Árpád
-1 °C
9 °C

'Újra emberszámba vesznek minket'

2002.11.15. 08:05
2001 novemberében fogadta el az előző Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében az adófizetők által az egyházak számára felajánlott, személyi jövedelemadójuk egy százalékát kitevő támogatást 2003. január 1-jétől nem a rendelkezők számának, hanem a 2001. évi népszámlálás adatainak függvényében egészíti ki a központi költségvetés. A tavasszal megalakult Országgyűlés által egyelőre vissza nem vont módosítás az utóbbi hetekben élénk tiltakozást váltott ki az emberi jogi szervezetek és a kisegyházak részéről. A Magyar Narancs ennek apropóján Németh Sándort, a Hit Gyülekezete (HGY) vezető lelkészét kérdezte az egyházát az elmúlt években ért politikai viharokról és a helyzetükben bekövetkezett változásról.

Magyar Narancs: Az elmúlt hetekben ismét a politikai viták kereszttüzébe került az egyházfinanszírozás kérdése. Ön szerint mekkora szerepet kell játszania a központi költségvetésnek e téren?

Németh Sándor: Az ideális megoldást az jelenthetné, ha egy jelentős adócsökkentéssel párhuzamosan megszűnne az egyházak hitéleti célú költségvetési támogatása. A közterhek érzékelhető csökkentése lehetővé tenné az állampolgárok számára, hogy maguk fedezzék egyházuk működési költségeit. Ezt az önfinanszírozást egészíthetné ki az egyszázalékos támogatás, valamint az egyházak tényleges állami feladatátvállalását honoráló normatív juttatás. Emellett az államnak továbbra is gondoskodnia kellene a nemzeti értékeket gondozó egyházi gyűjtemények és templomok fenntartásáról.

MN: A HGY ajánlott-e tagjai számára valamilyen stratégiát a népszámlálás felekezeti hovatartozást firtató kérdésének megválaszolásában?

NS: Igen. Arra kértük a hívőket, hogy ne válaszoljanak a kérdésre, felekezeti hovatartozásukat tekintsék magánügynek. Ennek egyik oka az volt, hogy Magyarországon a felekezeti hovatartozás nyilvántartásával egyszer már súlyosan visszaéltek, a másik pedig az, hogy az elmúlt négy év a gyülekezet számára finoman fogalmazva is nehéz időszak volt. Az akkori politikai gyakorlat tipikus példája volt, hogy a népszámlálási adatokat a népszámlálásról szóló törvény rendelkezései és az akkori kormányzat ígéretei ellenére kormányzati célok elérésére használták föl. Sajnálatos, hogy ezt a módosítást eddig az új törvényhozás sem vonta vissza.

MN: Ennek mi lehet az oka?

NS: Azt hiszem, hogy az önkormányzati választás eredményeinek ismeretében vált reálissá ennek a szabályozásnak a hatályon kívül helyezése. Az előző hónapok eszelős antikommunista hisztériája, a baloldal vallásellenességének a mítosza, valamint a szocialistákba a jobboldali propaganda által sulykolt bűntudat miatt nemigen kerülhetett szóba az eredeti rendelkezés helyreállítása. Örvendetes módon a civil társadalom egy része megmozdult az ügy érdekében, ami arra ösztönözheti a parlamenti többséget, hogy a magyar demokrácia szégyenének mondható rendelkezést hatályon kívül helyezze. Nagy hibát követne el a kormánytöbbség, ha ezt nem tenné meg, mert ez a kérdés nem csupán az egyházak finanszírozásáról, hanem a magyar politikai elit hiteléről is szól. Szerintem az országgyűlési választást azoknak az állampolgároknak a szavazatai döntötték el, akiket az Orbán-kormány négy éve alatt ilyen vagy olyan okokból hátrányos megkülönböztetés ért, akiket megfélemlítettek, amit vezető szocialista politikusok egyébként abban az időben többször is szóvá tettek. Sok választópolgár azért szavazott az MSZP-re, mert úgy látta, hogy ez a párt képes lesz a magyar társadalom számára a demokráciát megmenteni. Ennek a jogszabálynak a fenntartásával meginoghat ez a bizalom.

MN: Az elmúlt négy évvel kapcsolatban megfélemlítésről beszélt. Mire gondolt?

NS: A Hit Gyülekezete történetének és az én életemnek is a legnehezebb négy éve volt ez az időszak. Az Orbán-érában számos gyülekezeti tagot ért atrocitás felekezeti hovatartozása miatt.

MN: Tudna példát mondani?

NS: Akadt példa munkahelyről történt elbocsátásra, de minden évben voltak problémák az egyszázalékos fölajánlások körül is. Az APEH formai okokra hivatkozva sokak felajánlását nem fogadta el. A gyülekezethez közel álló Hetek című hetilap szinte minden hirdetőjét elvesztettük, állításuk szerint a rájuk zúdított vizsgálatok miatt. Az 1998-ban felépült, többféle rendezvény lebonyolítására alkalmas Hit Parkot négy évig bojkottálták a rendezvényszervezők. Ezt közülük többen azzal indokolták, hogy a szerződés megkötése előtt beszélték le őket arról, hogy itt bonyolítsák le a tervezett programot, legyen szó kiállításról vagy akár Európa-bajnokságról.

MN: Milyen Európa-bajnokságot rendeztek volna itt?

NS: Birkózó Eb-t. A Budapest Sportcsarnok leégése után a Hit Csarnok lett a főváros legnagyobb fedett létesítménye. A szakszövetség alkalmasnak találta a helyszínt, de az utolsó pillanatban a sportminisztérium közbelépett. Ennek ellenére az elmúlt években otthont adtunk három-négy nagyszabású külső rendezvénynek, kiállításnak, ám ezek szervezőinek is szembe kellett nézniük a fenti nyomással. Ebben az időszakban én magam is rágalomhadjáratok és hecckampányok céltáblája voltam. Ezekért nem szeretném a felelősséget kizárólag az előző kormányra hárítani, mindenesetre Kövér László minisztersége alatt tapasztalataink szerint igen intenzív volt a HGY és vezetőinek nemzetbiztonsági megfigyelése.

MN: Ezt komolyan mondja?

NS: Persze. Az elmúlt időszakban több olyan ember is jelentkezett nálam, aki azt állította, hogy hivatalos személyek rám vonatkozó terhelő adatokról érdeklődtek náluk. Az ehhez hasonló jelenségek végigkísérték a közösség elmúlt évekbeli tevékenységét, ezért nem hiszem, hogy paranoiának tekinthető, ha kijelentem, hogy a gyülekezetet meg akarták félemlíteni. Ezenkívül a HGY és a hozzá kötődő szervezetek ellen az elmúlt években tizennyolc vizsgálat indult. Talán nincs olyan magyar egyház, amelyet ilyen behatóan világítottak volna át. Ezeknek a vizsgálatoknak a célja aligha lehetett más, mint a gyülekezet kriminalizálása.

MN: Lezárultak ezek a vizsgálatok?

NS: Igen.

MN: Milyen eredménnyel?

NS: Egyetlenegy vizsgálatnak sem lett büntetőjogi következménye, és egyetlen esetben sem állapítottak meg szabálysértést. Csupán egy ifjúsági és diákszervezetünket bírságolta meg az APEH.

MN: Miért szabtak ki bírságot?

NS: Egy holokauszt-emlékkönyv ajándékozási akciójának dokumentációja nem volt megfelelő. A történtekhez hadd tegyek hozzá még valamit, ami az Orbán-kormányhoz fűződő személyes viszonyomra is magyarázatot adhat. Édesapám hetvenkilenc éves korában akkor kapott infarktust - amibe napokkal később bele is halt -, amikor az egyik kereskedelmi rádió álhírként bemondta, hogy engem letartóztattak, és ismerősei azzal "köszöntötték", hogy "milyen hitvány ember lett a fiadból".

MN: A 2002-es választás hozott-e érdemi változást a gyülekezet életében?

NS: Igen. Először is Medgyessy Péter nem egy politikai rém. Sok mindenben lehet vele vitatkozni, de nem kell tőle félni. Szomorú, de tizenkét évvel a rendszerváltás után ez még mindig politikai eredménynek számít Magyarországon. Sok honfitársunkhoz hasonlóan a kormányváltást érzelmi-lelki felszabadulásként éltük meg, aminek oka nem annyira az új kormány működése, hanem a régi távozása. Ezért türelmesebben viszonyulunk a mai kormány ténykedéséhez. Élvezzük, hogy újra emberszámba vesznek minket. Természetesen mindenkinek joga van szeretni vagy nem szeretni bennünket, a gondok ott kezdődnek, ha politikai-hatalmi szándékok a velünk szembeni ellenszenvet kirekesztéssé vagy zaklatássá változtatják. Ez a kirekesztés és zaklatás szűnt meg az elmúlt hónapokban, és ez nagyon sok energiánkat szabadította fel. Az elmúlt négy évet ostromlott városként éltük meg, most véget ért az ostromállapot.

MN: Milyen viszonyban volt Semjén Zsolttal, az Orbán-kormány egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkárával, és milyenben van Szalay Istvánnal, a Medgyessy-kabinet egyházakkal foglalkozó államtitkárával?

NS: Ha jól emlékszem, Semjén Zsolttal egyszer találkoztam. Az elmúlt négy év a felekezeti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény megváltoztatására irányuló kormányzati szándék jegyében telt el, ez rányomta a bélyegét a viszonyunkra. Miután Várhegyi Attila a parlamentben bejelentette, hogy a polgári kormány soha semmilyen formában nem fogja támogatni a Hit Gyülekezetét, később pedig Molnár Róbert kisgazda képviselő feljelentett minket a Legfőbb Ügyészségen, nemigen maradt beszélnivalónk az egykori kormánypártokkal. Ennek ellenére igyekeztünk észérvekkel hatni a törvényhozókra, többek között az említett jogszabály módosítása ellen.

MN: Ez a politika mennyire volt sikeres?

NS: Meghallgattak bennünket; Schanda Balázs főosztályvezető eljött az 1999-es, a vallásszabadságról rendezett konferenciánkra, egy alkalommal fogadott is minket, de úgy vettük észre, hogy a velünk való találkozások csak eredeti egyházpolitikai koncepciójuk legitimálását szolgálják. Az elmúlt hónapokban egy udvariassági találkozóra került sor Szalay államtitkár úrral, ahol kifejtettem az egyházfinanszírozás új szabályozásával kapcsolatos fenntartásaimat.

MN: Ezzel kapcsolatban a napokban több emberi jogi szervezet és közéleti személyiség nyílt levelet írt a miniszterelnöknek. A nyílt levél aláírói közül azonban hiányzik a Hit Gyülekezete. Miért nem vesznek részt a tiltakozásban? Nem keresték meg önöket, vagy önök zárkóztak el az ötlettől?

NS: Tudtommal nem kerestek meg minket. Hozzátartozik ehhez, hogy az Orbán-időszakban sajnos nemcsak a történelmi egyházak, de a kisegyházak sem vettek tudomást a HGY-ről. Néhány közös tiltakozó akció előtt az elmúlt években olyan hangok hallatszottak velünk kapcsolatban, hogy "jobb, ha nem kompromittáljuk az ügyet a HGY-vel". Talán úgy értékelték, hogy jelenlétünk ront a többi kisegyház esélyein.

MN: Ki határolódott el önöktől?

NS: Többek között a teológiailag hozzánk legközelebb álló pünkösdi felekezet is. A parlamenti gyalázkodások és a vizsgálatok elindulása után páriák lettünk. Az elszigetelésünket célzó politika ebben az értelemben sikeres volt. A mostani kezdeményezésekről is azután tájékoztattak minket, hogy azok már nyilvánosságot kaptak. Ezzel kapcsolatban azonban bennünk nincsenek tüskék; a magyar valóság ismeretében érthető a távolságtartás. Ráadásul a Hit Gyülekezetének megvannak a megfelelő kiadványai, és reményeim szerint van akkora társadalmi beágyazottsága is, hogy üzenetei kellően széles közönséghez juthassanak el.

MN: Az elmúlt tizenkét év során úgy tűnt, hogy az aktuális hatalom kipécézett magának egy-egy felekezetet, amelyet aztán megtett közellenségnek. Ilyen volt 1992/93-ban a Krisna-tudatú Hívők Közössége, 1998 után a Hit Gyülekezete. Ezekben az esetekben mintha a többi, hasonló cipőben járó közösség hallgatott volna. Mit tettek önök, amikor a politika egy - teológiailag akár önöktől távol álló - felekezetre vetette rá magát?

NS: Ez a probléma nem a rendszerváltással egyidős. 1983 körül, amikor még csak néhány tucatnyian voltunk, már komoly indulatokat váltott ki létünk az úgynevezett nagy-, de a kisegyházakból is. Jellemző, hogy a közösséget először lelkészek jelentették föl. A nyolcvanas években egyedül az Iványi Tibor lelkész által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vállalt sorsközösséget velünk. A rendszerváltáskor aztán az új politikai szervezetek főleg jobboldali részében elindult a velünk szembeni berzenkedés. Ennek, valamint a jobboldali pártok és a történelmi egyházak közötti szövetségnek a hatása azonban még nem érződött az 1990. évi IV. törvényen, amely az állam és az egyház szétválasztásán, a felekezetek egyenjogúságán, a szabad egyházalapítás jogán, valamint a felekezeti hovatartozás és vallási meggyőződés szabad megváltoztatásán alapult. Az ezen jogok visszanyerésére tett első nagyszabású kísérlet volt az 1992-93-as szektakampány. Máig úgy gondolom, hogy mi voltunk ennek első kiszemelt célpontjai, de taktikai okokból - az SZDSZ-hez fűződő, szorosnak vélt kapcsolataink miatt - végül nem soroltak be minket az úgynevezett destruktív szekták közé.

MN: Végül nem a HGY lett a kampány célpontja. Kiálltak ekkor a "destruktívnak" bélyegzett felekezetek mellett?

NS: Természetesen. Mészáros István László, a gyülekezet régi tagja és az SZDSZ egyházpolitikájának meghatározó személyisége kemény harcot vívott a "destruktív szekták" ellen született kormánypárti javaslattal szemben, 1993-ban négy egyházi vezetővel közösen tiltakoztunk az 1990. évi IV. törvény módosítását célzó javaslat ellen. A négy "destruktív" kiválasztása egyébként meglepett minket, Kálmán Attila, a kultusztárca akkori államtitkára eredetileg ugyanis minket is közéjük sorolt. Egy kicsit meg is sértődtünk, hogy végül kikerültünk a közellenségek köréből. Komolyra fordítva a szót: a minket ért támadások egyik oka vélhetően a gyülekezet gyors növekedése volt - azt hiszem, a reformáció óta hazai felekezet életében nem volt példa ilyen ütemű növekedésre -, a másik pedig a közösség ellenzéki múltja. A történelmi egyházak átvilágításukat elszabotáló vezetői igyekeztek minket beszorítani a "destruktív szekta" kategóriába.

MN: Mi köze volt az egyházi vezetők elmaradt átvilágításának a szektakampányhoz?

NS: A történelmi egyházak jó néhány vezetője joggal tartott attól, hogy ha napvilágra kerülnek a pártállammal folytatott együttműködésének dokumentumai, minden erkölcsi hitelét elveszti a társadalom szemében, ezzel szemben pedig mi erkölcsi győztesként kerülhetünk ki egy tényszerű vizsgálatból. Az átvilágítás ma is az egyházak életének neuralgikus pontja. Ideje lenne nyílt lapokkal játszani. Egyébként a Hetek főszerkesztőjeként a közelmúltban átestem az átvilágításon, és nem találtak érintettnek.

MN: Optimista az egyházi vezetők átvilágítása ügyében?

NS: Egyáltalán nem. Ezt az ügyet az ítélet napjáig el fogják húzni; akkor persze minden kiderül majd. Szomorú, hogy erre 1990-ben nem kerülhetett sor. Az egyházak morális válsága, megújulásuk elmaradása a társadalom felekezeten kívüli többségének életét is károsan befolyásolja mind a mai napig. Az igazi vesztes azonban az érintett egyházak tagsága.

MN: 1998 után ön többször is kijelentette, hogy - szemben a korábbi választások idején követett gyakorlattal, amikor a HGY együttműködött az SZDSZ-szel a kopogtatócédula-gyűjtésben - a gyülekezet felhagy az intézményes politizálással. Mi volt ennek a döntésnek az oka?

NS: A rendszerváltás idején, amikor a pártok még nem rendelkeztek alapszervezetekkel és aktivistákkal, igyekeztünk a radikális rendszerváltó SZDSZ-nek segíteni ennek a hiánynak a pótlásában. A gyülekezetet ezért nem elmarasztalni kellett volna, mint tette azt szinte valamennyi jobboldali politikai erő, hanem meg kellett volna köszönni tagjainak, hogy a megfélemlített és néma többséggel szemben vállalták a közéleti aktivitás kockázatát. Később teljesen kiépültek a pártok, a mi ilyen természetű ténykedésünk pedig feleslegessé és zavaróvá vált. Az 1998-as problémák világosan mutatták ezt. Egyébként hasonló feszültségeket okozott 2002-ben a katolikus papság Fidesz, illetve egyes református lelkészek MIÉP melletti kampányolása is. Örülnék, ha soha többé nem lenne szükség a korábbiakhoz hasonló szerepvállalásra, mert ez azt mutatná, hogy a politikai pártok hatékonyan működnek; de súlyos politikai válság esetén megfontolnánk, hogy segítséget nyújtsunk olyan erőknek, melyek elkötelezettek a magyar demokrácia megszilárdítása iránt.

MN: Hack Péter, a Hit Gyülekezetének diakónusa, aki tizenkét éven keresztül szabaddemokrata országgyűlési képviselő volt, az idén nyáron megvált pártjától. Egyetért-e azzal a megállapítással, mely szerint Hack kilépése az SZDSZ és a HGY közötti utolsó szálak egyikének elszakadását jelenti?

NS: Ezzel azért nem tudok egyetérteni, mert Hack Péter nem valamiféle összekötő volt a Hit Gyülekezete és az SZDSZ között. Erre egyik szervezetnek sem volt szüksége, Péter nem is vállalta volna el. ´ saját magát képviselte az SZDSZ-ben, és amikor úgy döntött, hogy elhagyja a pártot, mi tudomásul vettük a döntését.

MN: Hogyan értékeli azokat a Hack Péter távozásával kapcsolatban napvilágot látott véleményeket, melyek szerint a HGY vezetése 2002-ben a szabaddemokraták helyett az MSZP mögött sorakozott fel?

NS: Ha közéleti állásfoglalásra kényszerül, a gyülekezet ma már elsősorban a programokra koncentrál, és ha felmerülnek olyan kérdések, melyekről célszerűnek látszik a pártokkal egyeztetni, akkor az SZDSZ-szel éppúgy készek leszünk tárgyalni, mint más politikai erőkkel. 2002-ben a gyülekezet szervezetten nem vett részt kopogtatócédula-gyűjtésben, ám tapasztalataim szerint a hívők körében olyan erős volt a kormányváltó szándék, hogy döntő többségük valóban a szocialistákat választotta. Érzékelve ezt a szándékot, ugyanakkor ismerve sok testvérünk erős SZDSZ-es kötődését, úgy döntöttünk, idén nem is teszünk közzé körlevelet a választással kapcsolatban. Politikai orientációnk számára a jövőben is a vallásszabadság és az emberi jogok, valamint az állam és az egyház szétválasztásának alapelvei jelentik az iránytűt. A hazai jobboldali erők e fontos demokratikus normákat alárendelik egyházi szövetségeseik érdekeinek, így például a rekatolizálási törekvéseknek. A jogállamiságot fenyegető egyházpolitikával szemben a baloldali és liberális magatartást gyakran azért jellemzi közömbösség és megalkuvás, mert alábecsüli, bagatellizálja az egyházaknak és vallási mozgalmaknak a társadalomra gyakorolt befolyását. Továbbra is fontosnak érezzük, hogy e jelentős társadalmi kérdésekben hangoztassuk azokat a politikai szabadságeszményeket, amelyek a reformáció nélkül talán soha nem fogalmazódhattak és valósulhattak volna meg.

Gavra Gábor

Forrás: Magyar Narancs

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.