Mária
-7 °C
3 °C

Tűzszerészek, nyomozók az MDF-székháznál

2006.04.12. 15:04
A székház általános veszélyeztetettsége miatt nyomozók és egyenruhás rendőrök vonultak ki az MDF Szilágyi Erzsébet fasori épületéhez, amelyben információink szerint a kisebbik ellenzéki párt elnöksége tanácskozik.

Rendőrök vonultak ki a Magyar Demokrata Fórum Szilágyi Erzsébet fasori székházához. Az Index helyszínen tartózkodó tudósítója szerint egy nyomozó járt az épületben is, egyenruhás társa pedig az utcán várakozó húszfős újságíró csoportot igazoltatta.

Általános veszélyeztetettség

A rendőrség szóvivője, Schőn Péter őrnagy az Indexnek elmondta, telefonos bejelentés érkezett a rendőrséghez az MDF székházának "általános veszélyeztetettségéről", ezért ment ki egy kisebb rendőri egység a székházhoz. A rendőrök "jelen pillanatig nem találtak olyan körülményt, amelyek a fenyegetettséget alátámasztanák" - mondta.

A bejelentés a székházzal volt kapcsolatos, esetleges veszélyeztetett személyekről nem volt benne szó. A szóvivő a fenyegetés szövegéről többet nem akart elmondani.

Dávidot fenyegetik

A járőr távozása után két tűzszerész is kivonult a helyszínre, jelentette tudósítónk, aki szerint a két rendőr kivűlről végigjárta az épület, de nem adott magyarázatot jelenlétükre.

Az elmúlt napokban levélben és telefonon is kapott fenyegetéseket Dávid Ibolya, ezért a Köztársasági Őrezred védelmet biztosít az MDF elnökének.