Vilma
-8 °C
3 °C

'Ízlésbeli határok'

2003.02.07. 14:20
Két és fél hónap múlva az ország népe ügydöntő népszavazáson nyilvánítja ki akaratát az uniós csatlakozásról, ami a folyamatosan növekvő EU-szkepticizmus fényében egyre többeket tölt el aggodalommal. Ezért és a mind intenzívebb politikai vita miatt sem mindegy, hogy a kormány milyen eszközökhöz nyúl a szerencsés végkifejlet elérése érdekében. A jobboldali, de köztudottan csatlakozáspárti személyiségek delegálása a kommunikációt lebonyolító közalapítvány vezetésébe kétségkívül jó PR-húzásnak bizonyult, de nem fedi el azt a tényt, hogy az érdemi döntések továbbra is a Baja Ferenc vezette tárcaközi bizottságnál születnek.

Magyar Narancs: Miért döntöttek az Európai Uniós Kommunikációs Közalapítvány felállítása mellett?

Baja Ferenc: Az egyik szempont az volt, hogy nagyon kevés idő van. Ha az uniós országok felkészülését nézzük, látjuk, hogy az emberek csak a folyamat közepére, végére tudtak maguk is azonosulni a célokkal. Kevesebb volt az illúziójuk, de sokkal stabilabb volt az EU-hoz való tartozás tudatossága. Lehet nagy, érzelmi kampányokat csinálni, amivel időlegesen ki lehet alakítani egy úgymond EU-barátságot, de később komoly csalódások következnek: az emberek úgy érzik, hogy becsapták őket. Ezért, bár nagyon kevés volt az idő, mégis az volt a véleményem, hogy egy intézményrendszert kell kialakítani. Nagy baj, hogy ez az intézményrendszer nem négy, öt vagy hét évvel ezelőtt kezdett kiépülni.

MN: Csökken a csatlakozás támogatottsága. Mit szándékoznak tenni ez ügyben?

BF: Szeretném, ha világos volna, hogy nekünk az Európai Unióhoz kell csatlakoznunk, és nem annak illúziójához. Semmilyen problémát nem látok abban, hogy egy olyan illúziókép, ami egy minden konfliktus és felkészülési kényszer nélküli helyzetben született, nem maradt meg hosszú ideig. Mi nem egy rózsaszínű Európához fogunk csatlakozni, hanem egy olyan közösséghez, amely esélyeket teremt, és ahol Magyarország nagyjából a középmezőnyben van. Az EU jelenével és jövőjével kapcsolatban az unió polgárai is megosztottak.

MN: Ön szerint mi okozta az illúzióvesztést?

BF: Az illúzióvesztés ezekben a napokban és hetekben történik. Közel kerültünk a csatlakozáshoz, az emberek rájöttek, hogy mindjárt belépünk, és az egészről semmit sem tudnak. Visszaütött, hogy hét éven keresztül nem folyt érdemi köztájékoztatás. A másik ok az, hogy a politikai konszenzus, ami a csatlakozást övezte, most felbomlani látszik, illetve nem eldöntötten folyik egy sumákolás bizonyos pártok részéről.

MN: Április 12-re ügydöntő népszavazást írtak ki, ami a közvélemény trendjeinek szempontjából egyre izgalmasabbnak tűnik.

BF: A kormány nem dönthet az emberek helyett. Persze azt is mondhatta volna, hogy én vezetem be az országot az unióba, nem kell népszavazást kiírnom, a siker is nagyobb, a kockázat is kisebb, ezt eddig úgyis mindenki támogatta, minek kellene vállalni a kockázatot? Én úgy gondolom, hogy a közösség döntése megkerülhetetlen. Szerintem a magyar társadalom egyik legnagyobb problémája, hogy túl vékonyak azok a társadalmi csoportok, amelyek a közélettel foglalkoznak. Lehet, hogy úgy gondoljuk, hogy amit most elintéz ez a szűk elit az ország helyett, az momentán jó. De a módszer maga nem jó, hogy egy szűk elit intézi el. A népeknek maguknak kell dönteniük a történelmükről.

MN: Ha egyszer a kormány ügydöntő népszavazást írt ki, mennyire engedhető meg, hogy a közpénzből folyó kampány egyértelműen az "igen" választ favorizálja? Egy objektív kampánynak az lenne a feladata, hogy tudatosítsa a csatlakozás előnyeit és hátrányait. Ehhez képest az előnyökről sokat hallunk, a hátrányokról keveset.

BF: Nem egészen. Az előnyök és a hátrányok is az igen mellett szólnak. Az igen és a nem közötti különbségről keveset beszélünk, mert úgy gondoljuk, hogy az igennel kapcsolatban jelentős konszenzus van a magyar társadalomban. A kormánynak ebben a tekintetben valóban az a dolga, hogy a népszavazáshoz kötődő információkat megadja, a köztájékoztatás intézményrendszerét kialakítsa, és lehetőséget teremtsen a vitára. Ezt szolgálják a közalapítvány forrásai. A kormánynak nincs olyan szándéka, és szerintem nem is feladata, hogy kiegyenlítse az erőviszonyokat. Nem az a célunk, hogy a nem melletti vélemény társadalmi súlyát 50 százalékra emeljük. Ez egyetlen kormánynak sem volt eddig célja a rendszerváltás óta. Most a legnagyobb kihívás az, hogy az emberek felkészült döntést hozzanak, de ne vakon mondjanak igent, hanem annak tudatában, hogy mindez mit jelent. Az a cél, hogy a vitafórumokon az ellenvélemény a súlya szerint jelenhessen meg.

MN: Vagyis fognak támogatni csatlakozást ellenző szervezeteket? Ilyesmire volt már példa a nizzai szerződés aláírásával kapcsolatos kampány esetében Írországban vagy korábban Skandináviában.

BF: A kormány biztosan nem fog ilyen támogatást nyújtani. Az alapszabály szerint pártokat a közalapítvány sem támogat, és a pártokhoz közeli civil szerveződések támogatását is szeretnék kizárni. Ez azt jelenti, hogy a közalapítvány elsősorban a vita helyszíneit, médiáját tudja finanszírozni. Nem akar olyan kampányt, amelyben intézményesítetten és kiemelten támogatnak a nem vagy az igen szavazatok mellett korteskedő szervezeteket. A közalapítvány a vitaterepet akarja megjeleníteni, hogy nyílt megszólalási lehetőségeket teremtsen.

MN: Úgy tudom, érkezett kormánykörökből olyan megkeresés a kereskedelmi médiumokhoz, hogy a kampányidőszakban szűrjék ki az olyan, a csatlakozás negatív következményeivel kapcsolatos híreket, mint például a disznóölés vagy a mák árusításának a tilalma.

BF: Nem hiszem, hogy volt ilyen megkeresés. Az biztos, hogy valamilyen szinten meg kell fogalmazni a tárgyszerűség elvárását, pláne, ha a közalapítvány támogatást ad a kereskedelmi médiának.

MN: Hogyan támogatja a közalapítvány a kereskedelmi médiumokat?

BF: Ha támogatja, nyilvánvalóan a célrendszerében támogatja. Nem döntött még a közalapítvány, hogy kiír-e médiatámogatást, és milyen módon. Az a probléma, hogy az említett hírek érdekesek a kereskedelmi televízió vagy a bulvársajtó számára, jól megfoghatóak. A mi feladatunk lesz ezeket azonos terjedelemben valahogy kezelni. Ha ez nem történik meg a kereskedelmi média hagyományos mechanizmusában, akkor bizony a kampány egyik feladata lesz, hogy akár hirdetéseken keresztül, de ezeket a félelmet keltő, ám alaptalan híreszteléseket érdemben cáfoljuk. Nincs olyan viszonyrendszer, amiben bármilyen kereskedelmi médiát abban az értelemben befolyásolhatnánk, hogy ő a híreit így vagy úgy szelektálja.

MN: De a támogatást függővé tehetik attól, hogy az egyes médiumok mennyire kooperálnak.

BF: Ez pontosan így van. A támogatást függővé lehet tenni attól, hogy a csatorna valóban reális képet adjon a csatlakozásról, hogy megfeleljen a mi kommunikációs stratégiánknak, ami pont a valós kép kialakítását szorgalmazza. Ne menjünk el se abba az irányba, hogy ott fagylaltból van a kerítés, se abba, hogy ijesztgetjük őket.

MN: Az előző kormány idején, a Millenniumi Országjáró című lap terjesztése ügyében jogerős bírósági ítélet és ombudsmani állásfoglalás született, melyek szerint az állampolgárok személyes adatait nem szabad felhasználni politikai marketing céljára. Most viszont olyan levelet kaptunk, ami félreérthetetlenül az unió mellett kampányol, tehát politikai marketing céljára kérték ki az adatainkat.

BF: Az adatokat nem kérte ki senki, és nem kapta meg senki. A közalapítvány, szerintem helyesen, úgy döntött, hogy zárt pályázat keretében bízza meg az érintetteket a levél kiküldésével.

MN: Ez mit jelent?

BF: A BM központi népesség-nyilvántartó hivatala - amiben egyébként is bíznunk kell, hiszen ezeket az adatokat amúgy is tárolja és kinyomtatja, amikor például értesíti a szavazókat a szavazásról - végzi ezt a munkát. Ott címezték meg a borítékokat, az állampolgárok adatai onnan sehova nem kerültek ki. Ha valaki a borítékban szereplő nyomtatvány kitöltésével felhatalmazza a közalapítványt 2004. május 1-jéig terjedő határidővel a saját adatainak a kezelésére, az szerintem jogszerű, és mindez így a lehető legjobb megoldása annak, hogy a polgárokkal a közalapítvány ebben és csakis ebben a tárgykörben kapcsolatba lépjen.

MN: Az, hogy az állampolgárok postaládájába hogyan, milyen intézmények érintésével jut el a boríték, fontos, de technikai kérdés. Az elvi probléma az, hogy ismét politikai marketinget tartalmazó küldeményt kaptunk, anélkül, hogy az adataink, a lakcímünk ilyen célú kezelésébe beleegyeztünk volna.

BF: Szerintem a dolog nem hasonlítható az előző kormány módszereihez. Itt nem a kormány, hanem a közalapítvány küld ki teljesen átlátható rendszerben egy köztájékoztatást. A dolog hátterében az áll, hogy nincs helyén a köztájékoztatási funkció- és eszközrendszer. A köztájékoztatás közkötelesség. Más kérdés, hogy létezik-e e körül intézményrendszer. Sajnos minderről nincs érdemi vita és diskurzus, ezért vádolják egymást sandasággal a felek. Egyébként nem tartom politikai marketingtevékenységnek azt, amit a közalapítvány végez.

MN: Miért, minek tartja?

BF: Köztájékoztatásnak. Politikai marketingnek a pártok tevékenységét és adott esetben a kormány tevékenységét tekintem.

MN: Szerintem az a köztájékoztatás, ha azt mondom, hogy április 12-én ilyen és ilyen kérdésben ügydöntő népszavazás lesz. Ami pedig a levélben áll - "hiszünk abban, hogy a magyar nemzet csak Európában, a világ legnagyobb és gazdaságilag legerősebb demokratikus közösségében lehet igazán sikeres és boldog" -, az politikai marketing.

BF: Én azt mondom, hogy ezek nem jogi, hanem ízlésbeli határok. De haladjunk az ön logikája mentén. E szerint sem a kormány, sem a közalapítvány nem tehet semmit azon túl, hogy azt mondja: az állampolgár figyeljen oda, tájékozódjon, mert jön egy döntési pont, és az információt kinek-kinek a körülötte lévő médiatérből kell így-úgy megszereznie. Ez egy korrekt álláspont, csak van vele egy probléma. Magyaroszágon ma a köz- és a kereskedelmi média viszonyrendszere olyan, hogy csak nagyon szűk sávban lehetséges olyan érdemi köztájékoztatást nyújtani, ami folyamatosan eléri az embereket. Hiába működik a közmédia intézményrendszere, valójában nem teremti meg annak az esélyét, hogy az állampolgárok onnan informálódjanak e kérdésekről. A városok, területek helyi nézettségi, olvasottsági adataiból még világosabban kitetszik, hogy ilyen értelemben olyan döntésbe viszem bele a társadalmat, aminek a tájékoztatási feltételei vagy nem létezőek, vagy olyan terekben működnek, ahol ezt a funkciót a kereskedelmi médiumok nem látják el az eltérő gazdasági érdekrendszerük miatt.

MN: Nem értem, hogy az akár valóban kiegyensúlyozatlan médiaviszonyok miért szolgáltathatnak a levélküldés alapjául, de ha el is fogadom az érvelését, a levelek akkor csak még nagyobb súllyal esnek latba.

BF: Éppen a médiaviszonyok miatt ennyire hangsúlyos a levelek ügye. Abból a feladatból induljunk ki, ami a magyar alkotmányból és minden becsületes, a kérdéssel kellően foglalkozó magyar állampolgár álláspontjából következik. Hogy hogyan oldható meg, hogy a polgárok egy ilyen súlyú kérdésben valamilyen, a politikától és a politikai marketingtől valóban maximálisan független tájékoztatást kapjanak. A levél tíz kérdéséből világosan látszik, hogy itt egy új típusú szituációt próbál a közalapítvány megteremteni. Pont azt mondjuk a polgárnak, hogy döntsd el, barátom, mit szeretnél: beszéljünk veled, vagy ne? A következő körben megkeressünk, vagy ne? Azt az esélyt adom meg az állampolgárnak, hogy eldöntse, igényli-e ezt a tájékoztatást. Innentől kezdve másnak nem küldök információt, csak annak, aki kér.

MN: Az előző ciklus második felében az akkori ellenzék jogosan kritizálta a kormányt, mert az nem választotta szét a kormányzati kommunikációt és a Fidesz kampányát. A mostani politikai erőtérben, a Fidesz fontolva támogató politikája mellett az igent pártoló tájékoztatási kampány is egyre erősebb pártszínezetet ölt. A kormánypártoknak nyilván nincs ellenükre, hogy jelentős részben közpénzből láttathatják magukat az uniós csatlakozás zászlóvivőinek, miközben az ellenzéknek nincsenek hasonló forrásai, hogy megindokolja esetleges szkepticizmusát.

BF: Az MSZP véleménye egyértelmű, a kormányé nemkülönben, és ezt ki is nyilvánítják. Az európai országokban a kormányok mindenütt kihasználták a rendelkezésükre álló eszközrendszert, hogy megfogalmazzák saját véleményüket. A kormány ezzel együtt inkább a szakmai, a köztájékoztatásra törekszik az elkövetkező időszakban. A kommunikációs stratégiák is ezt a célt szolgálják, a szervezés, a road show-k is ebbe az irányba indulnak el. Az MSZP is biztosan fog valamilyen kampányt csinálni, hogy megjelenítse az értékrendjét. A Fidesz is elindult egy kampánnyal, meghatározta értékrendjét, amitől, ha nem is nyilvánosan, de lényeget tekintve később visszalépett. Úgy látom, hogy ez a visszalépés felhozta azokat a szélsőjobbosokat, akik most ezen felbuzdulva harcos utcára vonulást hirdetnek meg. Ez szerintem rossz stratégia, mert politikai sikert nem teremthet, csak bizonytalanságot. Mi az uniós csatlakozás reális támogatottságának megteremtésében vagyunk érdekeltek. Hogy a kétkedők öt, tíz év múlva vagy a következő választáskor hogyan oszlanak majd meg politikailag, azt nem tudom megmondani.

Miklósi Gábor

Forrás: Magyar Narancs

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!