Az ÁPV Rt. menesztetné a Malév-vezért

2003.03.27. 20:47
Az ÁPV Rt. javasolja a Malév vezérigazgatójának menesztését és bár az igazgatóság közvetlen felelősségét egyetlen ügyben sem lehetett megállapítani a privatizációs szervezet azt kéri a társaság igazgatósági tagjaitól, köszönjenek le tisztségükről.
Az ÁPV Rt. megfontolásra javasolja a vezérigazgató felmentését a Malév igazgatóságának, s bár az igazgatóság általános felelőssége az ÁPV szerint nem áll fenn, arra is felkéri őket, hogy mondjanak le mandátumkról. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság közleményében, tájékoztatta az MTI-t csütörtökön, az ÁPV igazgatósági ülését követően arról, hogy a testület kezdeményezi a Malév rendkívüli közgyűlésének összehívását.

Összehívják a Malév közgyűlését

A közlemény szerint az ÁPV Rt. igazgatósága tájékoztatót hallgatott meg a Malév Rt. 2003. első félévi pénzügyi helyzetéről és a társasággal kapcsolatban lefolytatott vizsgálatokról. Az igazgatóság tudomásul vette, hogy az ÁPV Rt. vezérigazgatója kezdeményezte a nemzeti légitársaság rendkívüli közgyűlésének összehívását, amelynek hatásköre a személyi kérdésekben való döntéshozatal. Az ÁPV Rt. igazgatósága emellett szükségesnek tartja, hogy az auditor javaslata alapján a közgyűlés kapjon átfogó tájékoztatást a társaság pénzügyi helyzetéről is.

Megfontolandó a vezérigazgató menesztése

A közlemény szerint: "Az igazgatóság kialakította álláspontját a légitársaság vezetésével és irányításával kapcsolatban. Eszerint a testület megfontolásra javasolja a Malév Rt. Igazgatóságának a vezérigazgató munkaköréből való felmentését, egyúttal kéri, hogy a Malév Rt. igazgatósága gondoskodjon az elsőszámú vezető ideiglenes helyettesítéséről."

Az ÁPV Rt. Igazgatósága úgy ítéli meg, hogy a lefolyatatott vizsgálat és a rendelkezésre álló információk alapján a Malév Rt. Igazgatóságának általános felelőssége egyértelműen nem állapítható meg. A kialakult helyzetre való tekintettel azonban, az ÁPV Rt. igazgatósága megfontolásra javasolja a Malév Rt. igazgatósága tagjainak, hogy mandátumukról mondjanak le, és egyben felkéri őket, hogy a feladatkörüket a rendkívüli közgyűlésig gyakorolják.