Mádl: 'Az ENSZ történelmi adóssággal tartozik'

2000.09.07. 17:39
A magyar köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ millenniumi csúcstalálkozóján beszédet mondott, melyben szorgalmazta, hogy szülessen jogilag kötelező érvényű, átfogó dokumentum a kisebbségek jogainak nemzetközi védelméről. A találkozón, melyen a résztvevők a világszervezet következő évezredbeli szerepét, a békefenntartás reformját, és a szegénység visszaszorításának kérdéseit vitatják meg, Mádl Ferenc méltatta az ENSZ szerepét az emberi jogok nemzetközi szintű védelme terén, azonban hozzátette, hogy véleménye szerint a világszervezet történelmi adóssággal tartozik.
"Szívből kívánom, hogy a kisebbségek jogainak nemzetközi védelme, köztük az államok ezzel kapcsolatos kötelessége és elszámoltathatósága fogalmazódjék meg egy jogilag kötelező érvényű, átfogó dokumentumban. Minél hamarabb kezd a nemzetközi közösség cselekedni, annál jobb szolgálatot tesz a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok védelme érdekében" - mondta Mádl Ferenc, köztársasági elnök New Yorkban, az ENSZ millenniumi csúcstalálkozóján, melyen több mint 150 ország állam- és kormányfője vesz részt.

Mádl Ferenc köztársasági elnök
"Magyarország értékekre épülő külpolitikát folytat"
Az államfő hangsúlyozta, hogy Magyarország értékekre épülő külpolitikát folytat. Mint fogalmazott, "szívünkhöz közel állnak" az egyetemes értékek, így az emberi jogok és alapvető szabadságjogok, köztük a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása, a demokrácia, a jogállamiság és a társadalmi igazságosság.

Fő téma a globalizáció

Mádl kiemelte: az ENSZ-nek minden lehető erőfeszítést meg kell tennie annak érdekében, hogy a globalizáció eddig még rejtett ígéreteit az egész emberiség javára feltárja. "A tagországok feladata, hogy együttes erővel, hatékonyan ellensúlyozzák ezen új jelenség hátrányait, különös tekintettel azokra, akik eddig még nem voltak oly szerencsések."

Mádl Ferenc szerint a nemzetek csak úgy képesek a szegénység, az országhatárokat nem ismerő bűnözés, a korrupció, a pénzmosás, a nemzetközi terrorizmus és az illegális kábítószer-kereskedelem ellen felvenni a harcot, ha ezt egymással összhangban teszik. "Magyarország hajlandó és készen is áll szerepet vállalni e cél érdekében" - közölte.

Fontos a környezet védelme is

A magyar köztársasági elnök kitért arra is, hogy foglalkozni kell a környezetvédelem kérdéseivel. Mint mondta, meg kell sokszorozni az erőfeszítéseket annak érdekében, hogy "a természet csodálatos áldásait megőrizzük a Földön a jövő nemzedékek számára". Az államfő indítványozta, hogy "a szennyező fizet" elv jelenjen meg az ezzel kapcsolatos nemzetközi dokumentumokban.

Ami az ENSZ reformtörekvéseit illeti, Mádl Ferenc úgy vélekedett: az új politikai és gazdasági valóság jobb tükrözése érdekében elengedhetetlen, hogy a Biztonsági Tanács új állandó tagokkal - többek közt Németországgal és Japánnal - bővüljön.

Forrás: MTI