvénytervezet vitáját kiemelt figyelemmel fogja követni, eredményét és tanulságát - jogkörének és felelősségének megfelelően - számba fogja venni, és következtetéseiről a közvéleményt tájékoztatni fogja" - tartalmazza a köztársasági elnöki sajtóiroda közleménye.