Május 1: Sztálin, a szobadísz

2008.05.01. 15:07
Május legszebb ünnepnapján visszatért Kádár János, csak most Gyurcsány Ferencnek hívják. A miniszterelnök a munkásosztályt éltette a majálison, a munkásosztályt meg a sört. A szocialista bázis mulatott, liberálisok Sztálint vettek, Che Guevara eltünt, Koós János és a boci, boci tarka viszont örök. Helyzetjelenés a majálisról.

Öreg kereklámpás és 120-as Skodák sorjáztak a Városliget egyik sétányán, úgyhogy nyilvánvalónak tűnt, itt mulat a proletáriátus. Aztán hamar kiderült, hogy a helyszínen csak a négykerekűek voltak üzembiztosan szocialista darabok, az MSZP rendezvény vagy háromszáz méterrel arrébb, az úgynevezett napozó réten dübörgött. Pontosabban csak dübörgött volna, ám hiába ragadta magához a nagyszínpad mikrofonját Koós János, a technikai eszköz megnémult. Gyorsan orvosolták a malőrt, így sikerrel felgyorsult a közönség leépülése. Koós poénkodni próbált, de megbokrosodott nyelve nem mindig engedelmeskedett, még az olyan egyszerű szavak is mint a „legyen” kásás motyogással buktak ki belőle.

Inkább énekeljen, sóhajtott egy srác a közönségből, vesztére, Koós a „boci, boci tarkával” próbálta hangulatba hozni a tömeget. Aztán persze jöttek az adekvát dalok, Kádár-kori nóták, Kádár-kori közönségnek. Így sem volt egyértelmű a siker. „A művész úr zoráni magaslatokba emelkedett, fél oktávon belül old meg mindent”, műértett egy középkorú hölgy. Koós mentségére szóljon, a politikai dalai legalább ennyire monotonon szóltak a majálison.

Játékpisztolyt fogtak Gyurcsányra

Játékpisztolyt fogtak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre csütörtök délben az MSZP városligeti majálisán.

Egy, az első sorban ülő pirosruhás férfi akkor vette elő és fogta rá a miniszterelnökre a szemtanúk szerint műanyagnak tűnő és az igazi fegyverhez képest túlságosan kidolgozatlan tárgyat, amikor Gyurcsány szembefordult a közönséggel.

A kormányfő testőrsége azonnal reagált, öten ugrottak a piros ruhás férfira, majd elvezették a helyszínről. Bővebben lásd itt>>>

Kökény Mihály az MSZP egészségügyi felelőse a nyugdíjas bázisba próbálta beleverni, hogy milyen nagylelkű is pártuk és kormányuk. Mert hiába kellett súlyos százmilliárdokat megtakarítani a költségvetési egyensúly megteremtése miatt, ennek a kabinetnek eszébe sem jutott, hogy elvegye a 13. havi nyugdíjat.

Nagylelkűségének bizonyítására, a majálison osztogatott szórólapok tanúsága szerint a kormány megtalálta a helyes ideológiát. A lényeg, a jelenlegi helyzetet a 2001-essel kell összevetni, így pozitív lesz a kép, a bérek megduplázódtak (104-ről 198 ezer forintra), ahogy a nyugdíjak is (38 ezerről 80 ezer forintra). Ja, és persze jövőre egy kicsivel még jobb lesz minden.

Mégse találta senki a kánaánt a majálison, ahogy a Fiatal Baloldal sátrát sem. Megszakadt egy szép hagyomány, kesergett egy lelkes kommunista, akiről kiderült, hogy minden évben az ifjúsági szervezet standjánál újította meg Che Guevara polókészletét vagy tíz éve. Mások más sátrakat hiányoltak, egy cinikus öregúr például a szabad demokrta stand után érdeklődött. De hát, konstatálta kárörömmel az SZDSZ nincs sehol.

Ha szervezett formában nem is tűnt fel a néhai koalíciós partner, az Index felfedezett két liberális fiatalembert, akik meglepő árukészletet halmoztak fel. Egyikük hóna alatt a Sztálin és a tudomány, illetve az MSZMP X. kongresszusának jegyzőkönyve lapult. A hivatalos indoklás szerint nem ideológiai továbbképzés miatt szedték össze, hanem Sztálinból trendi szobadíszként virít majd.

Azonban nem csak könyv formájában lopózott be ide a szocializmus, jött Gyurcsány Ferenc maga, s kivágott egy agitrop ízű beszédet, miszerint védeni, támogatni kell a munkásembert. És különben is ők (no meg Gyurcsány) tudja, hogy mit jelent reggel 5-kor, 6-kor felkelni, 60-70 ezer forintos fizetésért keccsölni, és összerezzeni ha hátulról rászól a főnök, attól félvén, hogy már nincs is állása. (Na ezt az utóbbit tényleg tudhatja, ironizált egy MSZP-s vezető a frissen levezényelt kormányátalakítás után.

Aztán a miniszterelnökből előbújt a 2006-os kampány népszónoka, és közölte, hogyha a tömegek újra azt követelik hogy húzzon bele, és a baloldal újra felemeli a fejét, akkor a kormány készen áll vezetni a népet, hogy Magyarország egy erős teremtő világ legyen.