Judit
3 °C
6 °C

'Kiszabadítani a közoktatást a felsőoktatás terrorja alól'

2003.05.09. 09:30
Az oktatási miniszter azt szeretné, ha a közoktatás olyan diákokat adna a felsőoktatásnak, akik értik, amit olvasnak, beszélnek idegen nyelveket, és rendelkeznek az elektronikus írásbeliség készségeivel. Az Index interjúja Magyar Bálinttal az elit anyaméhről, az időcsapdában vergődő közoktatásról, a piacon hasznosítható tudásról, a kétszintű érettségiről, a tanári titoktartásról és más effélékről.
Nem tartja az elmúlt 12 év oktatási kudarcának, hogy a 15 éven felüli magyar lakosságnak csupán 25 százaléka beszéli az öt nagy nyugati nyelv valamelyikét?

Nemcsak az elmúlt tizenegynéhány év, hanem több évtized kudarca. A nyelvtudás a kelet-európai társadalmakban nem volt magától értetődő. A felmérés, amit említettek, arról szól, hogy felnőtt honfitársainknak csupán 20 százaléka mondja azt magáról, hogy valamilyen idegen nyelvet társalgási szinten beszél. A fiatal korosztályoknál sem túl jó a helyzet. Az egyetemre, főiskolára felvett diákok 20 százaléka rendelkezik nyelvvizsgával, másik 20 százalékuk az ötödév végén próbál kétségbeesetten nyelvvizsgát tenni. A 14 és 17 év közöttieknek a hétköznapi nyelvben használt alapvető mondatok fordítása is problémát okoz.

A nyelvtanárok azt mondják, nagy dózisokban, intenzíven érdemes nyelvet tanulni. Ehhez képest Magyarországon nagyon széthúzottan, többnyire első általánostól tizenkettedik osztályig tanulnak nyelvet, nagyon sokszor csak heti három órában. Tehát nem elegendő az idő arra, hogy tényleg megtanulják a nyelvet.

A program, amit meghirdettünk, megpróbálja radikálisan átalakítani a rendszert. Az egyik lépés a nulladik évfolyamok bevezetése. 2004-től a gimnáziumokban és szakközépiskolákban lehet nulladik évfolyamot indítani, ahol a tanítási idő minimum negyven százalékát idegennyelv-oktatásra lehet fordítani. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy a diákok 15-16 éves korukra legalább egy nyelvből nyelvvizsgát szerezzenek.

Egy évvel hosszabb lesz a gimnázium?

Így van, 12 helyett 13 évig maradnak benn az iskolarendszerben, akik gimáziumban vagy szakközépiskolában tanulnak. A nulladik évfolyam bevezetésével talán változtatni lehet azon a gyakorlaton, hogy hosszan elnyújtva és elaprózottan tanuljanak nyelveket az iskolákban, és mégsem hatékonyan. A szülők azt látják, a gyerekek sokáig tanulnak, de mégsem tudnak. És erre az a természetes reflex, hogy akkor kezdjük még korábban, és már az óvodákban és az általános iskola első osztályaiban kikényszerítik az iskolából, illetve a fenntartóból a nyelvtanítást.

A nulladik évfolyam lehetővé tenné, hogy átgondoljuk, az alsó tagozatban mire jó a nyelvtanítás. Amikor a gyerekek még a magyar nyelvtani szabályokat sem képesek megérteni, akkor érdemes-e egyáltalán egy idegen nyelv szabályaival gyötörni őket? Szerintem nem. Később jutnak el az absztrakciós képesség azon szintjére, amely lehetővé a nyelvtani szabályok megértését. A nyelv a hangzásával, ritmusával, dallamával természetesen sokkal korábban is közeli barátságba kerülhetnek.

A másik lépés, mellyel változást szeretnénk elérni: egy ajánlás, hogy az első nyelvet legalább heti öt órában kelljen tanítani az iskolákban. A második nyelv oktatására pedig akkor kerüljön sor, ha van elegendő óraszám az első nyelv mellett, vagy az első nyelvet már középfokú nyelvvizsga szintjén elsajátították.

Min múlik, hogy egy iskola indít-e nulladik évfolyamot?

Az iskolán és a fenntartón; hogy az iskola kéri-e a fenntartót, hogy indítsa el. Ez persze anyagi terhet jelent a fenntartónak, de csak négy év múlva. Viszont szerintem két tényező is segíti majd, hogy a nulladik évfolyamok gyorsan elterjedjenek. Az egyik a szülői nyomás, hiszen a szülők szeretnék, hogy a gyermekük nyelvvizsgát szerezzen. A másik, hogy a nulladik évfolyam a pedagógusok pályán maradásának egyik lehetséges eszköze, hiszen a nulladik évfolyamokon nemcsak nyelvtanárokra van szükség. Tehát a nulladik évfolyamok bevezetése ellensúlyozza a demográfiai apály tanári létszámot csökkentő hatását.

A jelenlegi nyelvtanárgárda összetétele, illetve a nyelvtanárképzés megfelelő arra, hogy ilyen változásokat lehessen elérni?

Természetesen nem. A nulladik évfolyam fokozatos bevezetése is részben azt szolgálja, hogy közben kialakuljon a továbbképzések és a pedadógusképzések révén a megfelelő pedagógusgárda. Másrészt mindig túlképzés volt nyelvtanárokból, akik a magánpiacon vagy másutt helyezkedtek el. Most a diplomás minimálbér bevezetése és az 50 százalékos alapbéremelés elindított egy visszaáramlást a pályára. Szerintem a nulladik évfolyam fokozatos terjedése szűkíteni fogja a magánnyelvoktatási piacot, a tanárok egy része visszamegy az iskolákba vagy eleve ott próbál elhelyezkedni.

Abban is lehet reménykedni, hogy a szülőknek nem kell évente 40 ezer forintot költeniük gyerekük nyelvoktatására, mint az a felmérésekből kiderült?

Így van. Hármas eredménye van ennek a dolognak. Demokratizálja a rendszert, a diákok nagyobb részének lesz nyelvvizsgája. Csökken a diákok terhelése, hiszen nem kell különórákat venniük. Végül, kíméli a szülők pénztárcáját. Ennek rendkívül nagy a jelentősége az esélyegyenlőség szempontjából. A pénzért igénybe vehető "árnyék-oktatásirendszer" kiépülése ugyanis erőteljesen hozzájárul ahhoz, hogy a meglévő társadalmi különbségek újratermelődnek. Szerintem viszont a közoktatástól elvárható, hogy a munkaerőpiacon szükséges alapvető ismereteket, mint például a nyelvtudás, a gyerekek megszerezhessék az iskolákban.

Nyelvvizsgareform nem várható?

Az érettségi követelmények fogják kicsit átalakítani a nyelvvizsga-követelményeket Az emelt szintű érettségi nyelvvizsga négyes-ötös osztályzata egyben középfokú nyelvvizsgának is meg fog felelni. A két tannyelvű iskolákban, illetve a nemzetiségi nyelvű iskolákban szerzett emelt szintű érettségi megfelelő osztályzatai pedig felsőfokú nyelvvizsgának fognak számítani.

Visszatérhetnénk egy régebbi vizsgálatra, az ún. PISA-jelentésre? Minek tulajdonítja, hogy ennyire gyenge a magyar diákok szövegértése és problémamegoldó gondolkodása? És mitől várja a változást? Nekünk valami azt súgja, a pedagógusképzés reformjára is szükség lenne ahhoz, hogy egy másfajta tudásfelfogás jelenjen meg a közoktatásban.

Igen, ezzel egyetértek. A pedagógusképzés reformja elengedhetetlen. Sőt, mondhatnám azt is, hogy meg kellett volna előznie a közoktatás reformját, de akkor a távoli jövőbe tolódott volna a reform. Így párhuzamosan kell végrehajtani a kettőt. A pedagógusképzésnél a legfontosabb az, hogy ne minitudósokat képezzünk, hanem pedagógusokat. A szaktárgyukra való felkészítésen túl a pedagógusokat legalább ugyanolyan időtartamban és intenzitással a megfelelő pedagógiai módszerek elsajátítására kell képezni.

Szerintem az olvasás és a szövegértés terén mutatkozik meg, hogy a magyar oktatási rendszer túlzottan a lexikális ismeretre összpontosít. A problémamegoldó gondolkodásra, a csoportmunkára, a prezentációs készség elsajátítására, az érzelmi nevelésre több időt kell szánni. A közoktatási törvény módosítása az alapkészségek oktatására szánt idő meghosszabbításával próbál változást elérni, másrészt megpróbál időt felszabadítani. Az időcsapdából próbálja kirántani a magyar közoktatást. Ezt bizonyos mértékig adminisztratív eszközökkel tudjuk elérni: meghosszabbítjuk az alapozó oktatás időtartamát. Másrészt időt nyerünk azzal, hogy nem kell szigorú kronologikus rendben kétszer megtanulni ugyanazt, hiszen a diákok nyolcadik általános után nem zárják le tanulmányaikat, tovább maradnak az iskolarendszerben. Tehát 12 évre, vagy most már a nulladik évfolyammal együtt 13 évre lehet elosztani a szükséges tananyagot. Ezen túl olyan pedagógiai programokra és tananyagokra van szükség, amelyek kifejezetten ezeket a képességeket, készségeket erősítik.

De most az egész iskolarendszer úgy néz ki, hogy a szerencsétlen gyerek beiratkozik az általános iskolába, az felkészíti arra, hogy bekerüljön egy jobb gimnáziumba, a gimnázium felkészíti a felvételire, és mindenhol kizárólag tárgyi tudást kérnek tőle.

Az egész közoktatási reform archimédeszi pontja az érettségi és felvételi követelmények átalakítása, a követelmények csökkentése, illetve átstrukturálása. Nemcsak arról van szó, hogy túlterheltek a diákok, hanem arról is, hogy nem megfelelően terhelik őket. Ha ezt nem változtatjuk meg, kényszerpályán marad az oktatás. Ez kényszerpálya nemcsak a diák, hanem a tanár és a szülő számára is, hiszen a tanár és a szülő a sikeres egyetemi, főiskolai felvételik arányán méri az iskola sikerességét. És ha a felvételin a lexikális ismeretek jelentik a szinte kizárólagos követelményt, akkor nincs mit tenni, erre kell felkészíteni a gyereket. Ahhoz, hogy biztosan be tudjon kerülni a felsőoktatásban, elit gimnáziumba kell járnia; ahhoz, hogy elit gimnáziumba járjon, elit felső tagozatra kell járnia, és így mehetünk vissza az elit anyaméhig. Gyakorlatilag idő előtti, nem az életkori sajátosságoknak megfelelő tanulásra és versenyre kényszerítik a gyereket. Ezeknek a követelményeknek a gyerekek egy része meg tud felelni, akiken az iskola egyébként nem tud rontani, mert annyira tehetségesek. Van egy közepes gárda, amelyik elvan benne, és vannak a leszakadók, akik a hátrányokat összeszedik elsőben, másodikban, harmadikban, és többé nem tudnak kimászni ebből a helyzetből, mondhatnám, egyszerűen végig nem értik, miről szól az iskola. Elvesztették a fonalat, tanulni nem tanították meg őket, azt nem tanították meg nekik, hogyan kell egy szövegnek az értelmét kihámozni.

Az egyetemek hogyan fogadják, hogy az érettségi lesz a belépő a felsőoktatásba?

Ez furcsa helyzet. Egyfelől egyetértenek azzal, nem volna jó, ha rákényszerítenék a közoktatásra saját tananyaguk előzetes megtanítását. Másfelől viszont kétségeik vannak, vajon ha emelt szintű érettségit írnak elő a felvételi követelményeként, jut-e elég diák az adott szakra, és ezáltal nem esnének-e el állami támogatástól. Másrészt a negyedikes gimnazisták 39 százaléka egyetemi, főiskolai felvételi előkészítőre jár. Ezek pénzes tanfolyamok, jelentős bevételét adják az egyetemeknek, illetve a tanároknak, és erről nem szívesen mondanának le.

Én meg kívánom bontani ezt az "árnyék oktatási rendszert", mely pusztán azért, mert az oktatási rendszer nem kiszámítható, a diákot és a szülőt arra kényszeríti, hogy ezeket az előkészítő tanfolyamokat igénybe vegye. Többek között ez is motivált bennünket a kétszintű érettségi rendszer bevezetésére. Teljesen világos kell legyen a diákoknak, hogy olyan követelmények alapján veszik fel őket a felsőoktatási intézményekbe, amelyeket az iskolában megtanulhatnak.

De az egyetemek részéről érthető az az igény, hogy valamilyen szinten ők válogathassák meg diákjaikat.

Természetesen. A kétszintű érettségi vizsgán is jelentős különbségek lehetnek a gyermekek között. Az egyetemek és a főiskolák határozhatják meg, hogy milyen tárgyakból kívánnak emelt szintű érettségit, másrészt ők húzzák meg a határt, amelynél felveszik a diákot. Tudnak válogatni. Egyfelől ki akarom szabadítani a közoktatást a felsőoktatás terrorja alól, másfelől olyan közoktatási rendszert szeretnék, amelytől olyan diákokat kapnak az egyetemek, akik három követelménynek mindenképpen megfelelnek. Értik a szöveget, amit olvasnak; ismernek valamilyen idegen nyelven olyan szinten, amelyen szakszöveget tudnak olvasni és előadásokat tudnak hallgatni. A harmadik, hogy rendelkezzenek az elektronikus írásbeliség készségeivel. Ezt szolgálja a Sulinet Expressz program is, amelynek keretében lényegében a fél ország kaphat hatvanezer forintos adókedvezményt számítógép vásárlásához.

Mit gondol a European Committee on Romani Emancipation nevű brit civilszervezet azon állításáról, hogy Magyarországon a kisegítő iskolákban lényegében anyagi érdekből diszkriminálják a romagyerekeket?

Szerintem a jelentés készítői közvetlen kapcsolatot próbálnak feltételezni bizonyos dolgok között, ez a kapcsolat azonban nem áll fenn, vagy legalábbis nem ilyen módon áll fenn.

De a felzárkóztatási normatíva szerepet játszhatott abban, hogy felduzzadtak ezek az osztályok.

Az iskolák mindenféle címszó alatt pénzekhez kívánnak jutni. Ez szinte természetes. Nekünk kell olyan oktatási és finanszírozási rendszert teremteni, amelyben a források jól működnek. A felzárkóztatási normatíva előtt csak nemzetiségi, kisebbségi normatíva volt, ami a nemzetiségi nyelven folyó oktatást támogatta. Arra a képtelen helyzetre válaszul született, hogy támogatták azt a német nemzetiségi diákot, aki németül tanult, de a roma gyerekeket nem, mert csak egynegyedük beszélte a beás vagy a lovári nyelvet, de nem is volt elegendő oktató, aki ezeket tanítsa nekik. Erre jött a felzárkóztatási normatíva, amelyre az iskolák úgy reagáltak, hogy felzárkóztató osztályokat szerveztek, amelyek a dolgok szociológiai mechanizmusainál fogva elkezdtek szegregált osztályokként működni. Ez néhány éve derült ki. És ekkor született meg az a gondolat, hogy a felzárkóztatási normatívát integrációs normatívával váltsuk fel, mely arra ösztönzi az iskolákat, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket a többiekkel együtt oktassák. És erre jóval nagyobb összeget szánunk, mint amekkora a felzárkóztatási normatíva volt.

Milyen volt szembesülni azzal, hogy a felzárkóztatási normatíva ilyen nem szándékolt következményekkel járt?

Nem volt jó. Hiszen arról van szó, hogy adott esetben jó szándékú döntések is káros mechanizmusokat tudnak beindítani. És ezek a mechanizmusok sem tudatos romaellenes megnyilvánulásokból, hanem az önkormányzatok rendkívül rossz anyagi helyzetéből adódtak.

Mit válaszol a Fidesz képviselőinek azon állítására, mely szerint a tanárok titoktartási kötelezettségük miatt nem közölhetik majd a szülőkkel, hogy gyermekük az iskolában kábítószert fogyasztott?

A tanári titoktartás természetesen nem a szülők ellen irányul, hanem a gyermeket védi - elsősorban - a hatóságokkal szemben. Lehet hangzatos kijelentéseket tenni, hogy az iskola második otthon, de hát nem ártana megteremteni annak intézményi kereteit, hogy iskolában is kiépülhessen az a bizalmi viszony, ami egy otthont jellemez. Amikor a Fidesz annak idején megszigorította a büntető törvényeket, a tanárok jelentős része nagyon durva választás elé került. Kvázi feljelentési kötelezettségük volt - még ha nem is tettek neki eleget -, ha a diákokat rajtakapták, hogy marihuánás cigarettát szívnak. Az, hogy a tanároknak van egyfajta titoktartási kötelezettségük, mint amilyen például egy papot, egy nőgyógyászt, egy orvost vagy ügyvédet kötelez, inkább csak azt jelenti, hogy vannak olyan területei az életnek, ahol a gyermekek védelme ezt megkövetelheti. Én ezt rendkívül felvilágosult és liberális lépésnek tartom.