MDF: Baloldali kormányok alatt nehezebb az egyház élete

2002.12.06. 12:51
Az MDF szerint a baloldali kormányok idején az egyházak számára mindig nehezebbé válik az élet, mert nem kapnak kellő mértékű támogatást. Herényi Károly frakcióvezető szerint az szja alapú támogatás-elosztás a sok nyugdíjas hívő miatt hátrányos a katolikus egyház számára, ezért a törvénymódosítás miatt pártja az Alkotmánybírósághoz fordul. Dávid Ibolya viszont üdvözli, hogy a szocialisták is csak háromévente egyszer engedélyeznék a kábítószer-fogyasztók ügyének orvosi útra való elterelését.
Az MDF elnöke üdvözli, hogy a parlament kormánypárti oldala sem támogatja teljes mértékben azokat a liberalizációs terveket, amelyeket az Igazságügyi Minisztérium fogalmazott meg.

Üdvözlendő, hogy három évente

Dávid Ibolya szerint a szöveghibák kiküszöbölése után támogatható az a szocialista Btk. módosító javaslat, amely a kábítószer-fogyasztók háromévente csak egyszer vehetik igénybe az elterelés lehetőségét. Az MDF-es politikus elmondta, hogy a korábbi MDF-es indítványhoz hasonló szocialista elképzelést pártja is támogatni fogja a parlamentben. Támogatják azokat az elképzeléseket is, amelyek szerint a kábítószerrel való visszaélésért életfogytiglani börtön legyen kiszabható, valamint azt a módosítást, amely visszaállítja a gyermekgyilkosságokért járó legsúlyosabb büntetést.

Nehezebbé válik az élet

A pártelnök és a frakcióvezető
A baloldali kormányok idején az egyházak számára mindig nehezebbé válik az élet, nehezebb a működés - állította Herényi Károly. A párt frakcióvetője szerint Medgyessy Péter miniszterelnök korábbi ígéretével szemben a kormány mégis megváltoztatott olyan jogszabályokat, amelyek változtatnak az egyházak működési feltételein. A fórum szerint a sok nyugdíjas és kisjövedelmű hívő miatt a katolikus egyházat hátrányosan érinti, hogy az előző kormány szándékai ellenére ismét az 1 százalékos adófelajánlások alapján döntenének a felekezetek támogatási arányáról. Az MDF ezért az Alkotmánybírósághoz fordul.