Feloldották a D-008-as tiszt adatainak titkosságát

2002.08.22. 15:11
Az egykori kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság MSZP-s tagja jövő héten nyilvánosságra hozná az érintett személyek nevét. Az SZDSZ-es elnök türelemre int. Eközben Lampert Mónika belügyminiszter feloldotta a D-008-as tiszt adatainak titkosságát.
Az egykori kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság szocialista tagja nyilvánosságra szeretné hozni jövő kedden az érintettek listáját. Mécs Imre, a testület szabad demokrata elnöke viszont azt kéri Tóth Károlytól, hogy ne közölje idő előtt a névsort. A politikus ugyanis úgy véli, először be kell fejeznie a bizottságnak a munkát, és csak ezt követően szerencsés közölni az ügynöklistát.

Feloldották a D-008-as adatainak titkosságát
Lamperth Mónika belügyminiszter törvényben foglalt hatáskörében eljárva a "D-008" tiszt munkajogviszonyának tényével, időszakával és általános tartalmával kapcsolatos adatok minősítésének megszüntetéséről döntött - tájékoztatta a Belügyminisztérium csütörtökön közleményben az MTI-t. A belügyminiszter döntéséről értesítette Mécs Imrét (SZDSZ), a rendszerváltozás utáni kormányok tagjainak állambiztonsági múltját vizsgáló parlamenti bizottság elnökét.
Tóth javaslata

Tóth Károly már kedden nyilvánossá tenné az egykori kormánytagok titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság rendelkezésére álló információkat. A szocialista politikus az Indexnek nyilatkozva hangsúlyozta, csak két feltétel teljesülése esetén tenné ezt meg. Az egyik, hogy minden titokgazda oldja fel az adatok titkosságát, a másik pedig, hogy az érintettek járuljanak hozzá személyes adataik nyilvánosságra hozatalához.

Tóth Károly arra is felhívta a figyelmet, hogy a listával kapcsolatos javaslatát munkaanyagként kívánja a bizottság elé terjeszteni. Arra a kérdésre, hogy mit tesz akkor, ha Mécs Imre a testület elnöke ezt nem támogatja, a szocialista politikus úgy válaszolt, Mécs és közte mindig jó munkakapcsolat volt, mindent megtudtak beszélni és biztos abban, hogy ez ezúttal is így lesz.

Mécs még várna

Mécs Imre, a kormánytagok esetleges érintettségét vizsgáló bizottság szabad demokrata elnöke viszont úgy véli, csak a testület munkájának befejezése után szerencsés közzétenni az érintettek listáját. Mécs ezért türelemre inti Tóth Károlyt, és azt kéri, ne közölje az érintettek névsorát. A politikus a testület jövőbeni munkájával kapcsolatban úgy vélekedett: amennyiben a bizottság - ellenzéki tagjainak távolmaradása miatt - a továbbiakban sem lesz határozatképes, a legmagasabb fórum, az Országgyűlés dönt majd a bizottsági vizsgálat eredményének, az érintettek nevének nyilvánosságra hozataláról. Erre - mint mondta - legkorábban a parlament első plenáris ülésén, a szeptember 10-ével kezdődő héten kerülhet sor.

Boros megszólalt
Jogosulatlan adatkezelés alapos gyanúja miatt fog eljárást indítani ismeretlen tettes ellen Boros Imre a vele kapcsolatos "eddigi és további" adatközlések ügyében. Az Orbán-kormány PHARE-ügyeket koordináló tárca nélküli minisztere az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a rendőrség államtitoksértés alapos gyanúja miatt vizsgálódik a Népszabadság című napilapnál, amely az állambiztonsági múltjával kapcsolatos - szerinte hamis - dokumentumokat tett közzé. Leszögezte: csak a törvényes rend helyreállítása esetén járul hozzá az adatainak nyilvánosságra hozatalához és hozzátette, hogy aktívan részt kíván venni a parlament előtt fekvő átvilágítási törvényjavaslatok megvitatásában.