A Törzsasztal vendége: Mécs Imre

2002.08.28. 13:18
Csütörtökön délelőtt tíz órától az egykori és jelenlegi kormánytagok esetleges állambiztonsági múltját vizsgáló parlamenti bizottság elnöke válaszol a kérdésekre.
1933. szeptember 4-én született Budapesten. 1951-ben a budapesti Eötvös József Gimnáziumban érettségizett. Egy évig villanyszerelőként dolgozott, majd 1952-ben felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára. 1956-ban eljárt a Petőfi Kör vitáira. Részt vett a forradalomban, a nemzetőrség szervezésében. A bukás után szerepet vállalt az utóvédharcokban, majd az ellenállásban, amelyet az egyetemek, a munkáscsoportok és a felkelő csapatok maradványainak részvételével szerveztek. 1957. júniusban letartóztatták. 1958. május 22-én "a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért" halálra ítélték. Az ítéletet 1959. februárban életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták.

1963. márciusban az általános amnesztia keretében szabadult. Három évig rendőri felügyelet alatt állt, tíz évig politikai jogvesztés sújtotta. Szabadulása után 1963-tól 1974-ig a Híradástechnikai Szövetkezet fejlesztőmérnöke lett. Éveken keresztül kérvényezte, hogy egyetemi tanulmányait befejezhesse, de csak 1975-ben védhette meg villamosmérnöki oklevelét. Tudományos fokozatot politikai múltja miatt nem szerezhetett, kutatóintézetben sem dolgozhatott, annak ellenére, hogy harminckét szabadalma van az elektronika különböző szakterületein, és mintegy hatvan tudományos cikke jelent meg magyar és külföldi folyóiratokban.

1975-ben kapcsolatba került a szerveződő demokratikus ellenzékkel. 1979-ben aláírta a csehszlovákiai Charta '77 mozgalom bebörtönzött vezetői melletti szolidaritási nyilatkozatot. 1988-ban alapító tagja és szóvivője a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, alapítója tagja a Szabad Demokraták Szövetségének és a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak. Az 1990. évi országgyűlési választások óta parlamenti képviselő, 1994. és 1998. között a honvédelmi bizottság elnöke.

Medgyessy Péter kémelhárító múltjának nyilvánosságra kerülése után, az idén július 9-én az SZDSZ kezdeményezte annak a bizottságnak a felállítását, amely rendszerváltozás utáni első, szabadon választott magyar Országgyűlés megalakulását követően kormányzati, politikai szerepet betöltő személyeknek az előző politikai rendszer állambiztonsági tevékenységében való részvételének tényeit és körülményeit vizsgálja. A testület - amelynek megbízatása szeptember 30-ig tart - elnöke Mécs Imre lett. A bizottság munkáját az ellenzék és az államfő részéről is több kifogás érte. Mádl Ferenc két ízben is alkotmányossági aggályait fogalmazta meg Mécs Imréhez írt levelében. Az adatvédelmi biztos szerint a vizsgálóbizottság tevékenysége nem problémás, de a korábbi kormánytagok személyes adatainak kezelése igen.Kérdezzen Mécs Imrétől!