Mádl-Medgyessy: Biztonságban az ország

2003.03.20. 20:47
Medgyessy Péter miniszterelnököt és Mádl Ferenc köztársasági elnököt közös felelősség vezérli annak érdekében, hogy Magyarország polgárai biztonságban tudják magukat. Mádl úgy nyilatkozott: minden rendben, mert az összes illetékes megtette a szükséges intézkedéseket.
"A köztársasági elnököt és a kormányfőt közös felelősség vezérli annak érdekében, hogy Magyarország polgárai biztonságban tudják magukat." Ez azután hangzott el, hogy a két közjogi méltóság az iraki konfliktusról folytatott megbeszélést csütörtök délután Budapesten, a Sándor-palotában.

Mindenki megtette a magáét

Mádl Ferenc szerint a társadalomnak jogos elvárása, hogy a politikai élet felelős személyiségei és intézményei mindent megtegyenek Magyarország biztonságának megőrzéséért. A köztársasági elnök hozzátette, a kormányfővel folytatott megbeszélésen meggyőződhetett arról, hogy ennek érdekében valamennyi illetékes megtette a szükséges intézkedéseket. Mádl Ferenc sajnálatosnak nevezte, hogy a nemzetközi szervezetek, az ENSZ, az Európai Unió és a NATO nem tudott egységes álláspontot kialakítani, noha Irak leszerelésével mindegyik fél egyetértett.

Háború van, de nélkülünk

Háború van, de Magyarország nem vesz részt harci cselekményekben, az ország területe nem hadszíntér, mutatott rá az államfő, hozzátéve, indokoltnak kell tekinteni, hogy az emberek az iraki konfliktus sajátos jellege miatt egyfajta bizonytalanságban vagy félelemben vannak. Nem lenne felelős politikai magatartás ezt figyelmen kívül hagyni. Bíznunk kell abban, hogy a hasonló nemzetközi konfliktusok a jövőben az ENSZ nemzetközi biztonsági rendszerében lesznek kezelhetők.

Hosszú távon komoly tanulsága a jelenlegi helyzetnek, hogy erre minden államnak, minden nemzetközi intézménynek törekednie kell - fűzte hozzá. Magyarország érdeke, hogy ezeket az erőfeszítéseket majd támogassa. Mádl Ferenc szerint abban is bízni kell, hogy Irak lefegyverzésének folyamata valahogy visszakerül az említett szervezetek kollektív biztonsági rendszerének keretei közé. Fontosnak nevezte, hogy ezek az intézmények visszanyerjék hitelüket és egységüket, illetve hatékonyságukat. "Kár, hogy ez az egység, ez a hitel, ez a hatékonyság átmenetileg válságba került" - jelentette ki.

Medgyessy: a kormány álláspontja változatlan

Medgyessy Péter azt hangsúlyozta, Magyarország, a magyar politika kezdettől fogva egységesen és egyértelműen nyilatkozott, a kormány álláspontja nem változott az elmúlt hónapokban. A kiindulópont az volt, hogy Irak valós veszélyt jelent a világnak, és ezt a problémát meg kell oldani, és lehetőség szerint keresni kell a békés megoldás eszközeit. Megfogalmazása szerint úgy tűnik, sajnos, a lehetőségek kimerültek, és ebből következően az éjszaka megindult a támadás Irak ellen.

Hiányzik a közös európai biztonságpolitika

A kormányfő szerint hiányzik a közös európai biztonságpolitika, és jó lenne, ha létrejönne egy olyan csoport az EU-ban, amelyik a közös biztonságpolitika megvalósításának intézményi hátterét teremtené meg. A miniszterelnök jelezte, az Európai Bizottság elnökével folytatott telefonbeszélgetése során leszögezte, hogy a magyar politika szándéka egy erős és egységes Európa létrejötte. Magyarország mindent meg fog tenni az európai egység megerősítése érdekében.

Medgyessy Péter kijelentette, az új Irak építésében Magyarországnak gazdasági érdekei lehetnek. Reményét fejezte ki, hogy az ország részt tud venni az újjáépítésben. Az államfő és a kormányfő egyaránt kifejezte reményét, hogy a háború rövid lefolyású lesz, és a lehető legkevesebb emberáldozatot követeli. Mindketten hangsúlyozták annak fontosságát, hogy Magyarország a lehetőségeihez képest hozzájáruljon a humanitárius szerepvállaláshoz.