Árpád
-2 °C
9 °C

70-30-as kampányba kezdett az MDF

2004.05.06. 22:07
A két nagy párt "keresztapáinak" 70-30 százalékos osztozkodását jelképező pénzes bőrönddel kampányol a Magyar Demokrata Fórum. A tévés EP-választási reklámban Dávid Ibolya simítja ki a korrupció okozta szimbólikus gyűrődéseket. Az MDF-elnök csütörtökön 180 fokos fordulatnak nevezte Orbán szerdai kijelentését a bal- és jobboldali megosztottság értelmetlenségéről. Pokorni Zoltán egy rádióinterjúban elmondta, bár hazugságnak tartja Dávid állításait, lebeszéli barátait a az MDF-elnök perbe fogásáról.
A Magyar Demokrata Fórum a pártelnök nagy botrányt kavaró kijelentésével indított televíziós reklámkampányt az európai parlamenti választásra. Szerdán és csütörtökön Orbán Viktor kijelentéseire reagálva a Fideszt rögtönzött néptáncsoportnak nevezte, majd Székesfehérvárott arról beszélt, Orbán 180 fokos fordulatott vett, és elirigyelte Medgyessy közös listás ötletét.

Pokorni: 'Ibolya, hagyd ezt abba'
Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök egy csütörtöki rádióinterjúban közölte: lebeszéli a barátait arról, hogy jogi lépéseket tegyenek Dávid Ibolya MDF-elnök ellen amiatt, hogy a kisebbik ellenzéki párt egy televíziós reklámban közvetve korrupcióval vádolja a Fideszt.

Pokorni Zoltán szerint Dávid Ibolya helytelenül teszi, hogy kész tényként kezeli egy könyv állításait. "Én szomorúan hallom ezt, mert azt gondolom, hogy az MDF elnöke megbocsáthatatlan hibát vét, hogy vádaskodik, valótlanságot állít, magyarul hazudik" - fogalmazott Pokorni Zoltán.

"Fölötte barátilag kérem: kedves Ibolya, hagyd ezt abba, ne csináld, mert ártasz magadnak, ártasz az MDF-nek és ártasz a polgári oldal összefogási lehetőségeinek, ilyen módon ártasz az ország egészének is" - mondta a fideszes politikus.

Pokorni Zoltán az interjúban azt mondta, hogy az MDF elnökének nem a szövetségeseit, partnereit kellene pocskondiáznia, rugdosnia igaztalan és hazug állításokkal. A Fidesz alelnöke felhívta Dávid Ibolya figyelmét arra is, hogy az európai parlamenti választás, "június 13-a után is van élet". (MTI)

Borított

Dávid Ibolya március közepén több párteseményen és interjúban is beszélt arról, hogy információi vannak az állami beruházások túlszámlázásáról, amelyről megállapodás történt a Fidesz és az MSZP mögött álló "keresztapák" között. A pártelnök akkori állítása, amely szerint "kézfogás történt a két nagy párt között azzal a céllal, hogy az állami beruházásokat felülértékeljék, és az így nyert összeg 30-70 százalékát visszajuttassák pártközeli cégeknek", különösen az egykori szövetséges, a Fidesz vezetésében okozott felháborodást. Az Index információi szerint a nagyobbik ellenzéki párt vezető személyiségei közül néhányan pert fontolgattak az MDF elnöke ellen.

Kismítja

A korrupcióellenes fellépést fő kampánytémává emelő MDF most televíziós reklámszpotot indított, amelyben pénzzel teli bőrönd és 70-30 százalék megjelenítése utal Dávid kijelentéseire. A korrupció okozta szimbólikus gyűrődéseket a pártelnök keze simítja ki. A reklámok egyelőre csak kisebb kábelcsatornákon, az ATV-n és a HírTV-n kerültek adásba - mondta Szőke László, az MDF alelnöke hozzátéve, hogy az MTV-vel történt megállapodás után a közszolgálati televízió is surágozza majd, valamint a kampányhajrában a kereskedelmi csatornákon is bemutatják. Szőke az Index kérdésére csupán annyit mondott, hogy "egy reklámcég" készítette a szpotot.

Nemzeti

A tévés kampány mellett a köztereken is akcióba kezd az MDF. Dávid Ibolya közreműködésével a Normális Magyarország terévé keresztelik a Blaha Lujza teret. Az utcatábla avatással egybekötött kampányeseményt, amely az MDF Monokon, Kossuth Lajos szülőhelyén meghirdetett Nemzeti párbeszéd a normális Magyarországért című nyilatkozatára utal, minden budapesti kerületben megismétlik majd.

Orbán 180 fokos fordulata

Orbán Viktor azzal a nyilatkozatával, hogy felejtsük el a hagyományos jobb- és baloldalt, nincs is értelme ilyen kategóriákban gondolkodni, újabb 180 fokos fordulatot hajtott végre - mondta a Magyar Demokrata Fórum elnöke csütörtökön Székesfehérvárott, a kisgazdapárt és a Vállalkozók Pártja vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján - számolt be az MTI.

A politikus szerint a Fidesz elnöke "elirigyelte" Medgyessy Péter közös európai uniós képviselői lista állítására vonatkozó javaslatát, és azt "a hazai palettán kívánja megvalósítani". "A politika nem érzelmek, hanem programok és értékrend kérdése. Ez a nyilatkozat ma ellentmond a világnézeti, értékalapú és értékrendi politizálásnak" - tette hozzá.

Van egy szűk réteg...

Az MDF elnöke rámutatott, amíg a gazdasági élet szereplőinek a többsége tisztességesen, saját vagyonát kockáztatva dolgozik, "van egy szűk réteg, amely lassan arra specializálódik, hogy lehet az állami pénzeket megcsapolni", mégpedig a legkönnyebb úton, a politikusokon, döntéshozókon keresztül - értesült az MTI.

Egyet balra, kettőt jobbra

Dávid Ibolya a Hír Tv-ben szerdán Orbán Viktor kijelentéseire reagálva "rögtönzött néptánccsoportnak" minősítette a nagyobbik ellenzéki pártot, egyszerre bírálva a baloldal felé nyitó Orbánt és Kövér Lászlót, a párt szélsőjobboldali kontaktjának tartott választmányi elnököt. "Orbán Viktor ugyanabban a pillanatban lép balra, amikor Kövér László kettőt jobbra lép". Az MDF elnöke szerint nehéz megfejteni, miről és kinek szól a fideszes vezetők "tánca".