Most jön a „Zsanett akarta a szexet” verzió?

2007.06.01. 11:49
Tényleg azt sugallta a Zsanett-ügyben gyanúsított egyik rendőr védője, hogy Zsanett prostituált vagy legalábbis könnyűvérű? Magyar György szerint nem, kijelentése inkább szellemes volt, mint sértő.

"A szakértői vélemény tartalmaz olyan elemeket, amelyek szerint a hölgy nem arról híres, amiről az angolkisasszonyok" – mondta egyebek mellett Magyar György péntek este a Klubrádió Kontra című, a Zsanett-sztoriról szóló műsorában.

A 21 éves lányt a gyanú szerint május 4-én rendőrök erőszakolták meg egy budapesti mellékutcában. A támadóit a május 17-i azonosításon ismerte fel, a rendőrök a Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékébe tartoztak. Az őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba vett rendőrök tagadják, hogy erőszakot követtek el. Az ügybe közvetve egy miniszter, két rendőrfőparancsnok és a Rebisz vezetője bukott bele.

Azt sugallja, hogy könnyűvérű

Egy Index által megkérdezett jogász szerint az ügyvéd a bíróságon a másik féllel kapcsolatban bármit állíthat, a nyilatkozataiban viszont az ügyvédi etika szerint csak saját ügyfeléről tehet kijelentéseket, az ellenérdekelt félről nem.

Magyar mondatáról az a véleménye, hogy kimeríti a jó hírnév megsértését és a becsületsértést is. Az ilyen nyilatkozatokkal a sértett mellett védencének sem tesz jót. A kijelentés szerinte egyértelműen azt sugallja, hogy Zsanett prostituált, vagy legalábbis könnyűvérű.

"Az eljárás kezdetétől fogva az ügyvédi etika szabályainak megfelelően jártam el. A gyanúsítottak egyes védői ugyan a sértett személyéről degradálóan nyilatkoznak, én viszont nem akarok változtatni az eddigi hozzáállásomon, méltatlan lenne hozzám" – nyilatkozta Tuza Péter, Zsanett védője.

Magyar: akár vissza is vonhatom

"Tényleg ezt mondtam, de a kijelentésemet nem lehet kiragadva értelmezni" – mondta az Indexnek Magyar György, az egyik, bűnsegédlettel gyanúsított rendőr védője. Védence eddig egyedüliként hajlandó alávetni magát a poligráfos vizsgálatnak. Magyar szerint védence végig a rendőrautóban ült, egy szolgálat végén akár el is bóbiskolhatott, a lánnyal személyes kontaktusba nem került.

A péntek esti műsorban Zsanett ügyvédjével értelmezték a nyilvánosságra került pszichológusi szakértői véleményt, eleveníti fel nyilatkozata hátterét Magyar. A műsorvezető megkérdezte: lehet, hogy Zsanett felajánlotta magát? "Erre válaszoltam, hogy volt már rá példa, hogy az ilyen esetek sértettjeiről kiderült, hogy az állítólagos erőszak beleegyezéssel kezdődik" – mondta az ügyvéd, aki az angolkisasszonyos kijelentést ezután tette.

Felvetésünkre – egy ilyen mondat alkalmas a becsületsértésre és a jó hírnév megsértésére – Magyar azt válaszolta: "Nem látok benne semmi kivetnivalót, mert ez tényállítás. Ő tényleg nem angol kisasszony. Egyébként is, ez csak egy szófordulat, inkább szellemes, mint sértő, de ha mégis sértene bárkit is, én ezt nyilvánosan vissza is vonhatom.

Újabb kérdésünkre – mindez azt jelenti, hogy a védelem, a megerőszakolási ügyekben nem egyedülálló módon, a kezdeti tagadásból kezd átállni a lány akarta a szexet verzióra, hiszen hogy jön ide Zsanett erkölcse, ha tényleg csak egy igazoltatás volt – Magyar így felelt: "A védelem szabad, védekezhet így is, úgy is. Az erőszakos közösüléssel kezdődő gyanúsításokról gyakran kiderül, hogy nem is volt erőszak."

Ha megadod magad, nincs erőszak

A védelem – kihasználva szabadságát – előállhat azzal, hogy a lány beleegyezett a szexbe, vagyis nem volt erőszak. Az ilyen helyzetekre adott ki az Egyesült Királyság kormánya egy útmutatót, amit az Amnesty International (AI) tanulmánya idéz.

Eszerint az is erőszak, ha a sértett megadja magát kényszerítés vagy fenyegetés miatt, vagy mert komoly sérelem érheti vagy nem tud ellenállni, mert elrabolták, jogtalanul fogvatartják.

A magyar törvények megkövetelik, hogy egy nő fizikai ellenállást tanúsítson erőszak esetén – Zsanett állítása szerint egyébként tanúsított is.

Ugyanez az AI jelentés idéz egy magyar bírónőt: "Húsz éve dolgozom bíróként, de az igazat megvallva én magam sem tennék feljelentést, ha megerőszakolnának. Nagyon nehéz, az eljárásrend, az attitűdök, a társadalmi konvenciók miatt. Mindent az áldozatnak kell védenie, bizonyítania."