Eljárást kezdeményeznek a kabinetfőnök ellen

2007.08.29. 10:19
Nem tetszik a Magyar Gyógyszerész Kamarának, hogy az egészségügyi minisztérium kabinetfőnöke egy gyógyszertár társtulajdonosa is. Szerintük ez összeférhetetlen, a tárca szerint viszont nem az.

Etikai eljárást kezdeményezett a Magyar Gyógyszerész Kamara az egészségügyi tárca kabinetfőnöke ellen, írja szerdai számában a Népszabadság.

A lap szerint a kamara azt szeretné tudni, hogy Matejka Zsuzsa megszegte-e az etika szabályait azzal, hogy államigazgatási funkciója mellett több gyógyszertári vállalkozás tulajdonosa is. A kamara álláspontja szerint ez igenis összeférhetetlen.

Mint azt a múlt héten megírtuk, az Egészségügyi Minisztérium kabinetfőnöke nemcsak résztulajdonosa egy nemrég nyitott patikának, de közös cégben érdekelt az Axa Egészségpénztár egyik vezetőjével is, amely érdeklődik a több-biztosítós modell iránt is.

A tárca szerint ez az üzleti kapcsolat semmilyen előnyt nem jelenthet a cégnek. A köztisztviselők összeférhetetlenségéről szóló törvény szerint köztisztviselő nem lehet gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő, illetve felügyelő-bizottsági tag. Az Egészségügyi Minisztérium szerint ebben az esetben nem áll fenn összeférhetetlenség. A tárca közlése szerint Matejka Zsuzsának 12 százalékos üzletrésze van a cégben, tehát kisebbségi tulajdonos, és jelenleg tulajdonosi jogait sem gyakorolja.

A tárca akkori válasza szerint „a gyógyszertárakra vonatkozó szabályozások általános jellegűek, azaz egy gyógyszertárat létrehozóra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az összes többi patikára, így eleve kizárt, hogy valaki így előnyre tehessen szert”, válaszolta kérdésünkre a tárca sajtóosztálya."