Malvin
9 °C
25 °C

Bővülő Malév-flotta

2000.04.21. 15:29
Az Index információi szerint a Malév gépparkjának bővítésére, illetve korszerűsítésére készül. Értesüléseinket a légitársaságnál is megerősítették: augusztustól egy Boeing 767-es repülőgép áll be, amely a meglévő hosszútávú útvonalakon teszi lehetővé a járatsűrítést, s ezen kívül más típusok lízingelését is tervezi a Malév.
Két 737-es típusú 200-as sorozatú gépet a magyar légitársaság kivonna a forgalomból. Ezek lízingelt gépek voltak, helyettük két darab 733-as (valódi kódnevén 737-300-as), valamint egy 734-es (737-400-as) gépet lízingelnének - tájékoztatta Malév illetékese az Indexet. A Boeing cég oldalain olvasható, hogy a 200-as sorozat gyártása 1968-ban kezdődött, és 1988-ban fejeződött be. A 737-es típusok egyébként rövidebb hatósugarú gépek, amelyek 95-130 utast szállítanak.

Egy Boeing 737-400-as
Lízingelnék.
Lapunk úgy értesült, hogy a kisebb utak lebonyolítására ATR-ek beszerzését is fontolgatja a Malév. Mint megtudtuk, ez még egyelőre csak szándék, nincs döntés. A beruházás célja a hálózatbővítés lenne, illetve az olcsóbb üzemeltetési költségek elérése. A frekvencia bővítése szintén szerepet játszana ebben, vagyis a járatsűrűség emeléséhez is hozzájárulnának az új ATR-ek.

Az ATR-eknek két fő típusa van a 42-esek 48-50 üléses gépek, míg a 72-esek 68-72 üléssel rendelkeznek. Az ATR-ek saját szegmensükben (a turbopropelleres ,,regionális" repülők piacán, a 40-70 fős szállítójárművek körében) a világpiac egyharmadát mondhatják a magukénak. Az ATR-t a francia Aerospatiale Matra és az olasz Alenia Aerospazio gyártja, elsősorban rövidebb távú repülőutak lebonyolítására.

A londoni City Airport kapcsán a Malév arról tájékoztatott, hogy most nem tervezik az odarepülést. A brit főváros belvárosi, kisgépek számára fenntartott repülőterének esetleges igénybevétele egy három évvel ezelőtti terv volt, ám azóta ez lekerült a napirendről. Az ötlet elvetésének oka az volt, hogy a City Airport csak típus- és terhelési korlátozásokkal lett volna repülhető, vagyis mind a kapacitás, mind pedig a közlekedő gépek esetében komoly korlátozásokkal kellett volna számolnia a magyar légitársaságnak.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!