Nem választották meg Mádl Ferencet köztársasági elnöknek

2000.06.05. 18:59
Mindössze hét szavazat hiányzott ahhoz, hogy Mádl Ferencet a Magyar Köztársaság elnökévé válassza az országgyűlés. Hétfőn csak 251 voksot kapott a koalíció jelöltje (105 nem és hét érvénytelen voks mellett), akit eredetileg az ellenzéki pártok többsége is - legalábbis előzetes nyilatkozataikban - támogatott. Lapunknak adott exkluzív nyilatozatában Horn Gyula szocialista párti volt miniszterelnök azonban elmondta: Áder János fideszes házelnök az előzetes megállapodással szemben nem Mádl Ferenc életrajzát mondta el a parlamentnek a titkos szavazás előtt, hanem kortesbeszédet tartott. Horn szerint feltehetően ez is szerepet játszthatott abban, hogy a koalíciós jelölt nem kapta meg a kétharmados többséget. Így újabb szavazási fordulóra lesz szükség kedden.
251 igen, 105 nem és hét érvénytelen voks
Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője szerint képmutatás volt az MSZP magatartása, mivel kinyilvánították, hogy támogatják Mádl jelölését, mégsem szavaztak mindannyian igennel a voksolásnál.

A politikus ugyanis biztos abban, hogy az ellenzéken múlt a sikertelenség, mivel a Fidesz frakcióból egy honatya, a kisgazdák közül pedig két képviselő hiányzott. A politikus kijelentette, hogy eredetileg is arra készültek, hogy a második, vagy a harmadik körben választják köztársasági elnökké Mádlt.

Szájer József bejelentette, hogy ismét összegyűjtötték az FKGP-vel a jelöléshez szükséges ötvenöt aláírást, és azt már be is nyújtották a házelnöknek, így az első körben leszavazott Mádl Ferenc jelöltsége már biztosított.

Göncz mandátuma augusztusban lejár
Torgyán József miniszter-pártelnök a szavazás eredményének bejelentésekor hallani vélte a szocialista padsorokból, hogy valaki azt mondta: ,,futhattok még egy kört", amit annak tulajdonít, hogy a szocialisták tudatosan akadályozták meg a szavazást. Ez szerinte nem meglepő az MSZP-től, és beleillik a róluk kialakult ,,országromboló" képbe.

Torgyán úgy fogalmazott, hogy az MSZP ,,mint egy elefánt a porcelánboltban" úgy rúgta fel az előzetes megállapodást, és ezzel európai uniós integrációnkat is veszélyezteti.

Kovács László, szocialista pártelnök ezzel szemben azt állította, hogy az MSZP-n belül megvolt a szükséges, kétharmados támogatottsága Mádlnak. Ezt a pártelnök-frakcióvezető arra alapozta, hogy előzetesen informálódott képviselőtársaitól.

Bauer Tamás, SZDSZ-es képviselő az Indexnek elmondta, hogy ő már korábban bejelenettete, hogy ellenzi Mádl jelöltségét. Szerinte két héttel ezelőtt még az országgyűlés megadta volna az első fordulóban szükséges támogatást is a jelöltnek, de időközben élesedett a hangnem, a jelölés során megalázták a kisgazdákat, és Mádl is olyan kijelentéseket tett, amelyek felbőszíthették akár az ellenzéki képviselőket is.

Horn: Áder kortesbeszédet tartott
Bauer hangsúlyozta, hogy nem volt előnyös az sem, hogy Mádl legutóbbi, az osztrák APA hírügynökségbnek adott nyilatkozatában Schüssel osztrák kancellár mellett foglalt állást. A köztársaságielnök-jelölt az Ausztriával szembeni EU-szankciókról szólva ugyanis kijelentette: "A magyar közvélemény nagy része nem tud azonosulni az EU-kormányok ilyen kemény magatartásával." Egyúttal annak a reményének adott hangot Mádl Ferenc, hogy az unió tizennégy másik tagállama hamarosan felülvizsgálja a kialakult helyzetet.

Egy másik SZDSZ-es honatya, Kovács Kálmán az Indexnek annyit mondott, ,,biztos megválasztottuk Mádlt".

Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője pedig kijelentette: titkos volt a szeavazás, így nem tudja, hogy ki miként voksolt. Ugyanakkor úgy vélte, hogy frakciójának többsége támogatta a koalíciós jelöltet. Kuncze szerint továbbra sem állít az ellenzék saját jelöltet a legfőbb közjogi méltóság posztjára.

A szabaddemokrata politikus szerint egyértelmű, hogy a kormánypártokon belüli feszültségek lehetnek az okai a sikertelen voksolásnak. A SZDSZ képviselőcsoportjának vezetője kiemelte: színjáték volt az a kisgazdapárti rendezvény, amelyen Torgyán Józsefet jelölték köztársasági elnöknek, s ,,csókra kellett járulni" a kisgazda pártvezetőhöz. Eközben pedig már eldöntött tény volt Mádl Ferenc jelölése.

Kovács László szerint a kormánykoalíciónak kell gondoskodnia kedden, az újabb szavazásnál arról, hogy meglegyen a Mádl Ferenc megválasztásához szükséges többség, ugyanis rajtuk ez nem múlott. Szerinte csak rá kell nézni az eredményekre, és látszik, ha a szocialisták akarták volna megbuktatni Mádl, másképpen alakult volna a voksolás végső kimenetele.

Az ellenzéken múlt a sikertelenség?
Kovács László szerint is rossz üzenet volt ugyanakkor Áder János beszéde, amely nem egyszerűen Mádl Ferenc életrajzát ismertette a parlamenttel.

Csurka István a MIÉP elnöke az Indexnek elmondta: az összesen 105 elutasító szavazatból a miépesek 12 ,,nem" voksa már korábban ismert volt, ezt már nyilvánosan is bejelentették. Így számukra a mostani félig-meddig kudarcnak nincs különösebb jelentősége.

Csurka ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnök efféle megválasztását a MIÉP már korábban is ellenzte, s továbbra is fenntartják álláspontjukat, amely szerint közvetlenül, a népnek kellene megválasztania a legfőbb közjogi méltóságot betöltő személyt.