Miklós
-7 °C
2 °C

Mandur: Demszkyt nem érdekli a BKV sorsa

2003.02.26. 16:38
Medgyessy Péter nem leveleket vár, hanem szakmailag kidolgozott javaslatot igényel a metrófinanszírozásról, ez azonban hetek óta késik - nyilatkozta Mandur László, az MSZP budapesti szervezetének elnöke, aki úgy véli: Demszky Gábort és pénzügyi helyettesét, Atkári Jánost nem érdekli a BKV Rt. sorsa.
Mandur László szerint a főpolgármesternek már rég el kellett volna juttatnia a 4-es metró finanszírozásáról szóló javaslatot a kormányhoz, ahelyett, hogy levelet írt ezügyben a kormányfőnek, a pénzügyi és a gazdasági miniszternek. Az MSZP budapesti szervezetének szombaton újjáválasztott elnöke erről szerdán - a főpolgármester keddi tájékoztatóján elhangzottakra reagálva - beszélt az MTI-nek.

Medgyessy nem leveleket vár

A főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy kormánytámogatásra szorul a BKV Rt. és a 4-es metró, mivel a főváros csak így tudja elfogadni idei költségvetését. Bőhm András fővárosi SZDSZ-frakcióvezető pedig azt nyilatkozta, hogy a főpolgármester levelet írt a kormányfőnek, a pénzügyi és a gazdasági miniszternek arról, hogy a főváros teljesen átadná a metró finanszírozását az államnak.

Mandur László mindezek kapcsán tudatta: Medgyessy Péter nem leveleket vár, hanem szakmailag kidolgozott javaslatot igényel a metrófinanszírozásról, ez azonban hetek óta késik. Az MSZP budapesti elnöke szerint nagy felelőtlenség lenne, ha a fővárosi önkormányzat által a metróépítésre elkülönített 30 milliárd forint körüli összeget mindaddig másra költenék, amíg a kormánnyal nem kötik meg a metró új finanszírozási szerződését. Mandur László közölte: a szocialisták ezért sem szavazzák meg a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén a koalíciós egyetértés nélkül összeállított és benyújtott - szerintük megdöbbentő - önkormányzati költségvetés-tervezetet.

Demszkyt és Atkárit nem érdekli

Ragaszkodnak ahhoz is, hogy a fővárosi önkormányzat költségvetésében működési támogatást is kapjon idén a BKV Rt., ne csak fejlesztésit, ahogyan azt az SZDSZ szorgalmazza. A szocialista politikus szerint az önkormányzat nem hátrálhat ki a közlekedési társaság finanszírozásából akkor, amikor a lakosság idén a 15 százalékos tarifaemelés révén, az állam pedig a cég 38 milliárd forintos hitelének átvállalásával enyhített a BKV Rt. helyzetén.

Mandur László az SZDSZ által összeállított fővárosi költségvetési javaslatra utalva úgy vélte: Demszky Gábort és pénzügyi helyettesét, Atkári Jánost nem érdekli a BKV Rt. sorsa. A szocialista politikus tudatta: az önkormányzat költségvetését koalíciós partnerükkel, az SZDSZ-szel kívánják megszavazni. Ennek érdekében folyamatosan egyezetnek a vitás kérdésekről.