A rendőrök éjféltől nem maszekolhatnak

2003.07.16. 11:10
Kedd éjfélig kellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőreinek jelentést tenniük másodállásukról, illetve megszüntetni azokat. Az intézkedés a július elsején meghirdetett zéró tolerancia része. Egy tavalyi vizsgálat szerint a fővárosban körülbelül százötven rendőrt érinthet az intézkedés.
Éjfélig kellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) állományába tartozó rendőröknek jelentést tenniük másodállásukról, illetve megszüntetni azokat Gergényi Péter főkapitány utasítására - közölte a rendőrség szerdán. "A rendőrök hivatásuk mellett csak oktatási, ismeretterjesztési, művészeti és tudományos tevékenységet folytathatnak" - mondta Kozák László, a BRFK szóvivője az MTI-nek.

Hozzátette: Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya a július 1-i beiktatásakor tartott állománygyűlésen kijelentette, hogy "nulla toleranciát" hirdet meg: megválik azoktól a kollégáktól, akik rendőrhöz méltatlan magatartást tanúsítanak. A rendőröknek tilos ezentúl másodállásban például biztonsági őrként dolgozniuk vagy portaszolgálatot ellátniuk - közölte a szóvivő.

Kozák László tájékoztatása szerint nem készült arról statisztika, hogy a BRFK állományából hány rendőrt érint a másodállás megszüntetése.

A többség őriz és vagyont véd

A rendőrök másodállásának ügye Simon Tibor, a Ferencváros egykori labdarúgójának meggyilkolása kapcsán kapott nagyobb nyilvánosságot. Akkor kiderült, hogy a Cafe Allure bárban rendőrök is dolgoztak biztonsági őrként. A bűncselekmény után a BRFK-n és a Készenléti Rendőrségnél végeztek vizsgálatot, amely szerint az előbbi helyen 159, az utóbbin 11 rendőrnek volt bejelentett másodállása. Többségük őrzéssel és vagyonvédelemmel foglalkozott.

A 2002. tavaszi vizsgálat során is felmerült: a bejelentettnél lényegesen többen vállalnak másodállást az éjszakában. Ha egy vállalkozást gyanúsnak találtak, akkor a BRFK személyügyi osztálya végzett ellenőrzést. Emiatt évente néhány rendőrnek ugrott eddig a mellékkereset.