Pokorni: legyen szabadság, Demszky: veszélyben a szabadság

2001.03.15. 12:56
Hurrá optimizmus jellemezte a kormánypárti politikusok ünnepi beszédeit, Demszky Gábor főpolgármester, SZDSZ-elnök, azonban úgy vélte: vannak olyan polgártársaink, különféle választott tisztségekben, akik a szabadságjogok érvényesülésében, saját elképzeléseik megvalósításának, akadályát látják. Pokorni Zoltán oktatási miniszter, a Múzeum kertben úgy vélte: hazánk számára a XXI. század a remény százada. Áder János házelnök pedig Pilisen közölte: ha most és az elkövetkezendő időkben valamennyien azzá merünk válni, amire képesek vagyunk, akkor hitelesen idézhetjük Széchenyi István márciusi hangulatú mondatát: "Magyarország nem volt, hanem lesz!".
Magyarország boldogulásának olyan esélye előtt áll, mint talán soha ezer éve - hangsúlyozta Pokorni Zoltán oktatási miniszter Budapesten, a Múzeum-kertben a nemzeti ünnep alkalmából tartott csütörtöki központi rendezvényen. Nézete szerint a XXI. század Magyarország számára a remény százada. Magyarországon szabadságban lehet élni, eredményes küzdelmet folytathatunk, hogy egyre többünk számára teremtődjön meg a boldogulás, a jólét lehetősége - fogalmazott a szónok. Pokorni Zoltán kiemelte, hogy 153 éve készen áll a magunk jövőjének szóló üzenet, amelyet örökké ismételni kell. Ez az üzenet a nevezetes 12 pont előtt áll: legyen béke, szabadság, egyetértés! - szögezte le az oktatási miniszter.

Amikor a hajdan volt történelmi márciusra emlékezünk dédszülőink tettei előtt tisztelegve, erőt is merítünk az ő sorsukból ahhoz, hogy mi is élni tudjunk a magunk márciusával - mondta Áder János csütörtökön Pilisen, a nemzeti ünnep alkalmából rendezett Pest megyei központi megemlékezésen. Az Országgyűlés elnöke szerint a 153 évvel ezelőtti eseményekben az a nagyszerű és felemelő, hogy nem csak az egyéni hősök, hanem az egyet akaró közösség sok-sok tagjának erejét is hirdeti.

Áder János párhuzamot vonva 1848 és 1990 között úgy vélekedett, hogy 11 éve mi magunk is részesei lehettünk egy március idusát idéző élménynek. Hozzáfűzte: a magyar nép a másfél évszázada tapasztalthoz hasonló lelkesedéssel döntött arról, hogy az évtizedeken át erőltetett és hazudott egyenlőség helyett a szabadságot választja. Nekünk azonban a szuronyok helyett fenyegető gazdasági válsággal, munkahelyeink elvesztésének veszélyével, valamint az erkölcsi és az emberi értékrend megingásával kellett szembenéznünk - mondta.

Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: a nehézségek és szenvedések ellenére Magyarország polgárai azóta egy pillanatra sem adták fel a szabadság lehetőségét. Ha most és az elkövetkezendő időkben valamennyien azzá merünk válni, amire képesek vagyunk, akkor hitelesen idézhetjük Széchenyi István márciusi hangulatú mondatát: "Magyarország nem volt, hanem lesz!" - zárta beszédét a politikus.

Demszky: alattomos veszélyek fenyegetik szabadságunkat

A szabadság fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében Demszky Gábor főpolgármester (és egyben az SZDSZ elnöke), a főváros megemlékezésén, a Petőfi szobornál. A politikus úgy vélte: az 1848-49-es forradalom az összefogás forradalma volt, a szabadságért.

Hiszen ezekben az időkben a szabadelvű, a konzervatív és a baloldali beállítottságúak egyaránt a szabadságért küzdöttek. Szerinte ugyanez az összefogás volt tapasztalható tizenegy évvel ezelőtt, ma mégis alattomos veszélyek fenyegetik a szabadságunkat. Ezek köré sorolta azoknak a választott pozíciókban ülő ,,polgártársaknak" a ténykedését, akiknek a sajtó szabadsága, akadályozza az általuk képviselt értékrend megvalósulását. Akik olyan rendszerek iránt próbálnak nosztalgiát ébreszteni, mint a Tisza, a Horthy, vagy Kádár-éra, ahol a rendért és a jólétért a szabadságunkkal fizettünk, ráadásul még igazán rend és jólét sem volt.

Demszky szerint, ha korlátozzák jogainkat, a szabadságunkat veszik el. Márpedig csak szabad nemzetnek lehet akárcsak országimázsa is. A főpolgármester úgy látta, megengedhetetlen, hogy egyes polgártársaink szegénységük, vagy épp bőrszínük miatt szenvedjenek hátrányt, a többiekkel szemben.

Bombariadó a Kálvin téri templomban

A MIÉP a Kálvin téren kezdte volna a megemlékezést, de a tervezett istentisztelet késett, mert bombariadó volt a templomban. A tűzszerészek nem találtak robbanószert, így az istentiszteletet megtartották. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

Zászlófelvonás

Az Országház előtt, a Kossuth téren csütörtök reggel felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját. Az ünnepi eseményen részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Németh János, az Alkotmánybíróság elnöke, Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, valamint a kormány több tagja. Jelen voltak a parlamenti pártok képviselői és a diplomáciai testület tagjai. A lobogó felvonását követően az államfő, a kormányfő koszorút helyezett el a Kossuth-szobornál.

Kossuth és Széchenyi díjak

A magyar szellem megállja a helyét a hazai és a nemzetközi életben, és jó okkal számíthatunk arra is, hogy méltó helyünk lesz az európai együttműködés nagy családjában - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök azon az ünnepségen, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János, az Országgyűlése elnöke jelenlétében átadta az idei Kossuth- és Széchenyi-díjakat csütörtökön, a Parlament Kupolatermében.

A díjazottak listája:
A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök javaslatára - nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából

Kossuth-díjat adományozott:

Bánffy György színművésznek,
Bari Károly költőnek, műfordítónak,
Bella István költőnek, műfordítónak,
Bereményi Géza írónak, rendezőnek,
Cseh Tamás színművésznek, előadóművésznek,
Csikós Attila építész tervező művésznek,
Eszenyi Enikő színművésznek,
Erdélyi Zsuzsanna folkloristának,
G. Dénes György dalszövegírónak,
Halász Judit színművésznek,
Jeney Zoltán zeneszerződnek,
Kampis Miklós építésznek,
Kovács Jánosnak, karmesternek,
Kő Pál szobrászművésznek,
Dr. Lükő Gábor néprajzkutatónak,
Nádler István festőművésznek,
Szervátiusz Tibor szobrászművésznek
Szilágyi István írónak
Tóth János operatőrnek,

Széchenyi-díjat adományozott:

Dr. Bánhidi Lászlónak, a műszaki tudomány doktorának,
Bogsch Eriknek, a Richter Gedeon Részvénytársaság vezérigazgatójának
Dr. Borhidi Attila akadémikusnak,
Dr. Csapody István erdőmérnöknek,
Dr. Czelnai Rudolf akadémikusnak, meteorológusnak,
Dr. Domanovszky Sándornak, a Ganz Híd-, Daru- és Acélszerkezetgyártó részvénytársaság minőségügyi és hegesztési igazgatójának
Dr. Hatvani László akadémikusnak,
Dr. Jelenits István piarista szerzetesnek
Dr. Kolosi Tamás egyetemi tanárnak,
Dr. Mátyás Antal akadémikusnak,
Dr. Palkovics Lászlónak, a műszaki tudomány doktorának,
Dr. Papp Lajosnak, az orvostudomány doktorának,
Dr. Peschka Vilmos akadémikusnak,
Dr. Ritoók Zsigmond akadémikusnak,
Dr. Simon Miklósnak, az orvostudomány doktorának
Dr. Solymos Rezső akadémikusnak,
Dr. Vekerdi László irodalom- és tudománytörténésznek
Dr. Vértes Attila akadémikusnak.